Ha a közösségi médiát nézzük, úgy tűnik, a karanténban minden ismerősünk megtanult három új nyelvet, otthoni látványpékséget nyitott vagy épp lefogyott 15 kilót napi hat edzéssel.  Emiatt azok, akik csak túlélni szeretnék ezeket a hónapokat – lehetőleg ép ésszel – rosszul érezhetik magukat. Egyik megszólalónk, Ágnes szerint azt kell belátnunk, hogy a karantén időszaka nem produktivitási verseny, hanem kollektív trauma, amivel mindenki úgy küzd meg, ahogy tud. Ő a kaliforniai San Franciscóban próbál boldogulni. Ez egyik nap jobban, máskor rosszabbul megy neki, de nem nyomasztja magát azzal, hogy a külvilág elvárásai szerint mit kellene csinálnia. Amikor jobban van, kimegy a szabadba táncolni, könyvet olvas, nyelvet tanul, növényt gyökereztet, máskor viszont megengedi magának, hogy órákon át csak sorozatokat nézzen.

Teljes bezártság

Noémi Spanyolországban, Barcelonában él, ahol teljes kijárási tilalmat rendeltek el. A karantén előtt minden nap biciklivel járt munkába, reggel általában futni ment, este szabadtéri edzésen vett részt, hétvégén biciklitúráztak vagy kirándultak a barátjával. Egy erkély nélküli kis lakásba bezárva hamar becsavarodott volna, ha nem fedezi fel, hogy ki lehet menni a ház tetejére, így ott kezdett el 50 méteres köröket futni. Tíz kilométert is megtett naponta, amíg rá nem szóltak a szomszédok – azóta lábujjhegyen próbál legalább egy kicsit mozogni.

„Itt az emberek többsége kint él, nem vagyunk hozzászokva, hogy a lakásban töltsük az időnket. Nekem az első két hétben még nem okozott akkora gondot, de aztán besokalltam, ekkor kezdtem feljárni a tetőre” – meséli. Neki az a stratégia vált be, hogy szinte minden szabadidejét kitölti valamilyen tevékenységgel. A hangulatingadozást így is nehezen kezeli. Megfigyelte, hogy sokkal ingerlékenyebbé, érzékenyebbé, hisztisebbé vált, pedig korábban nagyon türelmes embernek tartotta magát.

Két dologra ébresztette rá a karantén: egyrészt, hogy mennyivel jobban esik otthonról dolgoznia, friss, egészséges ételt ehet, többet sportolhat, másrészt, hogy át kell gondolnia a hosszú távú terveit. Jelenleg a legnagyobb vágya, hogy hazajusson végre a családjához, akikért nagyon aggódik. A teljes kijárási tilalmat végre náluk is feloldották, reggel és este ki lehet menni a szabadba sportolni, de csak a külvárosi részeken érdemes, a belvárost ugyanis szerinte zombiapokalipszisre emlékeztető módon lepték el az emberek. 

Barcelona, Spanyolország: A tilalomból való szabadulás napján ellepték az emberek a belvárosi részeket

Buli az erkélyen

Dóra és Péter a svájci Genfben töltik a karantént, náluk csak ajánlott az otthonmaradás, de a természeti látnivalókon kívül nincs is hova menni. Számukra az erkély jelent némi vigaszt: itt étkeznek, ha már egész nap a 40 négyzetméteres lakásban kell legyenek, ahol egyikőjük a konyhába szorul dolgozni. Legnagyobb gondjuk a bevásárlással van, óriási sorok kígyóznak a boltok előtt, időnként hiányoznak bizonyos termékek, az online rendelések fele pedig meg sem érkezik. Maszkot is itthonról küldött nekik a család, mert már egyáltalán nem lehet kapni sehol.

Genf, Svájc: Maszkot itthonról küldött a család, mert egyáltalán nem lehetett kapni

„A szociális életünk két alappillére az este 9 órás partik és a Skype beszélgetések lettek. Genfben minden este 9-kor beindul az ünneplés, az erkélyeken tapsolnak, lámpákkal világítanak az emberek köszönetképp az orvosoknak, az egyik szomszédos erkélyről olykor szól a zene, ilyenkor pedig az egész utca ritmusra ünnepel. Az otthoni ismerőseinkkel a kapcsolattartás kifejezetten jobb lett, mivel most ők sem tudnak találkozni személyesen, kevésbé érezzük magunkat elszigetelve tőlük.”

Május 11-től lazítanak náluk a korlátozásokon, be kell majd járniuk dolgozni, de egyelőre nem tudják, hány napra és milyen feltételekkel.

Gyerekkel, segítség nélkül

Sok kisgyerekes szülő is szigetelődött a családjától, számukra összetett probléma a karantén. Emma Oxfordban él a férjével és februárban született kislányával. A legnehezebb számukra, hogy nem tudják orvoshoz vinni a gyermeküket, a hat hetesen kötelező rutinvizsgálat is három hetet tolódott, ráadásul közben mindkét felnőtt átesett a koronavírus-fertőzésen, Emma férje kórházba is került egy napra. Nem tudják, egészséges ütemben fejlődik-e a lányuk, a kisebb egészségügyi kérdésekben Facebook-csoportokra és az internetre hagyatkozhatnak csak.

A bevásárlás egy tortúra, az élelmiszer-házhozszállításra másfél hónapot kellett várniuk. Alakult viszont egy csoport helyi magyarokból, akik segítenek egymásnak. Emmáéknak is bevásárolt egy önkéntes, amíg teljes karanténban kellett lenniük. Úgy látják, sok emberből a legjobbat hozza ki a járvány, ezt pozitívumnak élik meg.

Bernadett éppen azzal szakad ki az egyhangú hétköznapokból, hogy boltba megy. Ő Németországban él Viersen városában a férjével és egyéves gyermekükkel. A férje jelenleg két munkahelyen dolgozik, mert a főállása napi 3 órás munkára korlátozódott a járvány miatt, így Bernadett a legtöbb időt kettesben tölti a kislányával.

Viersen, Németország: Bernadett a legtöbb időt kettesben tölti a kislányával

Nóráék nemrég költöztek Olaszországba, pont Milánó környékére, ahol a járvány gócpontja van. Gyakorlatilag február 22-e óta karanténban vannak, legfeljebb 2-300 méterre hagyhatják el a lakást. Elsősorban a bizonytalanság viselte meg őket, hónapokig nem lehetett tudni, mikor lesz vége, egyáltalán hogyan tud visszaállni az élet. Most már vannak konkrét tervek a korlátozások feloldására, május 18-tól jelentős enyhítések lesznek.

Nóra változó hangulatban élte meg a bezártságot: „Voltak hetek, amikor mániásan néztem az adatok változását, ez gyakorlatilag elmúlt, van, hogy eszembe se jut már. A becsavarodás határán még nem igazán voltam, de azért hiányzik, hogy feszültség nélkül sétálhassunk egyet, a szabadban tölthessük az időt.”

Orsolya egy iskoláskorú gyerek mellett próbálja megoldani a napi 8 órás munkavégzést otthonról a franciaországi Lyonban. Náluk napi egy órát lehet a lakástól távol tölteni, és legfeljebb egy kilométerre lehet a háztól eltávolodni.„A gyerekek másként élik meg a bezártságot, nekik ez kaland, és elvárják, hogy a szüleik hasonlóképpen érezzék magukat. Minden este 8 órakor megtapsoljuk az egészségügyi dolgozókat, ez a gyerekek számára is egyfajta liturgiává vált. A legrosszabbul a valódi szünetek hiányát élik meg, de úgyis szinte lehetetlen betartani a normális napirendet, így nem kell korán lefeküdniük. Napról napra élünk, lehetetlen előre kigondolt túlélési stratégiával tervezni.”

Lyon, Franciaország: „A gyerekek másként élik meg a bezártságot, nekik ez kaland”

Munka nélkül

Még nehezebb azoknak a külföldön élő magyaroknak, akik a járvány miatt elvesztették a munkájukat, vagy pont ezért nem tudnak állást találni. Nikolett Ausztráliában, Melbourne-ben próbált szerencsét, ahol a járvány előtt könnyen elhelyezkedhetett volna, a rossz időzítés miatt viszont most haza kell költöznie.

„Épphogy elkezdtem ismerkedni, amikor életbe léptek a korlátozások és töröltek minden rendezvényt. A helyiek sorban veszítették el a munkájukat, az én elhelyezkedési esélyeim pedig a nullára csökkentek. Nehéz volt beletörődni abba, hogy hiába tudta Ausztrália nagyon jól kordában tartani a vírust, a gazdasági hatások még nagyon sokáig érződni fognak.”

Melbourne, Ausztrália: A járványt jól kordában tartották, de a válság hatása sokáig érezhető marad 

László Hollandiában él egy Utrecht melletti kisvárosban. „Normál esetben nem lenne túl nagy teher a karantén, mert tudnék otthonról dolgozni. Viszont jelenleg munkát keresek, ami nehezebb, mint általában. Sok cég elhalasztotta a bővítéseket, és inkább kivárja, hogy vége legyen a járványnak. Növeli a stresszt, hogy a nap 24 órájában minden lakótárs otthon van. Ideális esetben a négy emberből legalább kettő a munkahelyén töltené a napot, és csak esténként találkoznánk, így viszont minden napot együtt kell töltsünk.”Ágnes is szinte minden munkáját elvesztette, most a megtakarításaiból és a segélyből él, pontosabban igyekszik kisakkozni a kiadásait. „Már 13 éves korom óta tervezgetem, hogy ha mondjuk eltörne a lábam, és két hétig nem mehetnék sehova, akkor mit fogok csinálni, szóval az anyagi problémákat félretéve, annyira nem sajnáltam, hogy otthon kell maradni.”

Számára ez a helyzet lehetőséget adott, hogy jobban odafigyeljen a saját igényeire, és átgondolja, mi az, ami működik az életében, és mi az, ami nem.

Szöveg: Ádám Judit