Külvárosi utcában keresem a házat, ahol az anyáknak nyújtanak átmeneti menedéket. Sehol egy házszám, kiírás, kicsit tanácstalan vagyok. Az egyik kapuban Oberth József, az egyesület egyik alapítója integet felém.

„Ez itt csendes környék, rendezett és elég olcsó ahhoz, hogy ide tudjunk jönni. Ezeket az anyákat sokfélekép­pen kell védenünk, hogy távol tudjanak maradni attól a környezettől, ami őket függővé és kiszolgáltatottá tette” – mondja befelé menet. „Azon a részen vannak a lakrészeik” – mutat a sötétbe.

Egy lakásba lépünk be, jobbra konyha, balra játszószoba, közepén nagy kerek asztal. Kiságy, játékok, gyerekrajzok, gyerekkönyvek a polcon. Ez a közös helyiség, ahol minden nap találkoznak. Itt egyértelműen a gyerekekért van minden. Ők a józan babák, akik már nem szerekkel a vérükben születtek, és remélhetőleg soha nem kell átélniük azt a szenvedést, amit az anyjuknak.

„Kezdeményezésünkre az Országgyűlés úgy módosított a szociális törvényen, hogy lehetővé tette a támogatott lakhatást együtt élő hozzátartozókkal együtt, vagyis családok részére is. Ez egy rövidke, ám jelentős kiegészítés, hiszen innentől az állam nem csak egyes személyek terápiás lakhatását, hanem családokét is finanszírozza, és a család együtt tud maradni” – mondja József. „A Józan Babák Egyesület intézménye jelenleg még az egyetlen támogatott lakhatás az országban, ahol kiskorú ellátott is él szintúgy ellátott édesanyjával. Az intézmény a saját házunkban működik, a beruházáshoz semmilyen közpénzt nem használtunk fel.”

Lakótársak

Négyen üljük körbe a kerek asztalt. Mándi Bettina, aki szociális munkát végez, Radomir Maja teológus, az intézmény vezetője és Oberth József, aki a segítő címet viseli, és mindent csinál.

Bettina hatalmas üvegfindzsákban teát hoz, kislányuk oldalt, egy fotelból figyel minket. Én Bettinával találkoztam először, amikor kíváncsiságból bementem a Kálvária téri buszmegálló mögötti érdekes modern faépítménybe. „A téren két ilyen építményt emeltek a mi terveink szerint a Magdolna-negyed megújítási projekt keretében” – jegyzi meg József. „Sokáig ott voltunk megtalálhatók. Jó helyen van, könnyen odatalált bárki, akinek szüksége volt ránk, de el kellett jönnünk” – mondja Bettina. „Ebben a munkában sok láthatatlan segítőnk van, akik elhozzák azokat, akik segítségre szorulnak, mert legtöbbjük magától nem tud, nem mer lépni. Néha a szörnyű otthoni agresszió tartja félelemben őket, máskor a valóság ismeretének elképesztő hiánya.”

„A prostituáltak tiszteletbeli munkatársaink. Ők hamar észreveszik, ki van bajban, és tudják, hogyan segítsenek veszélyes helyzetekben is” – mondja József. „Sokan segítenek nekünk: orvosok, jogászok, szociális munkások és mások, ezt nem lehet máshogy csinálni.”

„Ebben a házban együtt élünk az ellátottakkal. Vannak együttélési szabályok, de nincs intézményi regula. Van egy külön lakásunk, de lényegében egy háztartásban élünk. Mi ezt baráti szociális munkának nevezzük, mert a bizalom a legfontosabb. Ezek a lányok, akik közül sokan éltek intézetben is és hozzászoktak a kemény bánásmódhoz, képesek békében együtt élni és figyelni egymásra. Még soha nem volt komoly gondunk ebből” – mondja Bettina.

„A támogatott lakhatás állami kvótája nem teszi lehetővé, hogy teljesen ingyenes legyen. Ahol ilyesmivel próbálkoznak, ott néha 50–100 ezer forint havi hozzájárulást kérnek a rászorulóktól, mert másként nem tudják kifizetni az alkalmazottakat, akik nélkülözhetetlenek egy ilyen intézményhez.

Ez nagyon megszűri a támogatottak körét, és pont az nem jut hozzá, aki legjobban rászorul. Mi nem kérünk semmit, illetve aki képes, az 15 ezer forinttal hozzájárulhat a költségekhez. Ennek a megoldásnak az az ára, hogy itt élünk, és lényegében 24 órás szolgálatban vagyunk. Szeretjük ezt csinálni, de családi programot azért nagyon nehezen tudunk megszervezni” – mondja József.

Minden sors egyéni

Nem találkozhatok a bentlakókkal, csak hátulról látom, hogy valaki a konyhában tevékenykedik. A háziorvos, a védőnő úgy jár ide, mint más családokhoz. József részletes statisztikát küldött át nekem az itt lakókról, amiből tanulságos dolgok derülnek ki.

Egy anya átlagosan mintegy nyolc hónapon át veszi igénybe az intézményt. Tízből négy a felnőtt, a többi gyerek. Az anyák átlagéletkora nekem meglepő, 35 év. A statisztikában persze nem látszik, ki fiatal, ki idősebb, de naivan azt gondoltam, csak fiatal anyák kerülhetnek bajba.

A szerhasználat számai ijesztőek és arról tanúsodnak, hogy többféle szert is használtak egyidőben. Tíz bentlakóból hat volt gyógyszerfüggő, hat alkoholista, egy szívott füvet, egy szintetikus szert, három amfetamint, kettő kokaint, egy pedig intravénás szert használt.

Hasonlóan magasak a bántalmazás számai: tízből hat volt kiskorúként szexuális erőszak áldozata, nyolc nagykorúként. Ötöt kényszerítettek kiskorúként prostitúcióra, hét nagykorúként ebből is élt. Heten voltak emberölési kísérlet áldozatai kis- és nagykorúként is, heten fizikai erőszak áldozatai kiskorúként és nyolcan nagykorúként. Nem fizikai erőszak áldozatai kiskorúként és nagykorúként egyaránt 10-ből 10. Ezért gyako­riak a komoly pszichés zavarok is. A súlyos traumák következményeként fellépő poszttraumás stressz aránya 60 százalék.

Én csak most szembesülök azzal, ahogy ezek a számok mit jelentenek a valóságban, miközben ők hárman pontosan tudják mit jelent ez, de csak mosolyognak.

„Amandára tavasszal egy józsefvárosi utcán parkoló autóban találtunk rá. A nyolchónapos várandós fiatal nő jó ideje a kocsiban élt. Prostituáltként dolgozott és intravénás droghasználó volt. A jelzés más prostituáltaktól jött, akik segítettek, hogy kórházba juttassuk. A szülés után gyermekével a támogatott lakhatás keretében itt lakott, és három hónappal később hozzátartozói segítséggel ki tudott költözni. A kórházba való felvételétől kezdve absztinens maradt, gyermeke egészséges, nem kellett elhelyezni” – idézi fel Radomir Maja az egyik bentlakó történetét.

Bettina is egy józsefvárosi esetet hoz fel: „Eszter két gyermeket nevelt, az egyik egy év alatti csecsemő volt. Nemrég megözvegyült, pénz nélkül maradt. Az albérletből az utcára tették. Nálunk három hónapig lakott, innen egy belvárosi kerületbe költözött, ahol lakáspályázaton szerencsésen bérlakást nyert. A legfőbb eredmény itt is az volt, hogy a gyermekeit nem kellett elhelyezni, így nem szakadt szét a család. Mindhárman megmenekültek a rossz sorstól, csak ennyi segítségre volt szükségük.”

„Nem mindig ilyen kerek a történet” – mondja József. „Az év elején egy unokáját nevelő nagymama költözött hozzánk, szintén csak pár hónapra. Zuglóban élt albérletben, de a súlyosan beteg lányától született második unokát már nem vihette oda. Bejelentett lakcím hiányában a kicsi gyermekotthonba került. A gyámhivatal már örökbe adhatóvá nyilvánította volna, amikor mi bejelentettük őket ide. Így már mindhárman jöhettek. Mára sikerült egy alkalmas házat találni, ahol azóta is együtt élnek. A mama azonban súlyos pszichés beteg, s nem él velük.”

A legszebb szó

Két sajátos dolog tűnt fel nekem. Az egyik a szag, pontosabban a szag hiánya. Aki járt már valamilyen bentlakásos intézetben, az tudja, mire gondolok. Nem az elhanyagoltság bűzére, nem is kellemetlen szagra, csak olyan „hivatalos, intézményi, kórházi” illatra. Itt otthon-illat van, semmi különös, kicsit babaszagú, de határozottan otthoni.

A beszélgetés során nem hallottam egyszer sem egy szót, pedig azt látom, itt ez működik. Félve mondom ki: szeretet. Mindhárman fancsali képet vágnak. „Ezt a szót a végletekig lejáratták” – mondja Maja. „Akik itt élnek, sokszor hallották álságos mondatok kíséretében már kora gyerekkortól. A gyereket nem lehet becsapni, nem fogja elhinni a hamis szót, bármit is jelentsen. Az őszinte tettek érnek csak valamit.”

Miben segít a Józan Babák Egyesület?

Az egyesület munkatársai elsősorban drog és alkoholfüggőségben szenvedő, kilátástalan helyzetben levő várandós nőknek nyújtanak anonim segítséget, hogy leendő gyermekük és ők maguk is kiszabaduljanak abból a pokoli helyzetből, amiben élnek. A veszélyeztetett rászorulók álnéven kaphatnak orvosi, jogi, szociális és pszichológiai szolgáltatásokat, és anyacsoportot kereshetnek fel. A várandós nőt, kérésére végigkísérik a normális terhesgondozásban (védőnő, háziorvos, szülész-nőgyógyász).

Név és adatok felvétele nélkül kérhetnek terhességi tesztet, fogamzásgátlással kapcsolatban szakértő orvosi tanácsot. Külső helyszíneken az egyesület „családlátogató mobil team”-je keresi fel a segítségre szorulókat.

Új jelentkezők fogadása Józsefvárosban minden szombaton 13–19 óra között a Budapest VIII., Baross utca 126. cím alatt.

Krízis jelzése: jozanbabakklub@gmail.com

Támogatott lakhatás

Magyarország 2007-ben fogadta el azt az ENSZ-egyezményt, ami a fogyatékosok esélyegyenlőségéről szól, benne otthonuk és családjuk tiszteletben tartásáról. Ez vonatkozik minden látás-, mozgás-, hallás-, mentálisan sérült, valamint addiktológiai ellátott emberre, és minden vonatkozó szociális, egészségügyi, jogi, hatósági stb. szolgáltatásra. A hazai normát ehhez a nemzetközi egyezményhez kellett igazítani. Az 1993. évi III. törvény 75. §-a bevezette a támogatott lakhatás intézményét, amivel a közvélemény jobbára a „kitagolási” programok körében találkozik, amikor nagylétszámú bentlakásos intézményekből kisebb, max. 12 fős családias lakóhelyekre költöznek ki az ellátottak. A Józan Babák 2018-ba kezdeményezte a jogszabály kiterjesztését az együttélő kiskorúakra is, amit végül az Országgyűlés a 2018. évi CXVII., szociális és gyermekvédelmi tárgyú törvény módosításaként fogadott el: „… Támogatott lakhatásban az (1) bekezdés szerinti személy gyermeke is ellátható … Kiskorú ellátása esetén … szolgáltatási elemeket minden esetben biztosítani kell azzal, hogy a felügyelet szolgáltatási elem kizárólag személyes jelenléttel biztosítható …” Ez a módosítás azt jelenti, hogy a támogatott lakhatások intézményei a jövőben többgenerációs ellátási formává alakulnak, s – hazánkban először – addiktológiai, pszichoszociális, látás-, mozgás- és hallássérült felnőttek és gyermekeik egyszerre létesíthetnek intézményi jogviszonyt, ami szabályozott és tartós együttélésük alapját teremti meg. A módosítás 2019. január 1-től hatályos.

Szöveg: Bányay Géza / Fotók: Ványi Ákos