Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

A játék összeköt!

Megnyitotta kapuit a Cifra palota játszótér

2019. szeptember 25. szerda

Kerületünk önkormányzata és a Szerencsejáték Zrt. együttműködésében új befogadó, vagy más néven inkluzív játszótér került kialakításra, amelyben a fogyatékossággal élő gyerekek és egészséges társaik együtt élvezhetik a játék örömét. „A Cifra palota névre keresztelt játszótérre minden józsefvárosi szülő bátran hozhatja gyermekét, itt nem számít az sem, ha valaki a mozgásában korlátozott, az itt játszó gyermekeket összeköti a játék és a józsefvárosi identitás” – emelte ki Sára Botond polgármester a Német utcai játszótér szeptember 25-ei megnyitóján.

Egy sűrűn lakott belvárosi övezetben – amilyen Józsefváros is – szükség van olyan terekre, ahol mozoghatnak, játszhatnak a gyerekek. Kerületünk önkormányzata elkötelezett a gyermekbarát város kialakításának koncepciója mellett, ezért fejlesztései során figyelembe vesz minden olyan lehetőséget, amely hozzájárul az élhető környezet kialakításához.

Az irányvonalat erősíti a Szerencsejáték Zrt. összefogásával megépült befogadó játszótér is, ahol fogyatékos és egészséges gyermekek együtt játszhatnak, ezt a tematikát támasztja alá.

Sára Botond polgármester kiemelte, hogy a Cifra palota nem az első és nem az utolsó játszótér, ami újonnan épül a kerületben, de emellett még számos tennivaló van a család- és gyermekbarát kerülettel kapcsolatos terveik véghezvitelében.

Mint mondta, ahol fejlődés van, ott biztonság van, és ahol javuló biztonság van, ott előbb utóbb rend lesz. „Fejlődő, biztonságos, rendezett Józsefvárost építünk, ahol jó élni és felnőni, ahol az idősek mellett a gyermekek és a szülők is jól érzik magukat, ami otthont jelent az itt élők számára, mert nekünk Józsefváros az első” – tette hozzá a polgármester.

Dr. Czepek Gábor a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatója elmondta: felelős állami vállalatként kiemelten fontosnak tartják, hogy hozzájáruljanak közösségi célok megvalósításához. 2017-ben a Nagykarácsony sorsjegy bevételéből különítettek el forrásokat befogadó játszóterek létesítésére: tavaly hármat hoztak létre, az idei tervekben összesen öt szerepel.

A vezérigazgató köszönetét fejezte ki Sára Botond és kollégái felé, amiért teret biztosítottak a játszótér megvalósításához, és segítették annak gyorsan, és magas minőségben való létrejöttét.

A Csarnok negyed önkormányzati képviselője, Gondos Judit lapunknak elmondta, hogy Józsefvárosban minden egyes szabadidő eltöltésére alkalmas terület nagyon sokat jelent, és kifejezetten örül, hogy a Német utcában épülhetett meg a befogadó játszótér.

A képviselő hangsúlyozta: a játszótér biztosítja mind a fogyatékos, mind az egészséges gyerekeknek, hogy együtt játsszanak, még jobban össze tudja kovácsolni őket. Felébreszti bennük azt a tudatot, hogy a más képességű gyerektársaikat elfogadják, és segítségükre legyenek egymásnak.

A tér akadálymentesítése mellett a játszóeszközöket is aszerint választották ki, hogy azok hozzáférhetők és biztonságosak legyenek valamennyi fogyatékossági csoporthoz tartozó gyermek számára is.

A játszótér – amely a népmese tematikára épült – kivitelezését a Szerencsejáték Zrt. vállalta, a fenntartási és működtetési költségek pedig az önkormányzatra hárulnak.

Fotó: Baranyai Attila/Józsefváros újság

Szöveg: Imre Zsófia

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben