Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

A hűség és az önfeláldozás jelképe

Nemecsek Ernő szobra a Füvészkertben

2019. augusztus 16. péntek

Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című regényének egyik legfontosabb alakja Nemecsek Ernő, a látszólag törékeny, szőke fiúcska, aki hűségével, bátorságával és önfeláldozásával igazi hőssé válik a történet végére. Neki, és az általa képviselt értékeknek állít emléket az a Zsigó András keramikus által készített szobor, amelyet augusztus 15-én este adtak át az ELTE Füvészkertben. Az eseményen részt vett Sántha Péterné, Józsefváros alpolgármestere is.

A Füvészkertért Alapítvány és a kert látogatóinak támogatásával elkészült szobor ünnepélyes átadására egy különleges esti séta keretében került sor, melyet Orlóci László botanikus vezetett. Az ELTE Füvészkert igazgatója kiemelte: a szobor nemcsak a regényből jól ismert mozzanatot örökíti meg, de arra is felhívja a figyelmet, mennyire fontos, hogy a gyermekek kötődjenek valamihez, legyen szó otthonról, családról vagy barátokról.

Orlóci László a szobor kapcsán, amely jelenleg a Viktória-ház medencéjében kapott helyet, elmondta, hogy a tervek szerint a végleges, regény szerinti hiteles helyét nagyjából fél év múlva foglalhatja majd el a nagy Pálmaház kismedencéjében. Jelenleg azonban egy egyszerre több ember által is megközelíthető átmeneti helyszínt választottak számára. Érdekességként többek között arra is felhívta a figyelmet, hogy a szobor csupán deréktól felfelé lett megalkotva, de a víz tükröződése optikailag teljessé teszi a látványt.

Sántha Péterné alpolgármester arról beszélt, hogy mennyire büszke a kerület vezetősége a Füvészkertre, mellyel együttműködve megmutathatják a kerületben élő gyermekeknek a természet csodáit. „Minden évben elhozzuk ide a bölcsődéseket és ovisokat, de kisebb csoportokban, szüleikkel és nagyszüleikkel együtt érkezve is idevárjuk őket” – hangsúlyozta az alpolgármester. A szobor kapcsán elmondta, hogy A Pál utcai fiúk című regényt minden józsefvárosi kisiskolás megkapja karácsonyi ajándékként, hogy mire odáig jutnak a tananyagban, megismerjék ezt a tanulságos történetet.

Zsigó András keramikus a szobor készítésével kapcsolatban elárulta: egy különleges, japán eredetű technológiával készült, melynek lényege, hogy az égetés 15 órán keresztül, fával fűtött, 1350 fokos kemencében történik, így a kemencében szálló fapernye, beleégve a mázba, különleges felületet hoz létre. „Nemecsek heroikus alakja számomra a hűséget, barátságot és az áldozathozatalt jelenti, ezért a fürdés sorsdöntő, drámai pillanatát szerettem volna megragadni a szobor arckifejezésében is” – árulta el lapunknak a keramikus.

Fotó: Huszár Boglárka/Józsefváros újság

Szöveg: Tukács Orsolya

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben