Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Ízelítő a roma kulturális kincsekből

Cigányvarázs hatodszor

2019. október 01. kedd

A Cigányvarázs című programsorozat keretében immár hatodik alkalommal ismerkedhetett meg jobban a közönség a romák hagyományos kulturális értékeivel. A Kárpát-medencei cigányprímások és zenekarok fesztiválját záró gálaestnek – melyet a Művészeti-Oktatási-Kulturális Közéleti Alapítvány szervezett – az Uránia Nemzeti Filmszínház adott otthont.

A korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is a történelmi Magyarország különböző tájairól érkeztek prímások, együttesek, énekesek és táncosok, hogy bemutassák a cigányság kulturális kincseit.

A kétnapos fesztivál első napján a Rajkó Zenekar Rottenbiller utcai székházában az érdeklődők jobban megismerhették a roma irodalmat és képzőművészetet, a hagyományos cigány foglalkozásokat, sőt a roma gasztronómiából is kaphattak ízelítő: a kondérban készült lecsós nokedli nagy népszerűségnek örvendett.

A rendezvény záró akkordjaként az Uránia Nemzeti Filmszínházban tartottak változatos, sokszínű műfaji palettát felölelő gálát, melyen a szervező Művészeti-Oktatási-Kulturális Közéleti Alapítvány nevében Raduly József köszöntötte a megjelenteket.

Az est során kiváló cigányzenészek, prímások, és táncegyüttesek – mások mellett a Sukár Táncegyüttes, Lakatos Miklós prímás és zenekara, a székesfehérvári Alba Regia Szimfonikus Zenekar kvartettje, illetve a mohácsi Tambura zenekar – váltották egymást a színpadon. A teltházas rendezvény közönsége többek között népszerű magyar nótákat, csárdásokat és operett dallamokat is hallhatott.

Fotó: Nyári Gyula/Józsefváros újság

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben