Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Bemutatkozott a CSANÉ

Közösségi piknik a Tolnai kertben

2019. október 08. kedd

Közösségi piknikre várta a környék, illetve Józsefváros lakóit október 5-én a Társaság a Csarnok-Népszínház Negyedért Egyesület (CSANÉ) a Tolnai közösségi kertbe, ahol egy kis falatozás mellett a helyi ügyekről, közös tervekről is beszélgethettek a részvevők.

A közelmúltban alakult egyesület zászlója alatt elsősorban a kerület Csarnok és Népszínház negyedeinek a közösségét igyekszik összefogni. „Próbálunk színt vinni a lakosság életébe, hogy ne idegenekként éljünk egymás mellett, ugyanakkor szeretnénk aktív fórumként, illetve közvetítő közegként működni a közösség és a város között is” – emelte ki a helyszínen Weisz Gábor Miklós, az egyesület elnöke az első, bemutatkozó rendezvényükön.

Az elnök hozzátette: ezeket az alkalmakat rendszeresítik majd, és több csatornán keresztül is igyekszenek felvenni a kapcsolatot a lakossággal. A civil szervezet céljai között szerepel, hogy a két negyed gazdasági és kulturális fejlesztéseit elősegítsék, együttműködésre törekedve állami, társadalmi és gazdálkodó szervezetekkel és más egyesületekkel. A jó hangulatban zajló piknikre folyamatosan érkeztek az érdeklődők, akiknek problémafelvetéseit, ötleteit készséggel fogadták a szervezők.

Fotó: Baranyai Attila/Józsefváros újság

Szöveg: Imre Zsófia

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben