Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Navracsics Tibor Józsefvárosban

„A közjó két alappillére a verseny és a szolidaritás”

2012. február 06. hétfő

Az állam az üzleti szféra stratégiai szövetségese kell, hogy legyen, a kormányzati politikának pedig mindig a közjót kell szolgálnia - mondta Józsefvárosban, a Wekerle Sándor Üzleti Főiskolán Navracsics Tibor. A miniszterelnök-helyettes „A jó állam” című előadásában kiemelte: a magyar állam akkor végzi jól a dolgát, ha a közjó, és nem a magánérdek szolgálatában áll, és ha a gazdaság számára megteremti a stabilitást, a növekedés feltételét. A rendezvényen részt vett Egry Attila, Józsefváros alpolgármestere is.

A Wekerle Sándor tudományos emlékkonferencián Navracsics Tibor kiemelte, a közjó két alappillére a verseny és a szolidaritás, utóbbi nélkül „szétesik a társadalom”. A kormányfő helyettese elmondta: törekvésük, hogy minél hamarabb lássák az állampolgárok: a kormány az egész nemzet közjavát szolgálja. Ehhez hozzátartoznak a közjóról szóló viták kormány és ellenzék között, amelyeket azért kell folytatni, hogy „a legjobb megoldást megtaláljuk”. A miniszter emlékeztetett, a polgári kormány célja a stabilitás, amelynek megteremtéséhez erős államra van szükség, hogy be tudják tartatni a társadalmi és jogi normákat. De elmondta azt is, a jogrendszert az elmúlt másfél évben többi között a magyar gazdaság versenyképessé tételének érdekében kellett átalakítani.  

"A polgári kormány célja a stabilitás, amelynek megteremtéséhez erős államra van szükség."

A kormányfő-helyettes hangsúlyozta: a tehetségesek pályafutását akadálymentesíteni kell, s azoknak, akik rajtuk kívül álló okok miatt nem tudják érvényesíteni tehetségüket, mihamarabb meg kell teremteni erre a lehetőséget. Ezzel kapcsolatban megemlítette, hogy a köznevelési törvény deklarált célja a felzárkóztatás. Navracsics Tibor arra is kitért, hogy a Kossuth téren, illetve a Batthyány tér környékén minél kevesebb épületben, minél koncentráltabban kell működniük a kormányzati negyed hivatalainak. Ennek megvalósítását az évenként frissülő intézmény- és feladatkataszter is segíti. A miniszterelnök-helyettes fontosnak nevezte a közszolgálati életpálya integritásának megteremtését, ami többek között azt jelenti, hogy "az államot szolgáló hivatásokat nem szabad egymástól kasztszerűen elválasztani", és lehessen átlépni egyik hivatásból a másikba; például egy rendőr megfelelő különbözeti vizsgák letétele után a későbbiekben végezhetne civil szolgálatot a közszférában. Ehhez az államigazgatási dolgozók képzési rendszerét kell átalakítani - mutatott rá.  

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben