Bolba Mártát csak hatévesen, az iskolaválasztás okán keresztelték meg, de Isten létezése mindig is hozzátartozott világképéhez. A 90-es évek elején a soproni evangélikus gyülekezet pénteki gyerek- és ifjúsági programjai sok fiatalt vonzottak: míg az év elején vele és testvérével együtt mindössze hárman voltak, az év végére hetvenen lettek – emlékezik vissza. A közösségi élet csodálatos, élményekkel teli világot varázsolt köré. „Az ott megtapasztalt közeg, az erőszakmentes kommunikáció és a pozitív, szeretetteljes attitűd, annyira magával  hogy 9 évesen elhatároztam, lelkész leszek” – mondja, hozzátéve: erre aztán tudatosan készült is.

„A lelkésznek tudnia kell énekelni és szépen beszélni, ezért beiratkoztam énekkarra, vers- és prózamondó versenyekre jártam.” Az elhatározásával egybecsengett, hogy rengeteg lehetőséget kapott Sopronban a Berzsenyi Líceumban, ahol kinyílt számára a világ. A nyolcosztályos gimnáziumban teret hagytak a gondolkodásnak és az önálló véleményalkotás gyakorlásának, és bátran lehetett kérdezni is. „ fejlődött a hitem és az értelmem, és a kettő nem zárta ki egymást.” 

Otthon Józsefvárosban

Vonzotta a szó hatalma: „ahogyan a világot Isten az igével teremtette, az irodalom is szóval teremt új világot”, ezért jelentkezett, és felvételt is nyert az ELTE magyar nyelv és irodalom szakára, miközben párhuzamosan elvégezte az Evangélikus Hittudományi Egyetem teológus-lelkész képzését is. A ferencvárosi evangélikus gyülekezet tagja lett, ott töltötte első beosztott lelkészi évét is, azután a Józsefvárosba hívták, amikor itt megüresedett a lelkészi státusz. Józsefváros akkor „nyócker”-ként élt a tudatában, de mikor férjével először ellátogattak a Karácsony Sándor utcai gyülekezeti házhoz, ahol a diákszálláson ott találta két gimnazista társát is, úgy érezte, hazaérkezett.

Misszió

A gyülekezet ekkor épp egy nehéz időszakon ment át: elöregedett és csak néhány aktív tagja volt már – újjá kellett építenie a közösséget. „Nem féltem a kihívástól, mert biztos voltam benne, Isten azt akarja, hogy itt legyek.” Már évek óta nem volt keresztelő a gyülekezetben, ám épphogy megérkezett, bejelentkezett egy család, ez pedig ráerősített a küldetéstudatára. „Sokszor  látom, hogy a történések egybeesése az maga az Isten keze.”

Embertől emberig

Az építkezést a civil szervezetek mentén indította, ezért felkeresett jó párat a kerületben, és megkérdezte tőlük, hogyan működhetnének együtt. Úgy látja: „Ők a szövetségeseim, amikor a szeretetet a legsérülékenyebb társadalmi csoportokba is el akarjuk vinni.” 

Szerinte az egyháznak meg kell mutatnia, nem szabad tárgyként kezelni a szegényeket. Úgy véli, akin segíteni szeretnénk, azt nem szabad közben megalázni, mert fontos, hogy a legkiszolgáltatottabbak se veszítsék el az emberi méltóságukat. „Sokszor ezeknek az embereknek is közösségre van szükségük, emberi kapcsolatokra, hogy ne legyenek elszigetelve. Amit a gyülekezet megad, az az egyenrangú szeretetkapcsolat.”

Egy helyre futó utak

Gyülekezetük kis létszámú, családias, erős személyes kötődésekkel. Nem toborozzák a híveket, így minden egyes tagjának megvan a maga kis története arról, hogyan vezetett a gyülekezethez az útja. Van köztük fiatalabb, öregebb, hajléktalan, családos, elvált. Nem erőltetnek egymásra modernizált erkölcsi elveket, nem prédikálnak a másiknak, nem korlátozzák egymás szabadságát – a gyülekezet önkéntes együttműködésen alapszik. A lelkész szerint, ha az emberek egy előítéletek nélküli, szeretetteljes közösségben őszintén beszélhetnek a nehézségeikről, az gyógyítóan formál mindenkit.

Beszélni tanulni

Bolba Márta a bibliaórákon is diskurzust kezdeményez, mert azt vallja, meg kell tanítani az embereket beszélni a saját hitükről, hogy értsék és megoszthassák egymással, mert csak így tudják átélni a hitközösséget. Ahogy a szeretetet, úgy a hitet is közösségben lehet megélni, és e kettő összetartozik – mondja. „Abban az Istenben hiszünk ugyanis, aki az emberek közötti viszonyokat rajzolja át oly módon, hogy a szeretet uralkodjék közöttünk.” Ezt gyakorolni csak egymás között lehet – teszi hozzá.

Memento mori

A kijárási korlátozások a gyülekezet közösségi életének, a közös húsvéti ünneplésnek is gátat szabnak, azonban ezt igyekeznek virtuálisan pótolni: együtt imádkoznak az interneten át. A lelkészek – a lelkésznő és Rihay Szabolcs helyettes lelkész – videókat készítenek és online istentiszteletet is tartanak. Márta mindenkit otthoni éneklésre buzdít: mert aki így tesz, duplán imádkozik, és az éneklés oldja a félelmeket, szorongásokat is, amire ebben az időszakban szükség van. „Most olyan közel jött a halál, amitől már rég elszoktunk.” Szerinte azonban nem arról van szó, hogy Isten járvánnyal sújtja, hogy így józanítsa ki az emberiséget. „A járványt a cunamihoz vagy a földrengéshez hasonlítanám. Úgy gondolom, hogy mindig vannak ilyen természeti jelenségek, és Isten segít megküzdeni velük, és szolidaritásra tanít, hogy észrevegyük, vannak nálunk sokkal kiszolgáltatottabbak is. Isten ott van a szeretet minden gesztusában.” 

Szöveg: Kolonics-Imre Zsófia; Fotók: Huszár Boglárka