Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Kiss Károly sakkmester előtt tisztelegtek

Sakkverseny a Kis Fuvaros utcában

2019. július 29. hétfő

A Te+Én Református Közösség rendszeres lehetőséget biztosít Kis Fuvaros utcai helyiségében minden sakkszerető vagy sakkjátékot megismerni vágyó gyermeknek és felnőttnek, hogy a fekete-fehér mezők világában kalandozhassanak. Július 26-27-én a Sakklovagok baráti körével közösen egy nemzetközi versenyt szerveztek, amelyen négy ország – Németország, Hollandia, Románia és Magyarország – versenyzői vettek részt.

A megmérettetést Kiss Károlyra, a sokáig Józsefvárosban élő sakkmesterre és sakktanítóra emlékezve rendezték meg, aki öt éve távozott az élők sorából, 92 éves korában. A sakkozók közül négy kategóriában hirdettek győzteseket. A felnőttek versenyében hét forduló után a hazai Horváth Attila (Sakklovagok ) 6 ponttal diadalmaskodott, a második a szintén hazai Bogád Péter (Sakklovagok) lett 5,5 ponttal, a harmadik helyen pedig holtversenyben a német Stefan Staudte és Jako Robert végzett 4,5 ponttal.

A gyermekek versenyében a fiúk és lányok külön mérkőztek meg egymással. A fiúk közül Sass Oszkár került ki győztesen, míg a második helyet Szabó Vince Dávid, a harmadik helyet Eberhardt Dávid (Sakklovagok) szerezte meg.

A lányoknál a német Jasmin Kühn bizonyult a legjobbnak. A második Eleonora Hanf lett, a harmadik helyezett pedig Debora Hanf, akik szintén Németországból érkeztek. Az óvodások küzdelméből Kiss Máté került ki győztesen, legyőzve társát, Lakó Pétert a Sakklovagok csapatából.

A verseny nagy sikerére való tekintettel, hamarosan újabb rendezvényre hívják a sakkozni vágyókat, augusztus 31-én, szombat délután egy különleges Fischer random tornát szerveznek, szeptembertől pedig ismét elkezdődik az ingyenes sakkoktatás a gyerekeknek.

Fotó: Nyári Gyula/Józsefváros újság

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben