Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

A tisztább Józsefváros közös érdekünk

Folyamatos lépések a köztisztaság javításáért

2019. augusztus 12. hétfő

Józsefváros vezetése elkötelezett amellett, hogy a kerület egyre szebb és rendezettebb legyen, hogy a lakosoknak még élhetőbb lakókörnyezetet teremtsen, ezért a köztisztaság javítására folyamatosan egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek, egyre többet költenek. Sára Botond polgármester kiemelte: „idén több mint 800 millió forintot fordítunk erre a célra”. A rendezett környezet iránti igény szerencsére egyre több emberben megvan, ennek eléréséhez azonban mindannyiunknak tenni kell.

A közterületi takarítások hatékonyságának javítására az önkormányzat az elmúlt időszakban bővítette az önjáró takarítógép-parkját, így – a kézi takarítók létszámának növelése mellett – már négy korszerű takarítógép dolgozik a tisztább Józsefvárosért.

Sára Botond lapunknak elmondta: ezek az intézkedések lehetővé tették, hogy a hét minden napján legyen takarítás a közterületeken. A polgármester hozzátette: a közterületek tisztán tartását segíti az a környezetbarát bio-folyadék is, amely a nagynyomású felülettisztító berendezéssel az útra, a járdára és a kutyafuttatók talajára fújva kellemes illatot hagy maga után, és lebontja az állati és emberi szennyeződések maradványait.

A rendezettebb környezetért a közelmúltban 140 új, az eddigieknél nagyobb méretű szemetesedényt is kihelyeztek, amelyekre „Használd a jövőért!”, „Dobd bele, mi gyűjtjük helyetted!”, „Köszönjük, hogy segítesz tisztán tartani Józsefvárost!”, és hasonló figyelemfelkeltő feliratok kerültek.

Ezek is jól szemléltetik, hogy a tisztább környezet eléréséért bizony mindannyiunknak tenni kell. Kevesen tudják, de a közterületek takarítása is közös feladat. Míg a forgalmasabb, jellemzően a tömegközlekedési eszközök útvonalai a Fővárosi Önkormányzat, a mellékútvonalak pedig a Józsefvárosi Önkormányzat hatáskörébe tartoznak, a társasházak előtti járdaszakaszok takarítása mindig is az ott lakók feladata volt. Amennyiben a társasházakban üzlet is működik, a portál előtti rész tisztán tartásáról annak kell gondoskodni. „Ehhez a munkához az Önkormányzat is segítséget ad” – világít rá Sára Botond. Mint a polgármester mondta, a lakóközösségek támogatást igényelhetnek takarítóeszközök, gépek beszerzésére. E célra pályázhatnak legfeljebb 5 millió forintig, illetve évente egyszer pályázaton kívül is igényelhetnek legfeljebb 250.000 forint támogatást.

A kerület tisztán tartását segíti az is, hogy az önkormányzat minden kerületi kutyatulajdonosnak ingyenesen biztosít havonta 100 darab kutyapiszokgyűjtő zacskót, amelyeket a Városüzemeltetési Igazgatóság Dankó utca 3-5. szám alatti telephelyen vehetnek át az érintettek.

Továbbá zöldhulladékgyűjtő zacskót biztosítanak a zöldövezetben lakóknak, hogy könnyebben megbirkózzanak a nyári gyommentesítésből, fűnyírásából adódó zöldhulladék kezelésével. „Feladat még bőven van a területen, a lakosokkal összefogva azonban látványos eredményeket érhetünk el, hiszen a rendezettebb környezet közös érdekünk” – összegezte Sára Botond.

Fotó: Baranyai Attila/Józsefváros újság

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben