Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Népmesei elemek a szomszédos tűzfalon

Játszótér épül a Német utcában

2019. július 09. kedd

Egy sűrűn lakott belvárosi övezetben – amilyen Józsefváros is – szükség van olyan terekre, ahol mozoghatnak, játszhatnak a gyerekek. A kerületünkben található játszóterek száma most újabb helyszínnel bővül, ugyanis a képviselő-testület a legutóbbi ülésén egyhangúlag elfogadta azt az előterjesztést, amely egy új játszótér kialakítását indítványozta a Német utca 12-es szám alatti udvaron.

„A Józsefvárosi Önkormányzat gyermekbarát város koncepciója értelmében a kerület vezetése számba vesz minden olyan fejlesztési lehetőséget, amely hozzájárul a gyermekek egészséges fejlődéséhez és élhető környezetük kialakításához” – mondta el lapunknak Sára Botond polgármester.

Emellett az önkormányzat kiemelt figyelmet fordít többek közt arra is, hogy korosztálytól és adottságoktól függetlenül minden gyermek számára elérhető szabadidős tevékenységeket biztosítson, valamint erre alkalmas közösségi tereket alakítson ki. Ilyenek például a játszóterek, amelyek kis oázisként szolgálnak a sűrűn lakott belső kerületekben. Az ezeket szegélyező növényzet árnyat ad a nyári melegben, a játékok pedig remek szórakozási és mozgási lehetőséget nyújtanak a gyerekeknek.

Az önkormányzat több helyen is tervezi játszótér kialakítását, az egyiket a Német utcában, a Németh László Általános Iskola egyik, nem használt udvarán. Mint Sára Botond polgármester kiemelte: a játszóparkot egyaránt használhatják majd az iskola diákjai és a kerületi gyerekek.

A mozgásban korlátozottak is használhatják

A Józsefvárosi Önkormányzat és a Szerencsejáték Zrt. összefogásával megépülő játszótér úgynevezett befogadó – más néven inkluzív – játszótér lesz, amelyben a fogyatékossággal élő gyerekek és egészséges társaik együtt élvezhetik a játék örömét. A tér akadálymentesítése mellett a játszóeszközöket is úgy választják ki, hogy azok hozzáférhetők és biztonságosak legyenek a mozgásban akadályozottak számára is. A játszótér a „népmese” tematikára épül majd, amely illeszkedik a telekkel szomszédos Német utca 10. szám alatti társasház tűzfalfestésének látványtervéhez.

A játszótér megépítését a Szerencsejáték Zrt. vállalja, a fenntartása, működtetése pedig az önkormányzat feladata lesz, melyre éves szinten 1 millió 320 ezer forintot fordít a költségvetésből.

Fotó: Baranyai Attila/Józsefváros újság, valamint látványtervek

Szöveg: Beleznai Csenge

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben