- Ötvenedik alkalommal játszotta Edith Piafot a Turay Ida Színházban, ahol ez már az ötödik szerepe.

- Kapcsolatom Darvasi Ilonával, a színház alapító igazgatójával régre nyúlik vissza. Már a soproni Petőfi Színházban is együtt dolgoztunk. Sopronban több mint húsz évet játszottam, Mikó István, Szilágyi Tibor és Ilona igazgatása alatt. Amikor ő eljött onnan, egyértelmű volt, hogy követem a Turayba.

- Meglepett, milyen mértékben lényegül át Piaffá. Még a jellegzetesen ropogtatott „r” hangjait is hallottam, pedig magyarul énekel.

- Ezen nem gondolkodtam, ösztönösen jött. Piaf személyisége már régen kísértett, de nem foglalkoztam sokat vele, mert inkább pop-rock beállítottságú vagyok. Ez nem azt jelenti, hogy nem szívesen játszottam musicalekben és nem szeretem a sanzont, a népzenét vagy az operát. Igazán akkor találtunk egymásra, amikor rám osztották a szerepét, és elkezdtem róla anyagokat begyűjteni, elolvasni, megnézni. Rájöttem, hogy sok mindenben hasonlítunk, így nem volt igazán nehéz azonosulnom vele. A legszebb bókot a barátnőimtől kaptam, amikor elmondták, hogy megfeledkeztek arról, hogy én játszom a színpadon, és csak Piafot látták.

- Alkatukban pedig annyira különbözőnek látszanak. Mintha egy Janis Joplint állítanánk szembe Piaffal.

- Nagyon nem lőtt félre. Piaf pont olyan hippi volt, mint Joplin. De például Marlene Dietrich is kísért évek óta, pedig teljesen más alkat, vagy Frida Kahlo. Azt gondolom, rengeteg közös van bennük. Ezek a nők valamiben megelőzték a korukat, és olyan életművet sikerült maguk után hagyni, amiről 2020-ban még mindig beszélgetünk.

Szerintem alkatilag is van hasonlóság Piaf és köztem. Alacsonyak és vékonyak vagyunk, és őt sem lehetett átlagos szépségnek aposztrofálni, ahogy engem sem. Piaf is óriási amplitúdókkal élt. Szerintem fantasztikus humora lehetett és embertelen egyénisége, amivel a közönségén kívül számos pasit megbolondított. Mindig úgy énekelt, mintha utoljára tehette volna, olyan érzelmi skálákat járt be lentről föl és föntről le, ami egy életben is sok, nemhogy egy koncertbe vagy egy napba besűrítve. Erő volt benne és hiteles volt. Merem remélni, hogy ezek jellemzők rám is.

- De talán fegyelmezettebben kezeli.

- Ebben valóban különbözünk. Sportolói múltamból hoztam a fegyelmet, és én a fájdalmaim miatt nem váltam függővé sem kábítószertől, sem alkoholtól. De megértem, hogy a sztárok egy része így tudja csak elviselni az emberfeletti hajtást. Nekem is volt tavaly egy nagy kimerülésem, el tudom képzelni, hogy milyen teher, ha az ember hónapokig nincs otthon, repül össze-vissza, és minden este azt várják tőle, hogy tökéletes teljesítményt nyújtson a színpadon.

- Ezek szerint sokakkal szemben azt tartja, józanul is eléri az ihletet egy művész.

- Attól függ, mit jelent a józanság. Van, aki szerek hatására alkot, és van, aki olyan mélységeket él meg, hogy az felér egy halállal.

- Mit érez előadás után?

- Nagyon kimerít, mert nem szoktam rutinból letolni előadást. Nem is fizikai, inkább szellemi, lelki terhet jelent. A mai napig drukkos vagyok. Elviselhetetlen vagyok, amikor készülök valamire, mert nem tudom fél emberként csinálni. „Egészen, mert félig nem tudok”, ahogy a dalom is mondja.

- Énekesként 3 percben, színészként 3 felvonásban él le egy életet.

- Nálunk szeretik az embert beskatulyázni, de kár leragadni egy dolognál. Minél szélesebbre nyílik egy művész ollója, annál több helyről tud inspirálódni.

Színésznői mivoltom remekül segíti az énekest, és fordítva, mégis teljesen más vagyok egy rock-koncerten és más a színpadon, ahol egy másik ember a bőrébe kell bújnom.

- Az érzéseire vagyok kíváncsi: más énekesként átélni a dolgokat, mint színészként?

- Éreztem már hatalmas flow-t színészként és énekesként is, de nem tudok ilyen matematikai választ adni.

- Elgondolkoztató, hogy a hippiségben látja a hasonlóságot.

- Valóban, a keménynek mutatkozó rockzene tele van romantikával, a blues meg kifejezetten a nagy érzelmekről szól. Pontosan, ez minden nép kultúrájában megtalálható. Az amerikaiak bluesnak hívják, a franciák sanzonnak.

- És Magyaroszágon hogy nevezik?

- Jó kérdés. A művészet gyökerei a mélyben összefonódnak. Mi a magyar népzenében találjuk meg ezt. Az autentikus népzene az én életemből kimaradt, de a világzene megérintett. Zenész barátom Herczku Ágnes és Nikola Parov is, akik Sebestyén Márta után – szintén jó barátnőm – a legnagyobbak a fúziós zenében. Úgy tudják elegyíteni a dzsesszt, rockot, popot, bluest és népzenét, hogy az valami elképesztő. Ezek a zenei műfajok mind egy gyökérről táplálkoznak, mert az emberek mindenhol ugyanúgy átélik a fájdalmat, örömöt, a hétköznapok egyhangúságát és a szárnyalást.

- Fiatalon rockot hallgattam, és nagyon nem szerettem a tánczenét, de öreg fejjel már látom, mennyi érték volt abban is.

- Akkor lázadtunk, kerestük a polgárpukkasztó, nonkomnonkomformista dolgokat, hogy kifejezzük, mások vagyunk, mint a szüleink. Ha ők táncdalt hallgatnak, akkor mi csak azért is rockot, és zeng az egész ház. Ezen én is túlestem, de most is Tina Turner életem meghatározó kedvence.

Elismerem, ha valami jó, csak ha távol áll az ízlésvilágomtól, akkor nem fog meg, nem tudok vele szárnyalni. De tudom, hogy jó, mert elég sokoldalú vagyok én is. Nagyon érdekelnek a társművészetek, és rajongója vagyok a tehetségeknek minden téren.

Az ABBA például régen nem tetszett, mert AC/DC-t hallgattam, és cikinek tartottam. De mai füllel és szakmai szemmel azt látom, embertelen meló és profizmus van ezekben a dalokban, és már a stílusuk is bejön.

- Énekelne is ABBA-t?

- Sőt, énekeltem is. Nem úgy énekelem mint ők, hanem a magam stílusában. Próbálom magam távol tartani mindenféle ilyen magyar-módi ítélkezéstől, mert ebben nagyon jók vagyunk. Fikázni, kritizálni, és mindenhez is értünk, főleg a politikához, művészethez és a focihoz.

- Pályája elején session zenész és háttérember volt, bár rengeteg lemezen ott van a keze nyoma, és sok nagy zenekarral szerepelt. Milyen érzés volt szólista alkattal ebben így részt venni?

- Senki nem úgy kezdi, hogy stadionok előtt játszik, nem oda pottyantja ki az anyukája. Hála istennek, kilógott a hangom az akkori mezőnyből, és ezért foglalkoztatva voltam, de valóban nem voltam annyira az előtérben. Ha több volt is bennem, próbáltam mindig alkalmazkodni. De mindenki érezte, hogy szólista alkat vagyok és nehéz belepréselni a masszába. Nagyon örülök ezeknek a munkáknak, mert lépcsőfokról lépcsőfokra megtanultam a szakmát.

- Ehhez képest a mai tehetségkutató műsorokban már gyerekek is részt vesznek, és mindenki rögtön színpadi csillag akar lenni.

- Ezt sem ítélem el, mert úgy vagyok vele, mindenkinek megvan a saját útja. Van, aki egy poros próbateremben kezdi, van, aki rögtön az X-faktorban, aztán az élet eldönti, alkalmas-e erre. Ha fent marad, akkor jól csinálta, ha nem, úgyis eltűnik. Mindegy honnan indul az ember. Mikó István mondta nekem, hogy az igazi tehetséget nem lehet elfedni, mert akárhányszor letakarják, úgyis kitüremkedik valahol.

- A Turay Színház tagjaként kvázi józsefvárosi.

- Más is köt ide. Még egészen fiatalon, amikor leváltam a családról, az első albérletem a Dankó utcában volt. Ez 85-86 körül volt, akkor még nagyon más, kicsit durva volt. A Corvin-sétányhoz is kötődöm, mert az X-faktoros gyerekek ott laktak, és a pláza emeletén levő termekben próbáltunk, így 3 évig szinte ott éltem.

Szöveg: Bányay Géza; Fotók: Ványi Ákos és a Tury Ida Színház

- - -

Bezárt a Turay is

Az interjú apropóját adó Piaf-darab március 7-i, 50. előadása után néhány nappal a Turay Ida Színház is nehéz döntésre szánta el magát a koronavírus-járvány miatt. 

A teátrum közleménye szerint március 12-től visszavonásáig nem tartja meg előadásait. Az elmaradt előadások jegyeit a nézők egy későbbi időpontra becserélhetik. Erre személyesen lesz lehetőségük az újranyitó színház jegypénztáraiban.

- - -

Elsodort koncert

Keresztes Ildikónak április 27-én lett volna jótékonysági koncertje a MOM-ban, ami a vészhelyzet miatt elmarad.

Nagy Feró, Herczku Ági, Nikola Parov, Karácsony János, Ferenczi György lettek volna vendégei, és a teljes bevételt három tehetséggondozással foglalkozó erdélyi szervezetnek szánták.