Programok

Eseménynaptár

Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

KERESÉS

Mindig más történettel férkőzött a sértettek bizalmába

Többrendbeli csalás, lopás és kifosztás miatt vették őrizetbe a férfit

2019. július 29. hétfõ

A józsefvárosi rendőrök július 26-án egy 64 éves férfit igazoltattak a Harminckettesek terén, akiről kiderült, az a V. János, aki ellen a kerületi rendőrkapitányság kifosztás miatt elfogatóparancsot adott ki. A németországi lakcímmel rendelkező férfit elfogták, majd a nyomozók az eljárás során több bűncselekmény elkövetésével is összefüggésbe hozták, melyeket 2017 novembere és 2019 júliusa között követett el.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított korábban egy zuglói panzióban hitette el egy 86 éves látássérült szállóvendéggel, hogy rokona a panzió tulajdonosának, majd felajánlotta az idős úrnak, hogy elkíséri a vasútállomásra, és segít neki az utazásban, csomagjai cipelésében – olvasható a rendőrség honlapján. V. János útközben ellopta a férfi bőröndjét és telefonját. Egy másik esetben egy Blaha Lujza téri aluljáróban állította azt egy férfinek, hogy a közelben telefonboltja van, és segít neki eladni a mobilját. A gyanútlan tulajdonos átadta a telefont V. Jánosnak, aki ezek után eltűnt. 2018-ban egy nőtől csalta ki az arany nyakláncát arra hivatkozva, hogy az ékszert meg akarja tőle venni, és amíg pénzt vesz ki a trezorból, a nyakláncot leméreti. A nő a láncot odaadta a csalónak, azonban a nyakékért ígért 120 ezer forintot soha nem kapta meg.

A nyomozás során kiderült továbbá, hogy V. János másfél év alatt több mobiltelefont ellopott, elvitte egyik szállásadója pénzét, egy lottózóból pedig egy tabletet emelt el.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a férfit egyrendbeli kifosztás, kétrendbeli csalás és ötrendbeli lopás miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Forrás: police.hu

Fotó: Baranyai Attila/Józsefváros újság