Biztonság

Az egyik legszebb emléke gyerekkorából: otthon olvas a szobájában, beszűrődik a zene, amit a bátyja hallgat, és édesapja kalapálása a műhelyből, miközben az egész ház megtelik a vasárnapi ebéd illatával. Édesanyja elkiáltja magát, hogy kész az ebéd, aztán asztalhoz ülnek. „Tulajdonképpen semmi rendkívüli nem történik, csupán együtt vagyunk, és ez a legszebb az életben” – mondja Horváth Árpád atya, aki szerint a gyerek, amikor felnő, rájön, hogy nincsenek fix keretek, minden változik. Azt mondja, egy felnőtt ember biztonságát az adja, hogy megtanul nyitottá válni és hagyatkozni az életre, a másik emberre, vagy ha akarja, akkor az Istenre.

Hívás

Horváth Árpád atya Szabadkán cseperedett fel. „Belenőtt” a hagyományos katolikus közegbe. Kisiskolás lehetett, amikor ministránsként egy szentmisén eszébe ötlött idős papjukat látva, hogy ha nem lesz többé, akkor valakinek oda kell majd állni a helyére az oltárhoz. „Nem is tudom, akartam-e igazán pap lenni, inkább csak rájöttem, hogy ez a sorsom. Nem mi találjuk ki a hitünket, hanem megérint minket” – vallja az atya.

Jezsuita

Rómában a Gergely Egyetemen ismerkedett meg a jezsuita szerzetességgel. Megragadta a Mindent Isten legnagyobb dicsőségére! jelmondatuk és a világhoz való hozzáállásuk. A jelmondat szerinte azt jelenti, hogy „Isten mindenben felfedezhető, nemcsak a hagyományosan vett egyházias dolgokban”. A jezsuiták között vannak nyelvészek, csillagászok, felfedezők, kutatók is – ez a sokszínűség ragadta magával.

Hivatás

Időnként szerelemre lobban, de a hűség és az emlékezet a pályán tartja, mert párhuzamba állítható a házasság a papi hivatással – állapítja meg. Nagy kísértés, mikor el kell mennie az Ikeába, és ott látja a szerelmes párokat, akik fogják egymás kezét és tervezik a fészküket. Elismeri, hogy ez lehet az egyik legszebb élmény, ami bizony neki kimarad. Ugyanakkor szerinte a papi hivatás is döntések folyamata, akár a házasság.

Hűség

Papként a meghittségnek különböző fokozatai vannak, és bőven akadnak olyan találkozások, olyan közösségek, ahol a Jóisten segít egy papnak megélni azt – mondja, hozzátéve: nyilván nem olyan értelemben, mint a férfi és nő közötti intimitás. Viszont a cölibátust nem áldozatnak tekinti. Szerinte a szép éppen az benne, hogy kiszolgáltatottá teszi Istennek. „Éreztem, hogy megérintett a Jóisten, és az életnek itt nyíltak olyan távlatai, amelyek által megértettem, hogy itt lehetek önmagam.” A lényeg, hogy kiteljesedj – mondta. „A kiteljesedés pedig sokszor ott kezdődik, ahol mi véget érünk.”

Feltöltődés

A Jézus szíve templomban nyolc misét tartanak vasárnaponként, emellett sok közösségi programjuk is van. Időnként az atya telítődik a nyüzsgéssel. „Ilyenkor elmennék egy kis nógrádi faluba. Lenne egy plébánia, magas falakkal, kandallóval. Fát hasogatnék és lenne egy kutyám. Beülnék a kocsmába, és beszélgetnék az emberekkel.” Persze mindehhez túl urbánus. Mint jezsuita, minden évben el kell végeznie egy 8 napos lelkigyakorlatot, olyankor feltölti az üresség és a csend.

A másokért élő ember

A metroszexuális világ hazugsága, hogy az a teljességed, ha minél jobban kiflancolod magad és minél jobban önmagadnak élsz – véli az atya. Szerinte az élet kiteljesedése ott kezdődik, amikor túllépünk önmagunkon. „Például az akció vagy a sci-fi filmekben a főhősök transzcendens lények, akik másokért élnek. Manapság burjánzanak ezek a történetek, amik rávilágítanak egy tágasabb valóságra, a mi valóságunk értelmezésének különböző kulcsaira” – magyarázza. A hit szerepe is ez: megvilágítja azt, ami van, és képessé tesz színesebb összefüggéseiben látni, ami körülvesz. 

Szöveg: Kolonics-Imre Zsófia; Fotó: Huszár Boglárka