Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

LESZ-E SAJÁT TANODÁJA JÓZSEFVÁROSNAK?

Ön hallott már a Zsendülő Tanodáról?

2020. január 25. szombat

Facebook oldala szerint tavaly kora ősztől a Kesztyűgyárban működik a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatását segítő Zsendülő tanoda. Az önkormányzatnál azonban azt mondják, nincs olyan működő tanodája a kerületnek, amit ők vagy valamelyik gazdasági társaságuk tartana fenn. Mindez véletlenül derült ki.

Szili-Darók Ildikó alpolgármester karácsonykor bejglit rendelt a Zsendülő tanodában tanuló hátrányos helyzetű gyerekeknek. A helyszínen szembesült azzal, hogy ugyan 80 gyerek jár a Kesztyűgyárba a régóta működő Mentor Program keretében, de azt senki nem tudja, hogy kik a Zsendülő tanodások, és hol vannak.

Az alpolgármester három tanoda létrehozásában és működtetésében is részt vett, így jól tudja, hogy ehhez szigorú szakmai és adminisztratív előírásoknak kell megfelelni. A gyerekek foglalkoztatását például napi szinten kell online jelenteni. Úgy tűnik, a Kesztyűgyárat működtető Józsefvárosi Közösségekért Nonprofit (JKN) Zrt.-nél ezek a feltételek nem voltak adottak.

A vizsgálódás során kiderült, hogy ténylegesen csak a Mentor Program működik, a tanodai pályázat kötelező előírásait nem tartották be. A JKN jelenlegi vezetője ezért úgy döntött, hogy a Zsendülő Tanodára pályázaton elnyert pénzt visszautalja az államnak.

A vizsgálódás során kiderült, hogy Józsefváros előző, kormánypárti többségű képviselő-testülete – Sára Botond fideszes polgármester javaslatára – még tavaly júliusban döntött a Mentor Programból kiváló Zsendülő tanoda létrehozásáról. Az előterjesztés szerint a JKN Zrt. addigra már el is nyerte a 12 milliós pályázati pénzt.

Hogy ki hibázott, és miben, még nehéz megmondani. Ráadásul információink szerint az új tanodával foglalkozó vezető az önkormányzati választás után távozott. Kerestük az ügyben a józsefvárosi Fidesz-t is, de nem nyilatkoztak.

A pénzt ugyan visszakapta az állam, de ezzel nem rendeződött a helyzet. Józsefvárosnak szüksége van saját tanodára, ez jó kezdeményezés volt az előző vezetés részéről, mondta Szili-Darók Ildikó, ám szerinte a felügyeleti hatóság ennyi hiányosság láttán törölheti a Zsendülőt a tanodai programból, új alapítására pedig nincs lehetőség.

Ami a bejglit illeti, abból azért jutott minden gyereknek pár szelet.

Szöveg: Bányay Géza; Fotó: Huszár Boglárka

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben