Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

AZ IS FERTŐZ, AKI TÜNETMENTES

Amit tudni illik az új koronavírus betegségről

2020. április 03. péntek

A koronavírus-járvány egyelőre még csak a csoportos megbetegedések szakaszában tart, de sokak szerint ez a vihar előtti csend a megbetegedések tömegessé válása előtt. Március 28-tól kéthetes kijárási korlátozást rendelt el a kormány a járvány lassítása érdekében. Cikkünkből megtudhatja, miért fontos, hogy tényleg otthon maradjon, ha csak teheti.

Ismeretlen vírus

A koronavírus elnevezés gyűjtőnév, ami a vírustest Nap-koronára emlékeztető jellegzetes kitüremkedéseire utal. A koronavírusoknak mintegy 40 változatát ismeri a tudomány. Főleg állatokban tejednek, de 7 humán típusú: ebből négy a náthavírusok közé tartozik, ám a három ún. új koronavírus ellen nincs az embernek immunitása. A 2002–2003-ban Kínában tomboló SARS koronavírus által okozott járvány 8-10 ezer megbetegedést idézett elő 10 százalékos halálozási rátával, míg 2012-ben a MERS koronavírus az arab világban fertőzött, viszont sokkal magasabb, 40 százalékos mortalitással. Az új SARS-CoV-2 jelű vírus az, ami a jelenlegi, COVID-19 kódnevű megbetegedést okozza. Az eredetileg állatokat fertőző vírus mutálódás után kerülhetett át az emberre, feltételezések szerint denevérről.

Kórisme

Cseppfertőzéssel terjed tovább emberről emberre. A fertőzöttség jelei sok mindenben hasonlítanak más felső légúti megbetegedések, pl. az influenza tüneteire: levertség, rossz közérzet, száraz köhögés, magas láz. A COVID-19 fertőzés megkülönböztető jellegzetessége a légzési nehézségek megjelenése.

Egyes új megfigyelések szerint a betegség tünete lehet még a szaglás- és ízvesztés is. Csecsemőtől aggastyánig bárki elkaphatja a fertőzést. A leginkább veszélyeztetettek azok, akiknek gyengébb az immunrendszere, vagyis az eddigi tapasztalatok szerint a 65 év felettiek, illetve a krónikus betegségben szenvedők, kiemelten a tüdőbetegséggel, szív- és érrendszeri rendelleneséggel, cukorbetegséggel küzdők.

Gyorsan terjed

A 2019. decemberében Kínából, a 11 milliós Vuhan városából indult COVID-19 koronavírus-járvány mára világjárvánnyá nőtte ki magát. Magyarországon március 4-én jelentették be az első regisztrált beteget, de alig több mint két hét alatt már országszerte mindenfelé voltak fertőzöttek. Március végén kevesebb, mint 500 regisztrált eset volt, de ennek többszöröse lehet a fertőzöttek száma, mert a lappangási időben még tünetmentes betegek kiszűrése legfeljebb véletlenszerű. Több ezren vannak házi karanténban, de közülük csak kevesen igazoltan betegek, a többiek elővigyázatosságból kötelesek elzárkózni, mert például fertőzött területről érkeztek haza, vagy beteggel álltak kapcsolatban. Magyarország jelenleg a csoportos megbetegedések stádiumában van, de hamarosan átlép a tömeges megbetegedések szakaszába.

Teljes fékkel előre

Előrejelzések és az eddigi tapasztalatok alapján arra lehet számítani, hogy a koronavírus-járvány végigvonul az ország nagy részén, és akkor áll majd meg, amikor már elegendő ember szerzett védettséget, vagyis a többség átesett a betegségen – fejtette ki Pusztai Erzsébet egészségügyi szakember az ATV-n. Hangsúlyozta, fontos, hogy ez lassú ütemben történjen, hogy az egészségügyi intézményrendszer számára kezelhető maradjon. Ezért tanácsos otthon maradni és minél kevesebbet mozogni emberek között, ugyanis a több emberi kontaktus növeli a fertőzés esélyét. Vagyis, ha magunkra vigyázunk, azzal másokra is vigyázunk.

Különféle reakciók

Pusztai Erzsébet azt is elmondta, hogy a betegek 80 százaléka – bár fertőzőképes – majdnem tünetmentesen vagy enyhébb, influenzaszerű tünetekkel vészeli át a megbetegedést. A gond az, ha a betegséggel járó szövődmények hirtelen és sokaknál jelennek meg egyszerre, mert akkor az egészségügyi ellátórendszer ezt képtelen kezelni, ahogyan ez Olaszországban is történt. Gyakran hallunk arról, hogy lélegeztetőgép-hiánnyal küzdenek még a legfejlettebb országok is.

Lélegeztető gépekre azért van nagy szükség, mert a koronavírus-betegek meglehetősen nagy számban kapnak súlyos tüdőgyulladást, amikor csak mesterséges lélegeztetéssel juthatnak annyi oxigénhez, hogy ne merüljön ki a szervezetük, míg a gyulladás el nem múlik.

Kutatás, vakcinakeresés

A betegség kezelése egyelőre csak ún. támogató terápiával folyik, mert hatékony, specifikus gyógyszer nincs ellene, bár a világ tudóscsoportjai próbálnak vakcinát és antivirális szert kifejleszteni. Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpont kutatócsoportjának vezetője arról számolt be, hogy sikerült izolálniuk egy magyarországi betegből származó vírust, és meghatározni annak teljes genetikai állományát, ami lehetővé teszi a vírus jobb megismerését, fertőzési és terjedési mechanizmusának vizsgálatát, és a vakcina, valamint a hatékony gyógyszeres kezelés fejlesztését. Az ellenszerre azonban még 1,5–2 évet várni kell – emelte ki a professzor a pécsi egyetemi tévének adott nyilatkozatában.

Szöveg: Kolonics-Imre Zsófia; Fotók: MTI: Balogh Zoltán, Komka Péter, Mihádák Zoltán, Szigetváry Zsolt

- - -

FONTOS

Ha a koronavírusfertőzésre jellemző tüneteket észleli magán, semmiképpen ne menjen közösségbe, még orvosi rendelőbe se. Telefonon konzultáljon a háziorvossal vagy hívja a mentőket!

MASZK

A maszk viselése a fertőzés továbbadását gátolhatja. Mivel a betegség legtöbbször tünetmentesen zajlik, egy magát egészs égesnek gondoló személy is fertőzhet. A maszk használata ezért ajánlatos mindenkinek!

OSZLASSUK EL A TÉVHITEKET!

- A fokhagyma fogyasztása nem véd meg a koronavírus-fertőzéstől.

- Egyelőre nincs az új koronavírus-betegség megelőzésére vagy kezelésére alkalmas gyógyszer.

- A hideg időjárás és a hó nem pusztítja el az új koronavírust. 

- A koronavírus nem terjed a szúnyogcsípéssel.

- A forró fürdő nem akadályozza meg az új koronavírus-fertőzést.

- A hőszkenner csak a lázas koronavírusos betegeket szűri ki.

(Forrás: a WHO összeállítása/tudomany.hu)

VÁRANDÓSSÁG

A Magyar Orvosi Kamara szerint a tapasztalat az, hogy a várandós nők ugyanolyan eséllyel kapják el a vírust, mint mások. A tünetek az életkornak megfelelőek, az esetek többségében a betegség enyhe-közepes lefolyású. Eddig nem tapasztaltak a vírus miatt bekövetkezett fokozott vetélésre vagy egyéb komplikációra utaló jelet.

A fertőzött terhes nők esetében eddig sem magzati károsodást nem mutattak ki, sem azt, hogy a vírus átjutott volna a magzatvízbe vagy a magzatba. Az anyatejbe, úgy tűnik, szintén nem jut be a vírus, ezért a szoptatás folytatását javasolják. Ha a terhesség első 12 hete alatt a kismama belázasodik, fontos a lázcsillapítás, méghozzá paracetamol hatóanyagú gyógyszerrel.

Érintő

Április 15-től ötezer forintról tizenötezerre nő a PIN-kód nélkül engedélyezett érintéses kártyás vásárlások összeghatára, hogy vásárláskor minél kevesebbszer kelljen megérinteni a terminálokat.

Módosul

Szűkül a nyitva tartó posták száma szombaton, vasárnaponként pedig minden posta bezár. A hatósági házi karanténnal érintett címeken mellőzik a személyes kézbesítést – közölte a Magyar Posta. Arra kérik az ügyfeleiket, hogy ügyfélszolgálatuk elektronikus csatornáit használják, valamint csekkbefizetésre az iCsekk mobil-alkalmazást válasszák.

Lelassul

Az otthoni munkavégzés és a digitális oktatás miatt jelentősen nőtt az internethasználat, ezért a nagy adatforgalom miatt az otthoni hálózatok akkora terhelést kaphatnak, hogy lassulások, esetleg kapcsolati problémák is előfordulhatnak.

A hazai szolgáltatók az elmúlt hetekben akár 50 százalékos adatforgalom-növekedést is tapasztaltak.

Becsap

Koronavírusos csalásokra hívja fel a figyelmet a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács (NBT). Az idősek védelme érdekében Csalóakadémia címmel oktatófilmeket is készítenek. A csalók mind az online, mind az offline térben jelen vannak: koronavírus elleni hamis termékeket, gyógyszereket, szolgáltatásokat kínálnak jó pénzért. Az NBT ezért óvatosságra inti elsősorban az idősebb korosztályt.

Bezár

A bevásárlóközpontok nem csuknak be, de bennük több bolt is bezár, noha elvileg délután 3-ig nyitva lehetnének. A bezáró üzletek a dolgozók egészségének megvédésére, illetve bevételkiesésre hivatkoznak.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben