Programok

Eseménynaptár

Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

KERESÉS

Szerszámot loptak egy autóból

Rendőri csapatmunka eredményeként csípték nyakon a két tolvajt

2019. július 05. péntek

Egy parkoló autót tört fel két férfi július 2-án hajnalban, és onnan értékes szerszámgépet loptak el. Az összehangolt rendőri munka eredményeként a két jómadarat másnap este elfogták. Az elkövetők őrizetben várják a letartóztatásról szóló előterjesztés elbírálását.

Józsefvárosban nem érdemes bűncselekményt elkövetni, mert az a legrövidebb út a fogdáig – ezt a legtöbb bűnöző is tudja már. Vannak azonban, akik időről időre megpróbálják, ám ők is hamar a hűvösön találják magukat. Így járt az a két férfi is, akik egy Szigony utcában parkoló autó ablakát betörték, majd abból elloptak egy fúrógépet és sietve elhagyták a helyszínt.

A rendőrök a térfigyelő kamerák segítségével megállapították, hogy a tolvajok az esetet követően buszra szálltak. A nyomozók ellenőrizék a busz kameráinak felvételeit is, amelyen az arcuk is jól azonosítható volt. „A rendőrök az egyik tettesben felismerték a 38 éves R. Lászlót, amelyet a rendőrségi rendszer is megerősített” – mondta el lapunknak Dobó Zsófia, a VIII. kerületi Rendőrkapitányság főtörzsőrmestere. Másnap a térfigyelő szolgálat munkatársai felismerték a másik elkövetőt is és a kamerák képein követni kezdték. A férfi éppen R. Lászlóval találkozott – és ekkor csaptak le rájuk a rendőrök. A két tolvaj csuklójára így másfél nap alatt bilincs került, és őrizetbe vették. Az elfogás tizenegy rendőr összehangolt munkájának eredménye – összegezte Dobó Zsófia.

Fotó: Baranyai Attila/Józefváros újság

Szöveg: Bányai Rudolf