Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

NEM AKARJA AZ ÖNKORMÁNYZAT, HOGY A KÖZPÉNZ KIVÁLASZTOTTAK MAGÁNVAGYONA LEGYEN

Változtatnak az „erkölcstelen” gyakorlaton

2020. március 23. hétfő

„Megszüntetjük azt az erkölcstelen gyakorlatot, hogy a közszolgálati, vagy pályázati úton bérbe adott lakásokat a bérlők megvásárolhassák” – közölte lapunkkal az önkormányzat. Azért kérdeztünk rá erre, mert a Ferenc József nevű helyi blog írt róla, hogy „elveszik a vásárlás lehetőségét Pikóék” a bérlőktől.

Az új vezetés célja az önkormányzati bérlakások számának növelése, valamint az üres lakások lakhatóvá tétele, amelyre sok közpénzt fordítanak. „Ezután ezeket a lakásokat meghirdetjük bérbeadásra, de nem eladásra. Ha lehetővé tennénk a kedvezményes vásárlást, azzal a közpénz nagyon kevés kiválasztott magánvagyonává válna” – indokolt Molnár György, az önkormányzat lakásügyi tanácsadója. Hozzátette: a korábbi vezetés klientúrája, „akik közül sokan teljesen átláthatatlan folyamatban kaptak közszolgálati lakást, szeretné ezeket meg is venni, de a köz érdekében bezártuk ezt a kiskaput”. Ez az intézkedés – folytatta – benne volt a programjukban, és a kampányban sokan támogatták.

Itt érdemes megemlíteni, hogy korábban Szili-Darók Ildikó alpolgármester egy testületi ülésen is beszélt erről: „teszünk róla, hogy ilyen olcsón, mint én tettem, ne lehessen megvenni a lakásokat”. Korábban ugyanis az volt a gyakorlat, hogy az önkormányzati lakásokat – főleg a rendszerváltás előtti volt tanácsi lakásokat – kedvezményes áron megvásárolhatták a bérlők. „Jó néhány évvel ezelőtt alpolgármester asszony is így vásárolta meg a lakását, akárcsak több tízezer család a kerületben. Ebben a folyamatban számolódott fel Budapest önkormányzati bérlakásállományának nagy része” – emlékeztetett Molnár. (Egyébként a kerületben elég sok bérlakás maradt: 4300 darab, amiből most 860 üres.)

A nem pályázaton nyert és nem közszolgálati lakásokat továbbra is meg lehet venni.

Ezeknek a megvásárlásánál is történt viszont változás. Eddig helytől és komfortfokozattól függően a forgalmi érték 35-85 százaléka közötti áron vásárolhatták meg ezeket a bérlők. Ezt egységesítette az önkormányzat most 85 százalékra. Az indoklás szerint azért, mert a 85 százalék már kedvezmény, és indokolatlan, hogy az alacsonyabb komfortfokozatú vagy kedvezőtlenebb helyen lévő lakásokat még olcsóbban adják, hiszen azoknál ezeket a körülményeket az értékbecslés már figyelembe veszi.

Szöveg: Zoltai Ákos; Fotók: Ványi Ákos és Huszár Boglárka

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben