Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Kiállítás, műhelylátogatás, népdalok

Zenés művészeti est a Százados úti művésztelepen

2019. szeptember 23. hétfő

Százados úti zenés ősznyitogató címmel rendhagyó művészeti estet szervezett a Józsefvárosi Galéria szeptember 21-én. Szabó Gábor szobrász bemutatta a Százados úti művésztelepet, Gáts Tibor hangszerkészítő hivatásának rejtelmeibe avatta be a résztvevőket, majd Sipos Mihály, a Muzsikás együttes prímása és Kardos Mária népzenész dalai koronázták meg a programot. Sára Botond polgármester szerint az önkormányzat által támogatott – több mint 100 éves – művésztelep egyedülálló kulturális értéket képvisel.

Komplex művészeti élményben volt része azoknak, akik ellátogattak szombaton a Százados úti művésztelepre. A vendégeket Szabó Erzsébet, a Józsefvárosi Galéria szakmai vezetője köszöntötte, aki elmondta: minden évben teret biztosítanak a Százados úti művésztelep alkotóinak a galériában, valamint műhelylátogatásokat is szoktak szervezni, ám most ezt a két programot ötvözve egy rendhagyó estre invitálták az érdeklődőket.

Sára Botond polgármester lapunknak elmondta: egyedülálló kulturális érték a több mint 100 éves művésztelep, amelyet az önkormányzat is támogat. Az egyik műtermet oly’ módon szeretnék felújítani, hogy legyen benne egy kiállítóterem, közösségi tér is. „Jelenleg zajlanak az egyeztetések az Emberi Erőforrás Minisztériumának égisze alatt működő Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft-vel, és közel állunk ahhoz, hogy tervünk megvalósuljon” – hangsúlyozta a polgármester.

Sára Botond elmondta, mint városvezető, és mint művészcsaládból származó műpártoló is fontosnak tartja, hogy támogassák a művésztelepet, ezáltal meg tudjon itt erősödni a közösségi élet. A polgármester kitért arra is, hogy elkészült a művésztelep történetéről egy átfogó anyag, amely a tervek szerint egy szép kiadvány formájában meg is jelenik majd.

A művésztelep történetéről

A helyszín rejtelmeibe Szabó Gábor szobrász, a művésztelep legrégebbi lakójának történetei engedtek bepillantást. Mint mondta, 1911 és 1913 között épültek fel a műteremlakások, elsősorban szobrászok számára.

A főváros építtette, ezzel is támogatva a művészeket. A telep legismertebb lakói közül Kisfaludi Stróbl Zsigmondot és Medgyessy Ferencet emelte ki: utóbbihoz Móricz Zsigmond, előbbihez az angol királyi család is járt.

A művésztelepi sétát követően Gáts Tibor hangszerkészítő munkásságáról láthattunk egy videóösszefoglalót, majd a helyszínen is kiállított citerákat, gardonokat, illetve az alkotás különböző fázisaiban lévő hangszereket tekinthették meg. Gáts Tibor arról beszélt, hogy a citera a szegények hangszere, hiszen egy teljes zenekart tud helyettesíteni.

Az alkotó azt is mondta: saját stílust alakított ki, ami megfelel a népi hagyományoknak. „Minden hangszerében az az elgondolás érvényesül, hogy puritán, jól hangolható hangszer, amit elfogadnak az akadémiai szintig” – méltatta Gáts Tibort Széles András citeraművész. Végül Sipos Mihály lépett a közönség elé és Kardos Mária népzenész kíséretében muzsikált és mesélt a gyimesi csángók dalairól.

Fotó: Baranyai Attila/Józsefváros újság

Szöveg: Bányai Rudolf 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben