Programok

Eseménynaptár

Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

KERESÉS

Kerületi séta Kocsis Mátéval és Sára Botonddal

Hosszú volt az út a Nyóckertől Józsefvárosig

2019. október 03. csütörtök

Nem is olyan régen az egyik ismerősöm is csatlakozott csapatunkhoz, akikkel régóta együtt focizunk az egyik kerületi iskola – nemrég felújított – tornatermében. Meglepődve tapasztalta, hogy a Mátyás téren átsétálva már nem egy égő hordó körül állnak a gengszterek, helyette a szülők padon ülve nézik a játszótéren hintázó gyermekeiket. „Igen, az elmúlt években azért „kissé” átalakult a kerület” – mondom neki. Hogy mennyire?

Ahhoz, hogy a kerület fejlődésnek indulhasson – az itt lakók ne akarjanak elköltözni innen, inkább áldozzanak társasházaik felújítására, új üzletek nyíljanak, irodaházak épülhessenek, a köztereken, parkokban ne bűnözők, drogosok lógjanak, hanem családok tölthessék együtt az időt – először a közbiztonság alapjait kellett megteremteni.

A közbiztonság megteremtése

„Az egyik legfontosabb feladat volt, hogy bezárassuk a józsefvárosi piacot, hiszen ott mindent lehetett kapni a gagyi nájki cipőtől kezdve a kalasnyikovig. A piac bűnözők, adócsalók, tolvajok otthonául szolgált, ahol nem volt lehetetlen kérés. Elég rázós volt a felszámolásig zajló időszak, elég ha csak annyit mondok: több fenyegetést is kaptam” – emlékszik vissza Kocsis Máté, korábbi polgármester. Mint mondja: nagyon fontos volt a kerületi rendőrség megerősítése, kiemelt támogatása és nem utolsó sorban a térfigyelő kamerarendszer kiépítése.

„Ez utóbbit rengeteget támadták liberális-baloldali jogvédők, újságírók személyiségi jogokra hivatkozva, nagyon nem akarták, hogy ezt a rendszert kibővítsük, fejlesszük. Ma mintegy 220 kamera őrzi a kerületiek biztonságát, jelentősen javultak a rendőrségi mutatók, de ami a legfontosabb: senkinek sem kell este félve hazamennie” – mondja Józsefváros országgyűlési képviselője. Bezáratták a drogosoknak ezerszámra felelőtlenül fecskendőt osztogató Kék Pontot is, aminek köszönhetően a környéken már alig találni eldobott tűt: korábban játszóterek, óvodák udvarán is össze kellett ezeket szedni…

„A józsefvárosi piac területe eddig ugyan üresen állt, de már nem sokáig lesz ez így” – veszi át a szót Sára Botond, hozzátéve: strand- és gyógyfürdő épül itt, a kútfúrás már el is kezdődött.

„Az előjelek pedig biztatók, amit a közelmúltban saját szemünkkel is láthattunk” – teszi hozzá a polgármester. Azért az elég laza dolog lenne – tesszük hozzá már mi –, ha a belvárosból elindulva, a kis családdal kerékpárra pattanva, pár perc alatt ki tudnánk ugrani a közeli strandra...

Közterületek rendezése, társasházak felújítása

Az elmúlt években megújultak a közintézmények, közparkok, az élet is visszaköltözött a terekre. „Gyakori vendég vagyok a Teleki téren, az itteni közösség az egyik legjobb példa arra, hogy egy kis szervezéssel, lelkesedéssel hogyan lehet egy teret megtölteni élettel, programokkal” – mondja Sára Botond. Itt is lepusztult park, használhatatlan padok, elhanyagolt környezet és növényzet volt jó pár évvel ezelőtt... „Ehhez képest nem csak a kerület, de talán a belváros egyik legszebb parkja van ma itt játszótérrel, a fák alatt elvonulásra, olvasásra is alkalmas zugokkal.

A park másik felében egy színpad áll, amely kisebb-nagyobb rendezvények lebonyolítására tökéletesen megfelelő, a környéket parkőr vigyázza. Szemben pedig egy másik nagy megvalósított tervünk: a piac áll” – mutat a túloldalra Sára Botond. Nem is maradunk a parkban tovább, így ebédidő felé már talán mindenki a szájában érzi a sültkolbász ízét... Persze bővebb ennél a kínálat, s ha már itt vagyunk a bevásárlást is megejtjük. „Sokan ellene voltak a piac újjáépítésének, de ma már a kétkedők is beláthatják: semmi sem megvalósíthatatlan. És legyünk őszinték: sokkal jobban néz ki a környék, és nem utolsó sorban biztonságosabb is” – mondja Kocsis Máté.

A teret körülvevő épületek közül több megújult, amely ugyanúgy köszönhető az önkormányzati társasház-felújítási pályázatnak, mint a benne lakóknak. A polgármester kiemeli: 2015–19 között mintegy 7 milliárd forintot fordított az önkormányzat a társasházak felújítására, s legalább ennyit az itt lakók is hozzátettek: ez összesen mintegy 15 milliárd forint. „A megújulás közös érdekünk” – mondja Sára Botond.

Családbarát kerület kialakítása a cél

A Kálvária tér is jelentős átalakuláson ment át, s mint a legtöbb teret, esténként ezt is bezárják, így éjszakai balhék sincsenek már itt régóta. Megújult a játszótér, a zöldkörnyezet, bringázni, focizni is lehet itt, de idősek is szívesen pihennek egyet a padokon. „A Turay Ida Színház ideköltözésével a környék kulturális élete is színesedett, s nemcsak a falakon belül: a színház rendre részt vesz műsoraival a kerületi ünnepségeken, s az egyik talán legnépszerűbb rendezvény a Tündértalálkozó” – mondja Sára Botond.

A 65 éven felüliek ingyen tekinthetik meg a színház előadásait, kerületi gyerekek is gyakran jönnek ide csoportokkal. „Szeretnénk Józsefvárost gyerek-, család- és idősbarát városrésszé tenni, ezért folyamatosan bővítjük a kulturális- és sportlehetőségeket, ahogy az egészségügyi szolgáltatásokat is” – mondja a polgármester. A Szent Kozma Egészségügyi Központ teljes újjáépítése csak az első nagy lépés volt: folyamatosan újulnak meg a körzeti rendelők is. „Itt, a Kálvária téren például egy újat alakítottunk ki, de bővülnek a rendszeres szűrőszombatok szolgáltatásai is” – sorolja Sára Botond.

A környék életét is érinti az elindult Orczy Negyed Program, amely részeként több alkalommal családi rendezvényeknek adott otthont a Kálvária tér. „Ez csak egy része természetesen a 2 milliárd forintos teljes programnak, amely fő célja a környéken élők életkörülményeinek javítása, társadalmi és fizikai rehabilitációja” – veszi át a szót Kocsis Máté. „2016-ban döntött úgy a Józsefvárosi Önkormányzat képviselő-testülete, hogy elindítja ezt a programot. A tervezésbe bevontuk az itt élő embereket, intézményeket, az egyházi és civil szervezeteket, és mindez kezd is beérni” – mondja az országgyűlési képviselő.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem városrészbe költözésével teljesen megújult az Orczy-park is, amely nagy lendületet adott a környék fejlődésének, beruházásoknak. „Mindezek mellett egy olyan park született, ahol sportolni, kikapcsolódni, pihenni is lehet egy jót” – mondja Kocsis Máté.

A közeli Füvészkerttel is jó a kapcsolata az önkormányzatnak: a józsefvárosi bölcsődék és óvodák csoportjai ingyenesen vehetnek részt a számukra tematizált sétákon és környezetismereti foglalkozásokon. Az együttműködés része annak az önkormányzati törekvésnek, hogy kerületünket minél zöldebb városrésszé formálja, és a környezettudatos nevelést minél fiatalabb korban elkezdje.

Együtt a rendért, a további fejlődésért

A közeljövőben két nagyobb közterületet rendező beruházás is várható: az Orczy tér és a Blaha Lujza tér felújítása. „Ezek mind olyan beruházások, amelyek kiemelt egyeztetést kívánnak az önkormányzat, a főváros és az kormányzati szervek részéről is. Fontos, hogy egyetértsünk abban, merre tovább, hiszen ha nem így lenne, csak végeláthatatlan egyeztetések, a lényegtől egyre távolabbra vivő viták lennének” – véli Kocsis Máté.

„Hosszú út vezetett idáig, de bőven van még tennivaló, több területen. Azonban azt senki nem vitathatja, hogy Józsefváros ma már egy teljesen új arcát mutatja, miközben tiszteletben tartja saját múltját. Nyóckerből Józsefvárossá, Budapest egyik legdinamikusabban fejlődő kerületévé váltunk, és azok is akarunk maradni. Tovább növeljük a közbiztonságot, keményebben lépünk fel a közösségi együttélés alapvető szabályait megszegőkkel, a közterületi alkoholfogyasztással, a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményekkel, az illegális hulladéklerakással, a hajléktalanságból eredő közterületi problémákkal szemben” – mondja Sára Botond, hozzátéve: „folytatjuk a rendteremtést, ami elengedhetetlen feltétele a további fejlődésnek.”

Szöveg: Nedbál Miklós