„37 éves vagyok. Az első találkozásom a koronavírussal Velencében volt, februárban. A várost a hó végén el kellett hagynom, amit kéthetes önként vállalt karantén követett, majd kezdődhetett a kerületi önkéntes munka. Olaszországban hozzászoktam a szentháromsághoz: maszk, kézfertőtlenítés, távolságtartás. 

Józsefváros Budapest legváltozatosabb kerülete. Építészetileg, etnikailag, a szegénység és a jólét fokozataiban. A most segítségre szorulók helyzete és a rászorultságuk, kéréseik is nagyon változatosak. Akad köztük fiatal értelmiségi, aki hatósági karanténba került, piros címke van az ajtaján. Rokonai vidéken élnek, így a bevásárláshoz szüksége van segítségre. A gondosan összeírt listával a közeli szupermarketben gyorsan sikerült számára a bevásárlás és a pénzváltás is.

Egy idősebb hölgy a Népszínház utcában egyedül él, rokonaival nincs kapcsolata. Szeretett volna három hét bezártság után kicsit levegőzni is, együtt mentünk a közeli piacra és boltba, ahová a 9-től 12 óráig tartó időkorlát miatt egyedül kellett bemennie. Egy másik esetben fiatal házasok kértek segítséget, akik a Blaha Lujza térhez közeli lakásukból hatósági karantén miatt szintén nem mozdulhatnak ki két hétig. A bevásárlás itt is rutinszerű, a bolti csomagot tisztes távolságot tartva adom át, a pénzcsere is így történik.

Önkéntes társaimmal nap nap után találkozunk ezekkel a változatos élethelyzetekkel, problémákkal. Vészhelyzet idején is tekintettel kell lennünk rá: minden szituáció más és a helyzethez adaptálva kell leghatékonyabban segítséget nyújtanunk.”

Szöveg: Horváth Ádám; Fotó és videó: Nagy Dániel