Főzött híreseknek és hírhedteknek, majd új hivatást sütött ki számára az élet. Papként az Úr asztalához invitálja vendégeit Michels Antal, a józsefvárosi Szent József templom plébánosa. Épp lelkigyakorlatot tart hajléktalanoknak, de a hétvégi „házasságtréningjei” is népszerűek, és hittant is tanít. Kávéházi beszélgetéseket szervez, tévéműsorban szerepel, és ahol megfordul, ott templom épül, de legalábbis újjáépül.
Bárhol is találkozzunk, sosem felejti el kezünkbe nyomni a plébánia hetente megjelenő, saját szerkesztésű kiadványát, a Harangszót. Azt mondja, azért kell, hogy tudjuk, mi újság van, mert sokan elhagyták a hitüket, és „sajnos padlót kell fogni ahhoz, hogy újból lehessen építkezni”.
Őfelsége pincére
Értelmiségi családban nevelkedett. A Trefortban érettségizett, de a konkurens Fazekasban tanít most hittant, amiért az érettségi találkozón „be is szóltak” a volt osztálytársai. Szakácsképzőben tanult tovább, tanárai meglepődtek, amiért nem főiskolára jelentkezett, ugyanakkor a szüleinek nem volt kifogása ez ellen. Később elvégezte a vendéglátóipari főiskolát is. Leginkább a vendéglátás vonzotta, mégsem volt benne biztos, hogy ezzel akar foglalkozni. Budapest legexkluzívabb helyein fordult meg: gyakornok volt a Grand Hotelban, aztán a Gellért Szállóban, a Tavernában, az Atrium Hyattben, de a külügy konyháján is dolgozott. Kiskuktaként főzött Margaret Thatchernek, Olof Palménak és Kádár Jánosnak is. Kádárnak stíriai metélt készült, két kockát is evett belőle, ami a szerény étkű főtitkártól nagy dicséret volt. A Forma-1-es bizottságnak már szervírozott is, ahogy később a szemináriumban II. János Pál pápának is. Amikor a City Grillben volt üzletvezető, saját üzletláncon gondolkozott.
Kabostól a reverendáig
A vendéglátást személyessége miatt szerette: „a régi Kabos-filmek miliőjét juttatta eszembe”. A hit viszont már ekkor is jelen volt az életében. Jó vasárnapi keresztényként a Tövis utcai templom utolsó padját koptatta a család. „Kibérmálkoztunk, aztán templom közelébe nem mentünk 4-5 évig. A bátyámmal fellázadtunk a formalitások miatt.” Ez volt szerinte a saját hit megtalálásához vezető út egyik állomása. „A szülők hagyományát visszük tovább, és persze az ember látja a fonákságot.” Húszéves fejjel kezdett újra hittancsoportba járni Zugligetbe, Kozma Imre atyához, a Máltai Szeretetszolgálat alapítójához. A fiatalokból álló közösség berobbant az életébe és szép lassan kinyitotta őt magát is, feloldódott. Ministránsként a korábban unalmasnak tűnő misék élményszerűvé váltak. Mozgássérültekhez járt, részt vett öregek fürdetésén, ételosztáson is. „Ha nem lett volna ott a közösség, biztos, hogy nem csináltam volna.”
Zorro és társai nyomában
Kozma atya egyszer azzal fordult felé, hogy gondolkozzon a papi hivatáson. „Köpni-nyelni nem tudtam, voltak barátnőim, családban gondolkoztam, nem voltam az a gyerekkorában a mackójának miséző fajta!” Egy hónapig érlelte a döntést, de végül jelentkezett a szemináriumba. Plébánosként több alvó plébániát, közösséget virágoztatott fel. Nem fél a kihívásoktól, valahányszor új helyre került, újra kezdhette az építkezést: „egy huszárvágással újraszabtam mindent, ha kellett”. Közben erősen foglalkoztatja a misszió és az evangelizáció. A verbiták Kőszegen lévő anyaházában egy hónapig bírta, hogy nem engedik ki a kertbe sem, aztán eljött. Kárpátaljára, Munkács környékére hívták misszióba plébánosnak. Öt évig volt ott. 2014 óta szolgál Józsefvárosban. „A pszichiáter unokabátyám szerint az ember hétéves korában megálmodja a sorsa könyvét, utána elfelejti. Én emlékszem rá: kalandor akartam lenni, mint a kedvenc filmjeim hősei. Azt mondhatom, ma papként kalandor vagyok.” Gyerekkorában kedvenc olvasmánya volt A bolygó hollandi, ami arról szól, ha a tengerész érzi a tenger sós illatát, akkor tovább kell állnia. Időnként már megcsapja az orrát az illat: volt Peruban két hetet, visszamenne misszióba, ahogy Kína és Japán is szóba jöhet: „Kíváncsi vagyok, másutt hogyan csinálják az egyházat.”
Szöveg: Kolonics-Imre Zsófia; Fotók: Huszár Boglárka