Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Koncertek és gyermekprogramok

Megújulásának ötödik évfordulóját ünnepli a Teleki tér

2019. szeptember 04. szerda

Szeptember 6-án, megújulásának ötödik évfordulója alkalmából születésnapi ünnepséggel vár mindenkit a Teleki László tér . A színpadon fellép többek között a Vincze Lilla Trió, illetve Csepregi Éva és Végvári Ádám, akik Neoton slágerekkel érkeznek. A parkban változatos gyerekprogramokkal – többek között ugrálóvárral és kézműves foglalkozásokkal – is készülnek a szervezők.

A program a Mátyás király tréfái című meseszínházi előadással kezdődik 14 órakor. Ezt követően Napsugár Anna énekes és jeltáncművész műsorát láthatja a közönség, majd 16 órától Vincze Lilla koncertje következik, aki triójával, Holle Annával és Popper Péterrel kiegészülve érkezik a térre. A rendezvény záró koncertjeként 17 órától Csepregi Éva és Végvári Ádám népszerű Neoton slágereket hoznak a Teleki térre látogató közönségnek. A program ideje alatt arcfestés, kézműves foglalkozás, ugrálóvár és buborékvarázslat szórakoztatja a legkisebbeket.

Fotó: Józsefváros újság/archív 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben