Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

IDŐSZAKOSAN TILOS A PARKOLÁS

Itt takarítják az utcákat ezen a hétvégén

2019. augusztus 15. csütörtök

Augusztus 17-én és 18-án, szombaton és vasárnap a Lőrinc pap téren, a Kis Fuvaros, a Pál és a Márkus Emília utcában, valamint a Mária, a Futó, és a József utca egy szakaszán út-és járdafelületeket takarítanak önjáró takarítógépekkel. A megjelölt időszakokban – maximálisan két órán keresztül – ezeken a területeken tilos parkolni.

Tisztelt Gépjárművezetők!

A Józsefvárosi Önkormányzat, egyik legfőbb célkitűzésének megfelelően, kiemelt figyelmet fordít a kerületi terek, parkok, utcák tisztaságának növelésére.

E cél megvalósítása érdekében az önkormányzat 2019-ben minden korábbinál nagyobb összeget fordít a köztisztaságra, valamint elfogadásra került a köztisztasági program is, amely a kerületi lakosok tisztább és élhetőbb környezetének elérését tűzte ki célul.

A program kiemelt eleme a kerületi utak út-és járdafelületeinek takarítása, amely feladat hatékonyságát az ún. önjáró takarítógépek kapacitási lehetőségeinek maximális kihasználása biztosítja úgy, hogy a takarításra előre kijelölt utcákban a gépjárművek rövid ( maximálisan 2 óra ) időszakra ne parkoljanak.

Fentiek alapján kérjük a gépjárművezetők szíves közreműködését abban, hogy:

augusztus 17-én, szombaton

08.00-09.00 között, VÁLTOZÁS! a Hock János utca helyett a Pál utcában

09.00-11.00 között, a Mária utca 2-34-ig, a páros és páratlan oldalon is

11.00-12.00 között, a Lőrinc pap téren

12.00-14.00 között, a Kis Fuvaros utcában

augusztus 18-án, vasárnap

08.00-10.00 között, a József utca 33-61-ig, a páros és páratlan oldalon is

10.00-11.00 között, a Futó utca 1-29-ig, a páros és páratlan oldalon is

11.00-13.00 között, a Mária utca 33-41-ig, a páros és páratlan oldalon is

13.00-14.00 között, a Kis Fuvaros utcában

a parkolásra kijelölt helyeken gépjárműveikkel ne parkoljanak le.

Tájékoztatjuk, hogy a fenti kérés figyelmen kívül hagyása esetén a rendőrség által ideiglenes forgalomkorlátozást elrendelő megállni tilos, illetve kiegészítő közúti közlekedési jelzőtáblákkal felszerelt utcákban és utcaszakaszokon a tilalom idején parkoló gépjárművek elszállításra kerülnek.

Együttműködésüket és türelmüket megköszönve:

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat nevében

Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.

Városüzemeltetési Igazgatósága

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben