Azt álmodtam, hogy újságíró vagyok, ráadásul a királyi tévé riportere. És mikrofonvégre kaptam kerületünk lakásügyi és parkolási főmegbízottját. Lehet, hogy ilyen nincs, de álmomban már az is előfordult, hogy megnyertem a lottóötöst, csak nem váltottam be.
– Veszélyes-e a migránshelyzet a Józsefvárosban? – vágtam szájon rögtön a mikrofonnal a főmegbízottat, aki sisakban és lapáttal a kezében próbálta meg elmismásolni a témát.
– Hát, nincs is itt migránshelyzet...
Rögtön közbevágtam, mert a köz szolgájaként nem tűröm a lacafacázást.
– De ha lenne, veszélyes lenne, nem?
– De hát nincs...
– Nem azt kérdeztem, hogy nincs-e. Beköltöznének-e az üres lakásokba a migránsok?
– De hát...
– Ha beköltöznének, bizonyára tönkretennék az ingatlanokat, mert olyanok, nem?
– Az üres lakások azért üresek, mert tönkrementek, tehát nem tudnák tönkretenni...
– A migránsok nem tudnák tönkretenni? És ha felszednék a parkettát és azzal tüzelnének, és az egész ház felgyulladna? Vállalná a felelősséget?
– De ezek a lakások éppen azért lakhatatlanok, mert parketta sincs...
– Na éppen ez a kérdés, hogy erre is képtelenek, hogy parkettázzanak?
– Idővel felújít...
– Idővel? Hát mit csinálnak egész nap? Van vészhelyzet-forgatókönyvük a migránsokra?
– De mondtam, hogy nincsenek migránsok, de vészhelyzet sincs, akkor...
– Ne kerülje ki az egyenes kérdéseket! Mit fognak tenni, ha a migránsok tömegesen elkezdenek parkolni az autóikkal?
– Nincsenek is autóik...
– Aha! Azt mondja, hogy nincsenek autóik... De ezt honnan tudja? Csakis onnan, hogy itt vannak, és látja, hogy nincsenek autóik. Nem ez a logikus?
– Kérem, mondtam, se migráns, se autó...
– Miért tagadja mindezt? És ha a migránsok majd autókkal szállítják a parkettát, hogy feltüzeljék a lakhatatlan lakásokban, akkor mi a terv?
– Ööö, hát minek terv arra, ami nincs és nem lesz?
– Elismerte, hogy vészhelyzet van, és nincs elképzelésük?
– Nem mondtam, hogy vészhelyzet van, azt mondtam, hogy nincs. Parketta pedig majd lesz a felújításkor.
– Aha! Tehát beismeri, hogy a parkettát migránsok hozzák autókkal. Köszönöm! A szó a stúdióé!
Szöveg: Szerbhorváth György