Programok

Eseménynaptár

Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

KERESÉS

Személyes adattal való visszaélés gyanúja merült fel

Csalásra építheti kampányát Józsefvárosban az ellenzék

2019. szeptember 09. hétfõ

Feltételezhető, hogy csalással, törvénytelen eszközök igénybevételével készül az önkormányzati választásokra a fővárosi ellenzék — derül ki a Magyar Nemzet birtokába jutott dokumentumokból. A józsefvárosi összefogás kampánycsapata az ajánlószelvényeken szereplő adatokat számítógépes adatbázis építésére használhatta, ez pedig, mint köztudott, tilos.

Vaskos dossziét juttatott el a Magyar Nemzethez a fővárosi ellenzék kampánycsapatának egy csalódott tagja, aki felháborítónak tartja, hogy olyan feladatok végrehajtására is ráveszik az aktivistákat, amelyeknek akár súlyos következményei is lehetnek. A lap birtokába került dokumentumok alapján felvetődik a gyanú, hogy az ellenzék üzemszerűen rögzíti számítógépre az ajánlóíveken szereplő személyek adatait. Ez pedig tilos, csakúgy, mint az ajánlóívek másolása – olvasható a Magyar Nemzet hétfői számában.

E munkafolyamatról árulkodik egyebek mellett az a fénykép is, amelyet a józsefvárosi ellenzéki polgármesterjelölt kampányfőnöke, Udvarhelyi Tessza egy zárt Facebook-csoportban posztolt szep­tember 2-án késő este. Informátoruk tájékoztatása szerint a fénykép a kerületi kampányközpontban, a Baross utcai Patyolat nevű helyen készült, amely Karácsony Gergelynek sem lehet ismeretlen, hiszen a főpolgármester-jelölt néhány napja lakossági fórumot is tartott ott. Udvarhelyi Tessza a képhez a következő kísérőszöveget írta: „a legeslegmenőbb back office csapat még mindig dolgozik az ajánlóívek feldolgozásán, hogy holnap reggel leadhassunk mindent <3 hatalmas köszönet nekik, nagy öröm volt velük dolgozni az elmúlt tíz napban!”

A dolog szépséghibája, hogy az ajánlóíveken nincs mit feldolgozni, azokat a jelölteknek csupán össze kell gyűjteniük és le kell adniuk a választási bizottsághoz. A fotó és a kísérőszöveg alapján egyértelműen úgy tűnik, hogy az ellenzék személyes adattal való visszaélést követett el. Beszédesek azok a kommentek is, amelyek Udvarhelyi Tessza posztjára érkeztek. Az aktivisták munkáját megköszönte Veres Gábor, az MSZP VIII. kerületi elnöke és a Józsefvárosban közös ellenzéki jelöltként induló Sátly Balázs LMP-s politikus is. A szocialista Mezei Béla a látottakat a következő szavakkal méltatta: „Nagyon fontos munka! Köszönjük az önzetlen-odaadó munkát!”

A Magyar Nemzethez került anyag szerint ugyancsak reagált a fényképen látottakra Simon György, aki jelenleg a DK képviselője a józsefvárosi testületben, de ezúttal az I. kerület 2-es egyéni körzetében indul a Momentum–DK–MSZP–Párbeszéd–LMP–Jobbik–Várunk Egyesület jelöltjeként. A politikus az adatrögzítésre utaló jelektől tartva közölte: „Csak meg ne ossza valaki ezt a fotót!” Nyilván többen rájöttek, hogy Udvarhelyi Tessza fotója, posztja komoly veszélyeket jelent az ellenzékre nézve, ezért az egészet törölték. Még ezt megelőzően azonban másolatok készültek a Facebookon zajló üzenetváltásokról, így semmit nem sikerült eltüntetni – írják a Magyar Nemzetben.

Forrás és fotó: MTI, Magyar Nemzet

Frissítés:

A józsefvárosi ellenzék kampánycsapata az alábbi közleményt juttatta el a sajtó képviselőinek. „A választási kampányban a polgármesterjelölt adatkezelését a C8 Civilek Józsefvárosért Civil Társaság végzi, melynek szabályzata elérhető a csoport Facebook-oldalán, valamint minden online és offline kapcsolatfelvételi űrlapon is. A kampány során támogatóink adatait csak abban az esetben rögzítjük, ha ehhez írásban hozzájárultak és kizárólag abból a célból, amit ők megjelölnek (pl. hírlevélre jelentkezés vagy önkéntesség). Az ajánlóíveken szereplő személyes adatokat a törvénynek megfelelően semmilyen formában nem rögzítjük és nem tároljuk. A Magyar Nemzetben található képen az önkéntesek azon dolgoznak, hogy ellenőrizzék, hogy az összesen 12 egyéni választókerületi jelölt és a polgármesterjelölt számára kiadott több száz ajánlóív rendben visszaérkezett-e, hogy azokat a kampányfőnök másnap a helyi választási irodában leadhassa. Az esetlegesen elveszett ajánlóívekért ugyanis bírságot kell fizetni.”