Vidáman szaglász körbe minket már a liftből kilépve Vahur kutya, aki – nem bírva már a kíváncsiságával – elébünk szalad érkezésünkkor. Erzsi néni vele egy háztatásban élő lánya, Csilla tessékeli vissza a lakásba a virgonc ebet, ahol kezében hímzéssel, mosolyogva ül az ünnepelt.

„Ez a hobbim már vagy húsz éve, de sohasem unom meg. Nézzék, ezeket is mind én csináltam!” – mutat körbe büszkén a szobában, félretéve a félig kész terítőt, ahol faliszőnyeg, háziáldás díszíti a falakat, csodás hímzések takarják az asztalt, polcokat – természetesen mind-mind az ünnepelt keze munkája. Jó szemek kellenek ehhez a munkához! – mondom elismeréssel, mire Erzsi néni mosolyogva felel: persze, hogy azok, hiszen operálták már őket. Operálták nekem már a szemem, fülem, mindenem! Annyit operáltak már, hogy nem is tudom pontosan hányszor ­– teszi hozzá nevetve. Erzsi néni Veszprém megyéből, Sümegről származott el Józsefvárosba, ahová itt lakó fia hívta nyugdíjas éveire. Erzsi néni viszont egy varrónőként végigdolgozott élet után sem élt tétlen éveket: levelező tagozaton elvégezte a Római Katolikus Hittudományi Akadémiát, amit élete egyik legszebb időszakaként emleget, és több templomban, plébánián is dolgozott – többek között Józsefvárosban is.

Gyermekei közül már csak ketten élnek, de ők, és három unokája valamint öt dédunokája – nemsokára érkezik a hatodik – bearanyozzák napjait. „Kilencvenévesen itt ülök, varrogatok és megfőzök magamnak. Mi ez, ha nem nagy ajándék a Jóistentől? – kérdezi mosolyogva. Erre pedig nem nagyon lehet bármit egyebet mondani, mint azt, hogy további sok boldog születésnapot Erzsi néni!

Fotó: Huszár Boglárka/Józsefváros újság

Szöveg: Zékány János