Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Szentmise a hitvalló püspök boldoggá avatásáért

Márton Áronért szóltak a harangok

2019. szeptember 30. hétfő

Immár hatodik alkalommal tartottak szentmisét Márton Áron hitvalló erdélyi püspök boldoggá avatásáért a tisztviselőtelepi Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplomban. A Gyulafehérvári Érsekséggel közösen szervezett eseményen megjelent székelyföldi és anyaországi hívek számára Szabó Lajos kanonok, sepsiszentgyörgyi plébános celebrált misét, Vargha Miklós Péter atya közreműködésével.

Vargha Miklós Péter esperes elmondta, hogy  az erdélyi érsekséggel közösen döntöttek arról, hogy minden évben szeptember 29-én celebrálnak közösen szentmisét a hitvalló püspök boldoggá avatásáért. Mint mondta, ez a nap az erdélyi főegyházmegye búcsúja mellett egyben Márton Áron püspök halálának napja is.

Szabó Lajos kanonok egyebek mellett arra emlékeztette a megjelenteket, hogy a 39 évvel ezelőtt elhunyt Márton Áron az igazán lélekpróbáló időkben – sokszor mindenki más által elhagyva, de az Istennel egyesülve – „emberkatedrálisként”, csodálatra méltó erővel, kitartással és hűséggel vívta meg a harcait. Márton Áron az üldözöttek, a magukra hagyottak védelmezője volt, és példájával minket is arra tanít, hogy fogjuk meg azok kezét, akiknek szükségük van támaszra.

„Ő legyen a fáklya, amely világít, hogy ne térjünk le az Úr által kijelölt útról!” – fogalmazott a kanonok. A szentmise után a megjelentek „A népek Igaza” című kiállítást megtekintve további ismereteket gyűjthettek az 1980. szeptember 29-én, életének 85. évében elhunyt hitvalló erdélyi püspök, Márton Áron életével kapcsolatban, majd gondolataikat egy kötetlen beszélgetés keretében oszthatták meg egymással.

Fotó és szöveg: Tukács Orsolya/Józsefváros újság

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben