Hogyan lehetséges az, hogy az autizmus világnapján nem lépnek fel autista emberek? – merült fel a kérdés Pető Juditban a szokásos, április 2-i világnapi kék lufis séta alkalmával 2016-ban. Az Auróra Egyesületben már évek óta autista fiatalokat mentoráló hölgy akkor találta ki, hogy alapít egy énekkart az egyesület tagjai számára. Úgy gondolta, ez nem csak felrázná a csapatot, de színt is vinne a közösségi életbe. Nem tudta viszont, hogyan és mit tegyen. Nem volt kitaposott út előtte, ráadásul sokan óva intették a feladattól, ugyanis „az autista személyek szociális interakciói nehézkesek, viselkedésükben, megnyilatkozásaikban sokszor kevésbé rugalmasak: vannak, akik nem szeretik a szemkontaktust, egymás közelségét, vagy épp alig szólalnak meg, így nem tűnt ésszerűnek a kórusba szervezésük” – fejti ki a karvezető. A társaság azonban – a szkeptikus hangok ellenére – az elmúlt lassan négy évben komoly sikereket ért el, és már egy kamaraénekkarral is büszkélkedhet.

Másként értés

A karvezető korábban magyartanárként dolgozott, és már ekkor is foglalkoztatták a speciális nevelési módot igénylő gyerekek. Lenyűgözte, de egyúttal meg is rettentette az első találkozás egy autistaként diagnosztizált kisfiúval. Akkor határozta el, mindent megtesz azért, hogy kinyissa számukra a világot. „Egy autista másképp gondolkodik, tulajdonképpen másik vágányon halad, könnyen félreértik, és könnyen félreért másokat. Változatosak vagyunk, és olyan szép spektrumon élünk. Ha úgy állok hozzájuk, hogy észreveszem a határaikat, azzal óriási teher alól szabadítom fel őket.”

Tükör

2016-tól énekelnek együtt. 2018-ban kivált az énekkar az egyesületből, akkor jött létre az Autizmuzsika Alapítvány, ami már kimondottan csak az énekkarról szól. Először nyolc jelentkező volt, mára mintegy 30 tagú az énekkar, és van már egy hat fős kamarakórusuk is. Kezdetben amerikai példára autizmusról szóló dalokat énekeltek. A fiataloknak azonban nem jött be ez a vonal. Azt mondták, bár tudatában vannak helyzetüknek, mégis szívesen énekelnének másról. Népdalokkal folytatták, de énekelnek részleteket musicalekből, a régi táncdalfesztiválok slágereit, és kimondottan szeretik a keresztény gitáros énekeket. „Várják, hogy bensőséges, szeretetről, hűségről, békéről szóló dalok is legyenek a repertoárban. Ezek az értékek fontosak számukra” – emeli ki Judit. „Tudják azt, hogy a mások felé tanúsított szeretet és megértés visszahat rájuk. Ha jószívvel közelednek társaik felé, ugyanazt kapják vissza.”

Rend a lelke

A próbák mindig a következő fellépés köré épülnek. Vannak, akik szavalnak, vagy épp szólót énekelnek az előadásokon. Karácsonykor pásztorjátékot is előadtak, ami komoly teljesítmény. Kéthetente találkoznak. A tapasztalat szerint el nem mulasztanák a próbákat. Azonnal észreveszik, ha hiányzik valaki. Ez nem csupán a kötődésről szól, hanem a rendhez és a rendszerhez való ragaszkodásról is. A dalok ismétlése pedig maga a boldogság számukra. Nemrég az egyik srác jelezte, hogy hiányozni fog – meséli Judit. Azt mondta, nagyon ambicionálja az énekkart, és szeretné, ha nem vennének újabb dalt nélküle, mert a lemaradása a kórusnak sem és neki sem tenne jót. „Az énekléstől felszabadulnak és mosolyognak, nyitottabbá válnak” – összegzi Judit. „Van olyan tagunk, akit alig hallunk beszélni, de a próbákon szárnyal, és az elejétől a végéig énekel.” 

Szöveg: Kolonics-Imre Zsófia; Fotók: Autizmus Alapítvány és Huszár Boglárka