Programok

Eseménynaptár

Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

KERESÉS

Egy szál gitárral egy nemzedék élén

Tíz éve hunyt el Cseh Tamás, kerületünk díszpolgára

2019. augusztus 07. szerda

Egy évtizede, 2009. augusztus 7-én, 66 évesen távozott Cseh Tamás, egy korszak és egy nemzedék kultikus alakja, akit végső útján több ezren búcsúztattak a Farkasréti temetőben. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekes, zeneszerző és előadóművész 2008-ban kapta meg Józsefváros díszpolgári címét.

Cseh Tamás Budapesten született, de 13 éves koráig a Fejér megyei Tardoson élt, középiskoláit már a fővárosban végezte. A Budapesti Tanítóképző Főiskolán, az egri Tanárképző Főiskolán, majd a Képzőművészeti Főiskolán tanult, 1967-től hét évig rajzot tanított egy fővárosi általános iskolában.

1978-ban a Várszínházban rendezte meg első önálló estjét (fotó: MTI/Benkő Imre)

1970 körül kezdett dalokat írni, alkotótársa Bereményi Géza író, filmrendező lett, aki 2013-ban vette át a Józsefvárosi Önkormányzat legrangosabb kitüntetését, a Díszpolgári Címet. Barátságuk és munkakapcsolatuk a vízivárosi Iskola utca egyik albérletében kezdődött, itt születtek a legendás, egy nemzedék életérzését kifejező dalok. Bereményi írta valamennyi Cseh Tamás-lemez szövegét, négy évtized közös munkájának eredménye mintegy húsz album és tucatnyi est. (A kivétel az 1988-as Mélyrepülés, amelyhez a szöveget Csengey Dénes írta.)

Cseh Tamás és Bereményi Géza 1996-ban (fotó: MTI/Ilovszky Béla)

Életének meghatározó része volt az indián kultúra iránti vonzódása. Társaival 1961-ben Bakonybél közelében a Bakony hegység egyik eldugott völgyét "indián területté" nyilvánították, ettől kezdve egészen haláláig minden évben megszervezték az indiántábort, haditábort is rendeztek, elmélyült kutatást folytattak választott törzsük történetéről. Cseh Tamás, akinek Füst a szemében volt az indián neve, 1997-ben adta ki Hadiösvény című regényét, amelyet ő is illusztrált. 2006 végén jelent meg a Csillagokkal táncoló Kojot - észak-amerikai síksági indián mesék című könyv a válogatásában és fordításában, a mű hangoskönyvben is hozzáférhető Cseh Tamás előadásában.

Cseh Tamás és Bánsági Ildikó a 6:3, avagy játszd újra, Tutti! című filmben 1998-ban (fotó: Uránia Nemzeti Filmszínház)

Cseh Tamás munkásságát 1993-ban Liszt Ferenc-díjjal ismerték el, 1994-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 1998-ban - Bereményi Gézával közösen - a Pro Urbe Budapest díjat vehette át Budapest művészeti életében egyedi eszközökkel vállalt küldetésük elismeréseként. 2001-ben Kossuth-díjjal tüntették ki műfajteremtő előadóművészi teljesítményéért, egy korszak életérzését emlékezetesen tolmácsoló, a hétköznapok prózáját és költészetét egyidejűleg megragadni képes dalaiért.

2006-ban gyógyíthatatlan betegséget diagnosztizáltak nála, augusztus végén adta utolsó koncertjét a Bakáts téren. A halálos kórral vívott három éves küzdelem után 2009. augusztus 7-én Budapesten hunyt el, még ebben az évben posztumusz Magyar Örökség-díjat kapott.

Cseh Tamás emlékest 2018-ban a Nem Adom Fel Café-ban (fotó: Huszár Boglárka/Józsefváros újság)

Egykori lakhelyétől nem messze, a budapesti Szent Gellért téren 2013 óta egész alakos szobor őrzi emlékét, Cseh Tamás nyomában Budán címmel pedig évek óta emléksétát szerveznek, s 2014-től három évig az ő nevét viselte a hazai könnyűzene támogatására meghirdetett program.

A budai Várban, az Úri utcai egykori Mailáth-palotában működik a Cseh Tamás Archívum, amely az énekes hagyatékát, a hozzá kapcsolódó valamennyi fellelhető dokumentumot, hang- és képanyagot őrzi. Képzőművészeti munkáiból több alkalommal szerveztek kiállítást, 2014-ben megjelent grafikáit tartalmazó önálló albuma.

Forrás: MTI