Programok

Eseménynaptár

Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

KERESÉS

IDŐSZAKOSAN TILOS A PARKOLÁS

Itt takarítják az utcákat ezen a hétvégén

2019. augusztus 23. péntek

Augusztus 24-én és 25-én, szombaton és vasárnap a Mikszáth Kálmán téren, a Csokonai, a Lovassy László, a Reviczky, a Hock János, a Fecske és a Német utcában, valamint a Futó, és a József utca egy szakaszán út-és járdafelületeket takarítanak önjáró takarítógépekkel. A megjelölt időszakokban – maximálisan két órán keresztül – ezeken a területeken tilos parkolni.

Tisztelt Gépjárművezetők!

A Józsefvárosi Önkormányzat, egyik legfőbb célkitűzésének megfelelően, kiemelt figyelmet fordít a kerületi terek, parkok, utcák tisztaságának növelésére.

E cél megvalósítása érdekében az önkormányzat 2019-ben minden korábbinál nagyobb összeget fordít a köztisztaságra, valamint elfogadásra került a köztisztasági program is, amely a kerületi lakosok tisztább és élhetőbb környezetének elérését tűzte ki célul.

A program kiemelt eleme a kerületi utak út-és járdafelületeinek takarítása, amely feladat hatékonyságát az ún. önjáró takarítógépek kapacitási lehetőségeinek maximális kihasználása biztosítja úgy, hogy a takarításra előre kijelölt utcákban a gépjárművek rövid ( maximálisan 2 óra ) időszakra ne parkoljanak.

Fentiek alapján kérjük a gépjárművezetők szíves közreműködését abban, hogy:

Augusztus 24-én, szombaton

08.00–09.00 Lovassy László utca

09.00–11.00 Csokonai utca

11.00–13.00 Futó utca 31-59-ig, a páros és páratlan oldalon is

13.00–14.00 Mikszáth Kálmán tér, Reviczky utca páros és páratlan oldalon is

Augusztus 25-én, vasárnap

08.00–10.00 VÁLTOZÁS a Pál utca helyett a Hock János utca

10.00–12.00 Fecske utca

12.00–14.00 Német utca

a parkolásra kijelölt helyeken gépjárműveikkel ne parkoljanak le.

Tájékoztatjuk, hogy a fenti kérés figyelmen kívül hagyása esetén a rendőrség által ideiglenes forgalomkorlátozást elrendelő megállni tilos, illetve kiegészítő közúti közlekedési jelzőtáblákkal felszerelt utcákban és utcaszakaszokon a tilalom idején parkoló gépjárművek elszállításra kerülnek.

Együttműködésüket és türelmüket megköszönve:

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat nevében

Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt.

Városüzemeltetési Igazgatósága

Legfrissebb

Szezonzáró családi piknik a Kálvária téren

Autómentes nap a fenntartható városi közlekedésért

A helyszínen elfogták a táskatolvajt

Gázrobbanás történt a Kőbányai úti piacon

Fügenap az Füvészkertben

Védőszentjükre emlékeztek a logisztikus katonák

Szabadságkoncert: Ünnepeljünk együtt a Szenes Iván téren!

Facebook

Józsefváros Újjáépül