Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

INTERJÚ CZEGLÉDY ÁDÁM SZOCIALISTA KÉPVISELŐVEL

„Több év költségvetésére is rányomhatja a bélyegét a járvány”

2020. május 16. szombat

A Losonci negyed egyéni képviselője, dolgozik az Országgyűlés Hivatalában, és Józsefvárosban egy tanodában is szerepet vállalt Czeglédy Ádám. A képviselő-testület MSZP-s politikusa beszélt visszafogott stílusáról is, állítása szerint ez segíti abban, hogy a fideszesekkel való hadakozás helyett a választók problémáira koncentráljon.

- Ön a tökéletes ellentéte Szarvas Koppány Bendegúznak, momentumos képviselőtársának? Nincsenek erős megnyilvánulásai, sőt a testületi üléseken is alig hallani a hangját.

- Igen, elmondhatjuk, hogy egymás ellentétei vagyunk. Az önkifejezésünk és talán a politikai mentalitásunk is teljesen másképp működik.

- Ez a mentalitás milyen hatással van a fideszes képviselőkkel való viszonyára?

- Mivel kevésbé hergelem őket, kevesebbet is foglalkoznak velem. Cserébe több időm jut arra, amiért megválasztottak, azaz, hogy a választók problémáival foglalkozzak az ilyen típusú harcok helyett.

- 2013-ban, 15 évesen került az MSZP közelébe. Árulja el, mi vonzót talált egy tinédzser az akkor már finoman szólva sem nagy pártban?

- Fiatal korom óta érdekel a politika, mindig is baloldali beállítottságú voltam. Azaz szociálisan érzékeny és érdeklődő az emberek mindennapi problémái iránt. Az ezeket könnyítő megoldásokban gondolkodom. Számomra az MSZP volt az egyetlen olyan párt, amely akkor és azóta is képviseli a finomhangolt szociális érzékenységet. A 2014-es önkormányzati választási kampányban már aktivistaként segítettem a józsefvárosi MSZP-t és több szocialista jelöltet. Ezzel párhuzamosan, hat éve csatlakoztam a helyi pártpolitikai munkához.

- Amellett, hogy a Losonci negyed egyéni képviselője, az Országgyűlés Hivatalánál is dolgozik. Ott mit csinál?

- 2017 óta az MSZP-frakció mellett dolgozom. Sokrétű a feladatom: a kommunikációban segítek elsősorban, de támogatást nyújtok a parlamenti napirendre való felkészülésekhez, a szocialista politikusok szerepléseihez, illetve segítem a képviselőcsoport napi munkáját is.

- Politikustól nem megszokott módon egy józsefvárosi tanodaprogramban is szerepet vállalt.

- Igen, a Városi Tanodánál, amely a VIII. kerületi hátrányos helyzetű gyerekeknek segített. A tanodát Szili-Darók Ildikó jelenlegi alpolgármester asszonnyal működtettük három évig, uniós pályázati forrásból. Elsődleges feladatunk az volt, hogy a hátrányos helyzetű gyerekeket integráljuk az iskolarendszerbe, segítséget adtunk például a napi leckeírásban. Én nagyrészt a humán tantárgyak korrepetálásában segítettem.

- A stílusa és az eddigi pályafutása alapján klasszikus háttérembernek tűnik. Ettől függetlenül vannak személyes ambíciói politikai posztok iránt?

- Amikor beléptem az MSZP-be, tudtam, hogy szeretnék elindulni a 2018-as önkormányzati választáson. Aprólékosan, lépésenként felépítettem, hogyan tudok idáig eljutni. Az MSZP-ben ugyanis ahhoz, hogy valaki jelölt lehessen, folyamatosan építkezni kell. Én ezt megtettem, így jutottam be az elnökségbe, ahol nagyobb szavam lett, könnyebben odakerültem a döntéshozatalhoz.  A párton belül pályáznom kellett, konkrét terveket raktam le arról, mit szeretnék a Losonci negyedben öt év alatt megvalósítani.

Szeretnék minél tovább itt maradni egyéni képviselőként, szoros kapcsolatot kialakítani a választóimmal, és bár elcsépelt a szó, de emberközeli képviselő lenni. Sajnos ebből a típusból vidéken is, de főleg a fővárosban, már egyre kevesebb van. Azt is tervezem, hogy magasabb szintekre lépjek.

- A koronavírus mennyire tette tönkre ezt az építkezést?

- A járvány és az azt követő gazdasági válság minimum az idei, de sajnos lehet, hogy több évi költségvetésünkre rányomja a bélyeget. A Pikó András polgármesterrel közösen vállalt öt éves programunkat is visszaveti a helyzet, éppúgy, mint a személyes ambíciókat. Az biztos, hogy nehéz lesz kilábalnunk, főleg úgy, hogy a kormánytól semmilyen támogatást nem kapunk. Nekem különösen fáj, hogy Kocsis Máté fideszes frakcióvezető, Józsefváros parlamenti képviselője semmit sem tesz a VIII. kerületi emberekért, csak velünk, illetve Pikó Andrással hadakozik. Nem értem, hogy az embereket képviselő kormánypárt, a Fidesz – miközben folyamatosan azt hangoztatják, hogy a család az első – semmit sem tesz. A józsefvárosi fideszesektől sajnos ugyanezt látom. Magyarázkodnak, hogy ők külön, egyénileg segítenek, de ebből én semmit sem tapasztalok. Igyekszem ugyanis ebben a helyzetben is kapcsolatot tartani a választókkal, és még senkitől sem hallottam, hogy kapott segítséget a helyi Fidesztől, fideszes képviselőktől.

- A helyi Fidesz mégis váltig állítja, hogy segítenek, miközben „Pikóék médiapolitizálnak”.

- Szerintem mindenki számára világos, hogy mi a különbség a mi munkánk és az ő állításaik között. Több száz önkéntessel nap mint nap járjuk Józsefváros utcáit, segítünk. A szolidaritási alapba folyamatosan adunk támogatást, illetve újabb adományokat szerzünk. A fideszesek folytathatják semmire sem jó cicaharcukat, mi inkább a munkával foglalkozunk.

- Hosszú távon tud úgy működni egy önkormányzat, hogy  a többség megvan, de a helyi ellenzék folyamatosan szabotálja a döntéseket?

- Tudni tud, de számomra ez szomorú végkifejlet lenne. Jelenleg elmérgesedett politikai helyzetben, folyamatosan támadásokra kell reagálnunk. Remélem a helyi Fidesz egy idő után képes lesz feldolgozni, hogy ilyen formában, velünk kell együttműködnie. Talán visszatérnek arra az útra, amit állításuk szerint ők is járnak: ez a józsefvárosi emberek képviselete. Bízom benne, hogy amit most látunk, még mindig csak kezdeti zavar a részükről.

- Miközben hadakoznak a Fidesszel, olyan frakcióban ülnek, amely tele van különböző pártok, különböző habitusú politikusaival. Milyen az együttműködés maguk között?

- A frakciónk példaértékű és különleges is, hiszen kevés helyen van annyira színes képviselőcsoport, mint itt a Közösen Józsefvárosért frakció. Valóban sokféle politikai beállítottságú, akár pártokon belül is más habitussal, ambíciókkal bíró ember található benne. Sokat tanulok ebből a helyzetből, motiváló, hogy ilyen politikai térben dolgozhatunk. Olyan döntéseket tudunk hozni, amelyeket előtte a teljes politikai palettán végigfuttatunk. Rengeteg hozzászólás érkezik egy frakcióülésen, mert sokféle látásmód találkozik, a végén viszont mindig megállapodunk egy mindenki számára elfogadható kompromisszumban. Ez az emberek igazi képviselete: benne van a civil, a liberális, a baloldali, a szociáldemokrata gondolkodásmód is.

- Magyarországon van jövője az olyan politikának, amit ön képvisel? A társadalom hajlamos olyan politikusokat döntéshozó helyzetbe emelni, akik harsányak, folyamatosan támadnak. A szakmai háttérmunka nem tűnik kifizetődőnek.

- Erre konkrét cáfolat volt az, ami tavaly október 13-án történt. Budapesten olyan vezetést választottak maguknak az emberek, amely a szakmai szempontokat a harsány politizálás elé helyezi. Karácsony Gergely főpolgármester is ide sorolható: inkább szakmai érvekkel próbálja meggyőzni az ellenfeleit, mocskolódás helyett az emberekkel törődik. Én is ezt képviselem, és hiszem, remélem, hogy a későbbiekben, mondjuk már a 2022-es országgyűlési választáskor is eljuthat egy olyan szintre a magyar társadalom, amikor a többség ezt tartja fontosnak, és nem a ripacs, nagyhangú, de teljesítmények nélküli politikát.

- Azt állítja, fontosnak tartja a civil társadalom megerősödését. Ez nem jár szükségszerűen együtt a „hivatásos” politikusok gyengülésével?

- Nem, és erre szintén jó példa a józsefvárosi önkormányzat működése. Összhangban tudunk együtt dolgozni a Pikó Andrást a kampányban támogató C8 civilszervezettel is, de rajtuk kívül több más, hasonló egyesülettel is remek a viszonyunk. Ez nagyon fontos, hiszen hallgatnunk kell rájuk, és bevinni az ötleteiket az önkormányzat vezetésébe, a döntéshozatalba is. Minél több ember véleményét hallgatjuk meg, annál jobb döntéseket tudunk hozni. 

Szöveg: Zoltai Ákos; Fotók: Ványi Ákos és Erdős László

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben