Hogyan kerültél Budapestre?

Hároméves koromban költözött fel a család Ózdról. Amíg a nagyszülők éltek, addig jártam le, ott nyaraltunk, de már alig köt oda valami. Pár éve koncerteztünk ott, bejártam a régi helyeket, igen furcsa érzés volt. A szüleim egyébként hamar észrevették, hogy izeg-mozog kezem-lábam. Apám is népzenész volt, klarinétos, bejárta az egész világot. Így kerültem korán zeneiskolákba, majd a konzervatóriumba már 16 évesen – emiatt esti gimnáziumban érettségiztem –, és a Bartók Béla Zeneművészeti Egyetem jazz szakán diplomáztam. Mondhatni, az összes nagy magyar jazz-zenésszel játszottam már, és együttesemmel, a Balázs Elemér Grouppal végigturnéztuk az országot, de a világot is. És olyan nagyságokkal zenélhettem és tartom ma is a kapcsolatot, akinek elküldöm a dolgainkat is, mint Pat Metheny, hogy egy nevet kiemeljünk.

Állítólag Yehudi Menuhint kérdezték meg arról, hogy miért olyan sok a zsidók közt a jó hegedűművész és a karmester? Amire azt válaszolta: de sok a rossz is! Mi a helyzet a cigányzenészekkel, van még értelme ennek a kategóriának?

Mára már relatív, mit nevezünk cigányzenének. Az, amit apám is játszott, inkább folkzenének nevezhető, vagy egy másik nevén kávéházi cigányzenének. De őt is érdekelte a jazz, a komolyzene is. A mi családunkban is van mindenféle, az említetteken kívül szórakoztató zenész is. Jazz-zenész én és a zongorista öcsém, József vagyunk. A fiam, ifjú Balázs Elemér György pedig klasszikus zongoristának tanul, elsőéves a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, és nagyon büszkék vagyunk rá, hogy tavaly elnyerte a Junior Prima díjat. De dolgoztunk már együtt, egyik lemezünkre komponált is bevezető dallamokat. Improvizál is, ám nem jazzt, hanem 21. századi stílusban akár komolyzenei témákat is. A zene, univerzális nyelve miatt, az egyik a jó kitörési lehetőségek közül – és persze a legcsodálatosabb dolog –, legyen szó cigányról, zsidóról, magyarról, a hátrányos helyzetűekről vagy akárkiről. A kávéházi cigányok romungrók, és mi nem is beszéljük, csak a magyart. Hatalmas keveredés történt. Az én családom is kevert, bennem van zsidó vér is, például az ükanyám – anyai vonalon – egy ortodox zsidó könyvelő volt, apám részéről meg akad egy huszártiszt, a dédnagymamám férje. Ez általában jellemző a romungró zenészekre. Az elit egy részének tekinthetők. Anno a leggazdagabb rétegeknek játszottak a neves prímások a kávéházakban, fürdőhelyeken. Népszerűek voltak, aztán hát ilyen-olyan szerelmek, házasságok, kapcsolatok születtek a grófnőktől kezdve… De ebben én semmi érdekeset, különlegeset nem látok. Imádom a keveredést, nem érdekel, ki micsoda, és ez a jövő. Az én feleségem sem roma származású, a fiam is egy nagy mix, ami jót tesz a tehetségnek.

Az toposz, hogy Józsefváros a cigányzenészek kerülete?

Nem közhely, de nemcsak ők élnek itt nagyobb számban. Itt mindig komoly kulturális élet folyt, s remélem, folyik is tovább, a képzőművészektől, az íróktól kezdve számtalan műfajig. Demjén Rózsi is itt lakott a Kiss József utcában, ahol én is 1985 óta. Hogy én itt lakom, az csak úgy jött, de rögtön úgy éreztem, hogy hazaérkeztem. A hetvenes évek végén kezdődött el egy nagy jazz-zenei élet Budapesten. Az ötvenes években még tiltották. A nyolcvanas évek elején nyíltak az első jó jazz-klubok. Próbálkoztak a kerületben is, például a Gutenberg Művelődési Otthonban a tanárom, Kovács Gyula dobolt. Jó lenne, ha itt alakulna újra valami. Ilyen a Józsefvárosi Galéria, ahol kiállítások, de koncertek, felolvasóestek is vannak, ez jó és támogatható út. Mi is fellépünk majd ott.

Több mint harminc éve indult el a karriered. Együttesed pedig pont idén húsz éves. Mik a tervek?

Negyedik éve támogat bennünket a MOL, ami remélhetőleg folytatódni fog, mert az nagy dolog az egész magyar jazz-szcénát tekintve is, hogy egy ekkora cég beállt mögénk. Ez évi 20-25 koncertet jelent az országban, és be kell látni, hogy mecenatúra nélkül ez nem megy. De nincs ebben semmi különleges, így megy ez már a középkor óta, az igényes művészetet enélkül nem lehet a szélesebb közönséghez, vidékre eljuttatni. Egy héttagú zenekar turnéjához pedig pénz is kell. 2020-ban több évforduló lesz. Az együttes húszéves, eddig tíz lemezünk jelent meg, és egy újabb is meg fog jelenni, hisz a lemez, a CD, de még a bakelit sem halt meg, inkább újjáéledt. Két Fonogram-díjat kaptunk, több lemezünk aranylemez lett, bejártuk a világot New Yorktól az összes neves európai jazz-klubig, fesztiválig. A magyar jazz révén Magyarország jóhírét is terjesztjük. Ha jól játszod a jazzt, ezt a nemzetközi nyelvet, megkérdezik, honnan jössz, és elmondhatod, hogy Magyarországról, Budapestről, én akár azt is, hogy Józsefvárosból. Ez a komolyzenére is érvényes. Ilyenek a díjak is, mint amit a fiam is kapott, ami a tehetségeknek újabb lökést ad. A jazz, a komolyzene persze nem szerepel annyit a médiában, hiszen nem kommersz.

Mennyire sajátos a magyar jazz?

Az tud lenni. Én is, vagy például Dresch Mihály, hozzányúltunk a magyar népzenéhez, ami hatalmas kincs. Magyar népdalok címmel adtam ki egyik lemezemet, amin Palya Bea és Szalóki Ági működött közre. Aranylemez is lett, tavaly ezzel turnéztunk. És ha nem is értik a nyelvet, ezt nemzetközi színtéren is értékelik. Az amerikai, az európai jazz-zenészek nagy tisztelői Bartóknak, sőt, a legnagyobb kedvence sokuknak, és ezt a dolgot nekünk is végig kell vinnünk. Ezért, ha lehet, az új kerületi vezetésnek sem tudok mást üzenni, mint hogy támogassák a kultúrát, ami alapvető, hiszen lüktetést, formát ad Józsefvárosnak. És különösen az ifjú tehetségeket. Én alighanem már nem fogok innen soha elmenni, csak turnézni. Azt hiszem, sokat tettem a kerületért, büszkék lehetnek rám, ahogyan én is büszke vagyok arra, hogy józsefvárosi vagyok.

Portré

Balázs Elemér életművén át az utóbbi három évtized magyar jazz-élete is bemutatható, hiszen a Trio Midnight együttesben olyanokkal zenélt, mint Oláh Kálmán és Egri János. Csak pár nevet kiemelve a teljesség igénye nélkül, a zeneszerző-zongorista Vukán Györgytől kezdve a bőgős Berkes Balázsig. De dobosként meghatározó szerepet vállalt a Joy, Gadó Gábor Trió, Babos Gyula Trió, Szakcsi Lakatos Béla Trió, Dés László Septet és az Oláh Kálmán Sextet zenekarokban is. A mai napig hallhatjuk őt olyan formációkban, mint a Trio Midnight, a Balázs József Quintet, a Szakcsi Jr. Trió, a Szulák Andrea Quintet, a Dés László – Balázs Elemér Quartet (Contemporary Gregorian), a Pintér Zoltán Trió, az Oláh Kálmán Sextet, a CB Trió.

Szöveg: Szerbhorváth György Fotó: Ványi Ákos