Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

AKIKET NEM MERÜNK MEGSZÓLÍTANI

Indiai filmrendező a Tisztviselőtelepen

2020. február 03. hétfõ

Ki gondolná, hogy ez a keleti vonásokat hordozó szakállas férfi a szomszédunk és a magyar kulturális élet aktív szereplője. Másodszorra él Magyarországon, immár négy éve Józsefvárosban.

Tyagi Pallava 37 éves, Indiában született. A Színház- és Film-művészeti Egyetemen szerzett rendezői mesterdiplomát, és osztozik a fiatal magyar filmesek küzdelmeiben. Egy ódon házban lakik a Szenes Iván téren, ott beszélgettünk egy tea mellett. 

„Nem úgy nézek ki, mint egy terrorista?” – viccelődik kreol arcát keretező fekete szakállára mutatva. Nem éppen, mondom. Nem tűnik indiainak. „Indiában minden vidéknek megvan a jellegzetes típusa. Mi északról származunk, a Himalája lankáiról, ahonnan a Gangesz ered. Vonásaink európaibbak, mint másoké, itt ilyenek az emberek.” 

A sok ezer éves hindu kultúra a védikus írások szerteágazó tudásán alapszik. „Családunk a bráhmana kaszthoz tartozik, ami papi és tanítói feladatokkal jár, és a történelem kezdetéig vezetjük vissza eredetünket. A nagy Parasuráma leszármazottainak számítunk, ezért nem adományokból, hanem földműveléssel tartottuk fenn magunkat. Nagyszüleim is földet műveltek, ugyanakkor nagyon képzettek voltak vallási és bölcseleti kérdésekben. Számunkra nem ellentmondás, hogy értelmiségiként két kezünk munkájával keressük meg a kenyerünket” – mondja. Tyagi apja olajipari mérnök lett és India legkülönbö- zőbb részein élt, így ő már nem a himalájai faluban született. 

Amikor 14 éves lett, Londonba küldték tanulni. Azóta szinte megszakítás nélkül Európában él. A skóciai Glasgow-ban élt nyolc évig, és most már sokadik éve Budapesten. 

„Indiai vagyok, a gyökereimet nem szakítottam el, én is vegetárius vagyok, mint az anyám és a hinduk többsége, bennem is él a védai bölcselet mély spirituális szemlélete. Ugyanakkor az egész világ a hazám, és egy kicsit olyan vagyok, mint egy vándorcigány, aki soha meg nem áll.” 

Körülnézek a konyhában. A polcokon százféle tea és fűszer. „Szívesen főzök, nem is csak indiai ételeket. Most már Budapesten is vannak vegetárius helyek, de a legjobb az, amit magam készítek.”
A vallásra terelődik a szó. Nem vallja magát tételes vallás követőjének, 19 éves korában mégis hosszú időt töltött egy risikési ásramban (kolostorban) elvonultan. „Ma már Indiában az ásramok sokszor inkább szálláshelyek, mert pénzért mérnek mindent. Olyan helyet kerestem, ahol a régi hagyományt követik, ahol a tanítvány a munkájával szolgálja a tanítót és közvetlen oktatásban részesül. Kilenc hónapig maradtam ott a Gangesz partján mantrákat zengve és a Védákat tanulmányozva. Tovább mentem, mert más világnézeteket, filozófiá- kat is meg akartam ismerni. A sokféle nézet mind része lett a világképemnek, így sokféleképpen nevezhetném magam.” 

Filmeket és rendezőket kezdünk sorolni, kíváncsi vagyok, mi áll hozzá közel. Kedvenc rendezője Pálfi György (Hukkle), kedvenc filmje a Testről és lélekről (Enyedi Ildikó), és kiegyezünk abban, hogy a régiek közül Fábri Zoltán kiemelkedően nagy rendező volt. 

Most éppen Szerb Antal regényéből, az Utas és holdvilágból készít filmet. „Nincs könnyű dolgom, a pénz nagyon kevés. Elképesztően kis büdzsével forgatunk, eddig 3 milliót költöttünk csupán, nagyrészt az én megtakarításomból.” Nem látszik csüggedtnek. 

„Előbb-utóbb be fogom fejezni. Talán pályázunk is, de manapság egy független művésznek a közösségi finanszírozás (crowdfunding) tűnik a járható útnak. És persze dolgozom is. Van egy mobiltelefonos fejlesztésünk, ami most válik termékké.” 

Tyagi Pavalla gyakran megfordul a Cintányérosban. A Tömő utcai Cintányéros visszaránt minket a józsefvárosi valóságba. Húsz évvel ezelőtt indiai bará- tomat megverték a bőrfejűek, mert cigánynak nézték. „Én soha nem tapasztaltam ilyet, pedig előfordult, hogy a villamoson körülvettek a Fradi pályáról kiözönlő ultrák. Éljen Magyarország, kiabáltak, és én is mosolyogva válaszoltam: Éljen Magyarország. Úgy látom, ma Budapest az egyik legbiztonságosabb város Európában. Éltem sokfelé, de itt vagyok a legnyugodtabb.” 

JAVÍTÁS: Cikkünk előző verziójában tévesen azt írtuk, hogy a filmrendező olykor pultos a Cintányérosban, holott csak vendégként jár oda. Az érintettektől és olvasóinktól elnézést kérünk.

Szöveg: Bányay Géza; Fotó: Ványi Ákos

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben