Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Az elismerés felelősséggel jár

Családbarát munkahely-díjat kapott a Józsefvárosi Polgármesteri Hivatal

2019. július 11. csütörtök

Családbarát munkahelyek támogatására hirdet pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2011 óta azon munkaadóknak, amelyek törekvéseiben szerepel, hogy munkavállalóik számára segítenek egyensúlyban tartani a munkát és a magánéletet. Idén a Józsefvárosi Polgármesteri Hivatal is az elismertek között volt, a Családbarát munkahely-díjat Sára Botond polgármester és Danada-Rimán Edina jegyző vették át Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkártól a július 11-én megrendezett ünnepélyes átadón.

Idén már kilencedik alkalommal hirdetett pályázatot családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatására az Emberi Erőforrások Minisztériuma Család- és Ifjúságügyi Államtitkársága megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő. A pályázat célja, hogy támogassák a családbarát munkahelyek kialakítását és fejlesztését szolgáló programokat, melyek elősegítik a munka és magánélet összeegyeztetését, a családi, magánéleti és munkahelyi kötelezettségek összehangolását.

Az egyensúly a siker kulcsa

„Egy ország akkor lehet sikeres, ha a benne élők jelen tudnak lenni a családjukban és közben értékes munkát is tudnak végezni” – emelte ki a díjátadón Novák Katalin.

Majd hozzátette, egy ország akkor lehet sikeres, ha az ott lévő munkahelyek támogatják a családalapítást, családi életet és ezzel párhuzamosan a család is támogatja a munkavállalást, a munkahelyen való megfelelést.

Idén a 77 millió forint értékű támogatást 45 vállalat nyerte el, 7 pedig anyagi támogatás nélküli Családbarát munkahely címet kapott. Az államtitkár örömmel vette, hogy több visszatérő nyertes volt jelen. Mint mondta: az ismerős arcok azt üzenik, hogy vannak olyan munkahelyek, amelyek nem elégszenek meg azzal, hogy egyszer már megkapták a címet, hanem évről évre próbálnak ismételten tenni azért, hogy ezt a címet a magukénak tudhassák.

Az emberi minőség a meghatározó

„Nagyon fontosak ezek a családbarát gyakorlatok, de a legfontosabb az emberi minőség” – hangsúlyozta Novák Katalin, majd azzal folytatta, hogy hiába van bevezetve több gyakorlat, ha nincs meg az a családbarát mentalitás, és hozzáállás, amely valóban meghatározza a kellemes munkahelyi légkört. „Hosszú távon sokkal inkább motivált, sokkal inkább a cég iránt is elkötelezett az a munkavállaló, aki az emberséges munkakörnyezetben dolgozhat” – fejtette ki végül.

Az irány jó, a felelősség nagy

A díjazottak között szerepelt a Józsefvárosi Polgármesteri Hivatal is.

Az elismerést Sára Botond polgármester és Danada-Rimán Edina, Józsefváros jegyzője vették át. Sára Botond lapunknak kiemelte: mindig megtiszteltetés, ha az önkormányzat, vagy a Polgármesteri Hivatal elismerést kap, hiszen azt jelzi, jó úton haladunk. Azonban feladatot, vállalást is jelent, hiszen a jövőben is méltónak kell maradnunk a kitüntetésre. Majd hozzátette: többnyire olyan női kollégák segítik a munkáját, akik szintén gyermeket nevelnek, családot látnak el. „Tapasztalataiknak köszönhetően kiváló javaslatokat tesznek annak érdekében, hogy mint munkáltató, tegyünk azért, hogy a hivatal munkatársai minél több időt tölthessen családjukkal. Én pedig örömmel támogatom a javaslataikat” – fejtette ki.

Családbarát intézkedések a gyakorlatban

Danada-Rimán Edina a helyszínen elmondta, hogy a hivatalban már évek óta érvényesül a munkavállalók felé közvetített családbarát szemlélet.

„Ezt támasztják alá azok az intézkedéseink például, hogy lehetőséget biztosítunk - többek között – rugalmas munkavégzésre, a gyermekes munkavállalók szakmai előrejutását elősegítő képzésekre (akár gyermekgondozási szabadság alatt is), szülés utáni apaszabadság kiadására, speciális élethelyzetekre vonatkozó szabadság kiadására, szoptató anyák munkaidő kedvezményére, dolgozók nyaralásának finanszírozásához hozzájárulásra, szolgálati lakás igénylésére” – magyarázta a jegyző.

Kerületünk önkormányzatát 2018-ban Családbarát Önkormányzat-díjjal tüntették ki, amely az önkormányzatok saját határain túlmutató kezdeményezéseinek, a településen élő családok mindennapjainak megkönnyítésének, érdemi támogatásának legrangosabb civil elismerése.

Fotó: Baranyai Attila/Józsefváros újság

Szöveg: Imre Zsófia

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben