Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

HIÁBA A HOME OFFICE, ÍGY SEM KEVESEBB A MUNKA – MONDJÁK A KERÜLET VEZETŐI

Pikó: A bajban esélyt kaptunk arra, hogy jobban figyeljünk egymásra

2020. április 03. péntek

A veszélyhelyzet kihirdetése, illetve a kijárási korlátozás bevezetése alapvetően változtatta meg a Józsefvárosi Önkormányzat működését is. Pikó András polgármestert, a három alpolgármestert és a többségi frakció vezetőjét is kérdeztük az új helyzetről, munkakörülményeikről, és a jövő lehetőségeiről.

A demokrácia szabályai szerint

„Kaptunk egy esélyt arra, hogy egy kicsit jobban figyeljünk egymásra, ha már így összezárt minket ez a baj, viszont most a bajban még inkább bizonyíthatjuk, hogy Józsefváros az erős közösségek közössége” – mondta lapunknak Pikó András. A polgármester arról is beszélt, miként változtatta meg az ő munkáját és az önkormányzat, a hivatal működését a járványhelyzet, a kényszerű bezárkózás.

Elmondta, hogy a politikai egyeztetések, a hivatalos megbeszélések most online zajlanak, az önkormányzat működése pedig a nehézségek ellenére biztosított. A polgármester egyébként tartja magát ahhoz, hogy bár a rendkívüli helyzet felhatalmazná arra, hogy egyedül döntsön szinte mindenben, nem enged a demokratikus hozzáállásból: adott ügyekben döntés előtt mindig kéri a többségi, Közösen Józsefvárosért frakció véleményét és politikai támogatását, és az ellenzéki Fidesz-KDNP frakciónak is megküldik véleményezésre a határozatokat.

Otthonról végezve is sok a munka

„Amióta alpolgármester vagyok, az életem nagyon megváltozott: 10-12 órákat töltök bent a hivatalban, néha még ennél is többet. A családomat szinte csak hétvégén látom, de akkor is többnyire rendeletek és megírandó anyagok, egyeztetések töltik ki az időmet. A házimunka nagy része a férjemre és a lányomra hárul” – elevenítette fel lapunknak Szili-Darók Ildikó az utóbbi hónapjait.

A mostani helyzetben azonban csak heti egy-két alkalommal mozdul ki a lakásából az alpolgármester, amikor ő az ügyeletes a kabinetben. „Az aláírások és néhány személyesen intézhető feladat miatt kénytelenek vagyunk bent is tartózkodni, de a polgármester és a három alpolgármester között megoszlik ez a feladat. Nagyon furcsa érzés az üres hivatalban ténykedni. Ijesztő és szomorú” – tette hozzá.

Szili-Darók Ildikó napja mostanában általában reggel 9 órakor indul, amikor kabinetülésre „ül be” a nappalijában a számítógép elé. „Közben a férjem reggelit készít, a lányom próbál elszigetelődni a szobájában, hiszen neki is kezdődik a digitális tanítás.” A csoportos telefonos értekezlet az alpolgármester szerint érdekes műfaj: „a munkára koncentrálunk, és igyekszünk nem egymás szavába vágva jelezni a mondandónkat”. Főzésre és takarításra viszont most sem jut ideje. „A minap 15 órát dolgoztam megállás nélkül. Este 8 órakor döbbentem rá, hogy senki sem ebédelt, hanem csak ezt – azt eszegetett a hűtőszekrényből. Ekkor rohantam ki, és főztem valami gyors ételt. Mivel én látom el most végzős középiskolás unokaöcsémet és rokkant édesapját is étellel, a főzés nem maradhat ki. Sosem voltam egy konyhatündér, most különösen nehézkes ez a feladat. A családom segítsége nélkül biztos nem boldogulnék.”

Az alpolgármester szerint a mostani helyzetben a személyes kontaktus hiánya a legnehezebb. „Ha nem lenne a helyzet ilyen tragikus, azt mondanám, hogy olyan ez, mint egy vadvízi evezés, ami nagyon összehozza a csapatot. Csak az a baj, hogy ha elfáradunk az evezésben, nincs lehetőségünk a parton megpihenni.”

Tovább lehet pizsamában maradni

Erőss Gábor alpolgármester szerint otthoni munkavégzés azt is jelenti, hogy kicsit tovább maradhat pizsamában. „De aztán az egyik videókonferencia és konferencia-telefonhívás követi a másikat, miközben az alsó tagozatos és a gimnazista fiam számára is biztosítanom kell a távtanulás, vagyis a digitális oktatás feltételeit. A kisebbet afféle házi tanítóként segítem Józsefváros ügyeinek intézése közben. És akkor a hároméves fiamról és az egyéves csecsemőről még nem is beszéltünk, pedig ő is gyakran kér szót.”

Erőss szerint egyébként nincs olyan tevékenysége, amely könnyebbé vált volna, hiszen „a személyes kontaktus, a személyes találkozások nem pótolhatóak, és a különböző digitális platformok közötti zsonglőrködés sem mindig mentes a technikai nehézségektől.”

Hiányoznak a kollégák, a választók

Rádai Dániel alpolgármester szerint összességében az új helyzetben is jól tudnak együtt dolgozni, de a kollégái és az önkormányzati légkör nagyon hiányzik neki. „Ez most felelősségi kérdés, amíg tart ez a helyzet, bírnunk kell.” 

Sáthly Balázs, a Közösen Józsefvárosért frakció vezetője pedig arról beszélt lapunknak, hogy a frakcióüléseik nem szünetelnek, csak áttértek az online megbeszélésekre. „Ez talán elsőre furcsa, de nagyvállalatok lassan 15 éve alkalmazzák ezt a módszert hatékonyan, nálunk is jól fog működni” – mondta.

„A választókkal való személyes kapcsolattartás pótolhatatlan tapasztalat, sajnos ezt korlátoznunk kell. Megpróbáljuk eközben Facebookra áttenni a közösségi fogadóórákat, ami egy érdekes kísérlet lesz.”

Szerettük volna megszólaltatni Vörös Tamást, a Fidesz-KDNP frakcióvezetőjét is arról, hogyan telnek a napjai, hogyan végzi most a munkáját, de nem kívánt lapunknak nyilatkozni.

Szöveg: Zoltai Ákos; Fotók: Huszár Boglárka és Ványi Ákos; Videó: Nagy Dániel

- - -

Józsefváros politikusai home office-ban

„Olyan nagy változás nincsen, ugyanúgy dolgozunk, mint az őrült” – állapította meg a hivatali munkáról Rádai Dániel alpolgármester a cikkünkhöz kapcsolódó YouTube-videónkban, melyben arra kerestük a választ: miben változott a kerület politikusainak élete, munkája az új helyzetben.

Szarvas Koppány Bendegúz, a Közösen Józsefvárosért frakció tagja a filmben elmondta, a jelen helyzet előnye lehet, hogy felértékelődik nemcsak a józsefvárosiakban, hanem az egész magyar társadalomban az önkéntesség és a felelősség érzése.

Pikó András polgármester pedig arról is beszélt a videóban, hogy az önkormányzat pénzügyi lehetőségei végesek, ezért a válsághelyzet kezelésében, illetve a bajba jutottak segítésében szüksége lesz minden önkormányzatnak a központi kormányzat, az állam pénzügyi segítségére is. Ennek érdekében pedig levelet írt Kocsis Máté volt kerületi polgármesternek, a Fidesz parlamenti frakcióvezetőjének, kérve a segítségét abban, hogy „a józsefvárosiakat ne sújtsa sokkal jobban ez a válság, mint amennyire egyébként mindenkit sújt”.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben