Történetünk az 1910-es évekig nyúlik vissza, amikor is a Balkán-háborúk elől a görög Sotériadis család Budapestre menekült. A fiatal Sotériadis csemegeüzletet nyitott, ott ismerte meg későbbi feleségét. Megszerezte a letelepedési engedélyt, nevét Görögre magyarosította, majd bezárta a csemegést és zöldségesboltot nyitott a Rákóczi téri piacon. 

A történet első fejezete ennyi, de sava-borsát az adja, ahogyan Görögék kereskedtek. Csak a legjobb árukat árulták, nem csapták be a vevőket, és az asszony, a jelenlegi tulajdonosok nagymamája, elbűvölte a vevőket. Volt, aki nem is áruért, csak vele beszélgetni ment oda. Szerencsések voltak vejükkel, Nagy Józseffel, mert engedte magát bevezetni a kereskedelem rejtelmeibe és ritka tehetségesnek is bizonyult. Ő Nagy Andreának és a szintén itt dolgozó húgának, Anikónak az édesapja. 
Idővel az édesanyjuk is beállt a boltba. Ők is tartották magukat ahhoz, hogy csak a legszebb árut árulják. Ehhez az kellett, hogy Nagy József, akit egy idő múlva mindenki csak „a görög” néven ismert, kora hajnalban kimenjen a nagybani piacra, és órákon át válogasson, alkudozzon, vásároljon. 1988-ban leégett a Rákóczi téri csarnok épülete, és a piac kiköltözött a térre. Amikor az új csarnokot átadták 1991-ben, a család három üzletet is vett benne. A sarki bolton kívül (a Déri Miksa utcai bejáraton belépve a bal sarokban) a két mellette lévő bolt is az övék, de ezek most zárva vannak.

A kilencvenes években még nagyon jól ment az üzlet, nem csak nekik, de a piac többi kereskedőjének is. Rengeteg vevő volt, nagy élet zajlott. A verseny is nagy volt, árgus szemekkel lesték egymást az árusok, és volt, hogy akkor is a másik alá ígértek, ha nem érte meg. 

Aztán elterjedtek a szupermarketek, és az emberek rászoktak arra, hogy azokban vásároljanak. A kilencvenes évek közepén szállt be Andrea és a férje is az üzletbe, édesapjuk pedig fokozatosan nyugdíjba vonult. Andrea férjét keveset látják a vevők, mert most ő jár a nagybanira, hajnali 5 óra körül hozza az árut. Andrea, amíg tanult, nem gondolt a piacozásra, nem fűlött hozzá a foga.

A húgának, Anikónak viszont természetes volt, hogy itt fog dolgozni, ő mindig nagyon szeretett bejárni a szülőkhöz. Érettségi után rögtön idejött. Andrea a külkereskedelemben helyezkedett el, ám a lányai születése után mégis idejött. Néhány hónap alatt rájött, hogy ez a legjobb út a számára, és ma már el sem tudna képzelni mást. A két lány olyan szülők mellé állt be, akik legendának számítanak a környéken is és a nagybani piacon is.
„A görög” kedvéért még Budáról is átjártak, hí- res színészek, rendezők is, a minőségi áruért és a kiszolgálásért. Itt többet kapnak a vevők, mint árut: megbízhatóságot és törődést is. A kétezres évek elején a második generáció helyét teljesen átvette a harmadik. De ez nem ment zökkenőmentesen, mert ahogy eltűnt „a görög” házaspár, úgy elmaradoztak a vevők is. Hiába tudták, hogy a lányaik viszik tovább a boltot. Emiatt küzdelmes volt a kétezres évek eleje. 

A nagy érvágást a 4-es metró építkezésének megkezdése jelentette 2006-ban, ekkor a Rákóczi teret is lezárták, átépítették. Nagy József visszajött és segített az üzletet talpra állítani. Mára konszolidálódott a helyzet, de egészen más lett, mint mikor Andreáék kezdték. Más a hangulat a piacon, ma már az árusok a megélhetésért küzdenek, és a versenyt felváltotta a szolidaritás. Van, hogy egymásnak hoznak árut a nagybaniról. Nyugodtabb az élet, kevesebbet kell dolgozni, viszont távolról sem olyan jövedelmező. Andrea egyik lánya mégis mindenáron folytatni akarja a családi üzletet, már ma is lehet az ő süteményeit enni az Eldorádóban. Tervei szerint az egyelőre zárva tartó boltjukban nyit majd kávézót. Andrea félti, de nagyon drukkol neki. 

Szöveg: Gaal Ilona; Fotó: Huszár Boglárka