Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Koncertekkel és gyermekprogramokkal ünnepeltek

Ötéves a megszépült Teleki László tér

2019. szeptember 06. péntek

Ötödik éve annak, hogy a gyönyörű parkká varázsolt Teleki teret átadták a környék lakóinak. A tér tervezésben részt vevő Társak a Teleki Térért Egyesület – amely azóta is szívén viseli a park sorsát – az önkormányzat támogatásával pénteken színes programkavalkádot szervezett a jeles évforduló alkalmából. A résztvevőket gyermekprogramok, meseelőadás, és koncertek szórakoztatták.

„A Teleki térnek lelke van” – mondta Kocsis Máté, Józsefváros korábbi polgármestere öt évvel ezelőtt a megújult tér átadásakor. Ez a mondat ma is helytálló, hiszen a Társak a Teleki Térért Egyesület – amelyet az önkormányzat a park kialakításába is bevont – igazi közösséggé kovácsolódott össze, és azóta is folyamatosan azon dolgozik, hogy programokkal, élettel töltse meg a teret.

„Az ötödik születésnapját ünnepeljük a megújult Teleki térnek” – köszöntötte a jelenlévőket Sára Botond. A polgármester hangsúlyozta: a Teleki tér, illetve az ott lévő piac megújításának célja az volt, hogy Józsefváros még szebb, még rendezettebb és még biztonságosabb legyen az itt élők számára. „Ez vezérel minket, és ezért fogunk dolgozni a jövőben is” – tette hozzá.

Józsefváros polgármestere beszédében megemlékezett a közelmúltban elhunyt Feicht Rezsőnéről, a Társak a Teleki Térért Egyesület elnökéről is. Mint mondta: Feicht Rezsőné sokat tett azért, hogy a környéken egy erős lokálpatrióta közösség jöjjön létre.

A délután folyamán a Hókirálynő meseszínház a Mátyás király tréfái című előadásával szórakoztatta a gyerekeket, akik nagy tapssal jutalmazták az előadást.

Ezt követően a mozgás- és hallássérült Napsugár Anna jeltáncművész kezével és mozgásával tette láthatóvá a zenét. A színpadi programok mellett a kicsiket ugrálóvár és arcfestők várták. A kézműves sátorban gyöngyökkel, papírral, gipszmintákkal és festékekkel egészen varázslatos díszeket készíthettek a gyerekek.

A program második felében Vincze Lilla Holle Annával és Popper Péterrel adott koncertet. Az ünnepség záróakkordjaként Csepregi Éva és Végvári Ádám előadásában a hetvenes és nyolcvanas évek legnépszerűbb Neoton-slágereit – például a Holnap hajnalig és a Nyár van – hallhatta a közönség.

Az ünnepségen részt vett Sántha Péterné alpolgármester és Zentai Oszkár, az Emberi Erőforrás Bizottság elnöke is.

Fotó: Baranyai Attila, Ványi Ákos/Józsefváros újság

Szöveg: Bányai Rudolf

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben