„Egymással szoros együttműködésben, a kerületek közötti szolidaritásban szeretnénk a hajléktalanság és a lakhatás kérdéseit emberségesen kezelni… Ez az érdeke azoknak is, akik aggódnak a hajléktalanok jelenléte miatt” – írta Pikó András polgármester a kerületieknek címzett Facebook-posztjában, miután Karácsony Gergely főpolgármester bejelentette, hogy a Fővárosi Önkormányzat épületébe, a Városháza egyik szárnyába fogadják be azokat a hajléktalanokat, akik vállalják a karantént. A hajléktalankérdés mindig is sokakat foglalkoztatott a kerületben élők körében is, a járványhelyzet azonban felhangosítja az erről folyó vitát. De a politika még erre is ráerősít. Rákos András, az Oltalom Karitatív Egyesület Fűtött utca éjjeli menedékhely és nappali melegedő intézményvezető-helyettese úgy véli, hogy az Orbán-kormány a gyűlölködés új célpontjává a migránsok után a hajléktalanokat tette. És ezzel nem azt állítja, hogy a hajléktalanok jelenléte ne okozna tényleges és fontos problémákat a környezetükben élőknek.

Nem vitás, hogy az utcán élők jelentősen megnehezítik a környéken lakók mindennapjait, higiéniai biztonságérzetét. Józsefvárosban ráadásul a valódi problémák erősebben jelentkeznek, hiszen ebben a kerületben jóval több a hajléktalan-ellátó intézmény, mint máshol. Ám, ha a kérdést nem akarjuk kellőképpen árnyalni, hanem pusztán ellenséget akarunk látni a hajléktalanokban, és semmi más gondolatunk nincs velük kapcsolatban, mint hogy menjenek máshova vagy oldják meg a maguk baját, de közben legyenek csendesek és tiszták, akkor ezzel biztosan nem érjük el azt, amit akarunk. A hajléktalanok nem fognak felszívódni. Ezért írta Pikó, hogy a hajléktalanság és a lakhatás kérdése szorosan összefügg. Ezért írta, hogy a hajléktalan-kérdést nem lehet területileg elszigetelten kezelni (csak a kerületek összefogásával), és hogy azoknak is ez az érdekük, akikből semmiféle szolidárisérzést nem vált ki a hajléktalanság.

A járványhelyzet elmúlt közel két hónapjának pozitív tapasztalata az, hogy nem alakult ki hajléktalankrízis. Az utcán élők szerencsésen átvészelték a hideg időszakot, a szállókon és az utcákon eddig nem jelentek meg tömegekben, és a koronavírus-fertőzés sem terjedt el egyik hajléktalanszállón sem. Ebben pedig nagy szerepe volt annak, hogy a főváros a járványveszély csökkentése érdekében, amennyire tudta, elkülönítette a szállón élőket, az egyes ellátóhelyek létszámát is csökkentette, és ezt teszi a jövőben is. Egy hónapja a Gyáli úti átmeneti szállót „ritkították” meg oly módon, hogy a vírus szempontjából veszélyeztetettebb lakókat kerületünkbe, a Kőbányai útra költöztették. Az ottani épület és a benne lévő lakások a főváros tulajdonában vannak, tehát a kerület legfeljebb azt tehette volna, amit Csepel polgármestere tett a következő ilyen tervvel, hogy zajosan tiltakozik az intézkedés ellen, és a lakosságot is tiltakozásra buzdítja. De ezzel csak azt érte el Borbély Lénárd, hogy a probléma néhány kerülettel odébb került (de csak egy időre), mert a csepeli helyszín helyett kerülnek a Városháza épületébe az érintettek. Karanténba kerülnek, tehát nem járnak ki az utcára, ahogy nem járnának ki Csepelen sem.

A kerületet járva mi is azt tapasztaljuk, hogy nincs több hajléktalan az utcákon, mint korábban. Ellátogattunk az Oltalom Karitatív Egyesület hajléktalanszállójának helyet adó Dankó utcába és annak környékére is, ott sem láttunk több hajléktalant, mint máskor. Néhány környékbeli azt mondta, hogy bizonyos napszakokban az intézmény előtt van némi csoportosulás és hangoskodás, de nem nagyobb, mint korábban, csak feltűnőbb, mert most egyébként kisebb a mozgás. Ottjártunkkor épp néhány hajléktalan várt arra, hogy beengedjék őket a Fűtött utcába. Kétségtelenül nem tartották be a 1,5 méteres távolságot egymástól, ám ötből négyen volt maszk, és helyesen viselték. Ellentétben azokkal a fiatal férfiakkal, akiket megkérdeztünk: ők maszk és a megfelelő távolság megtartása nélkül egy kapualjban beszélgettek. Ez csak egy pillanatkép, ebből ne általánosítsunk, de azt elfogadhatjuk, amit megkeresésünkre több szakértő is mondott, és amit már fentebb írtunk: a helyzet nem romlott a járvány kitörése óta. Olasz József, az Oltalom Karitatív Egyesület egészségügyi vezetője azt mondta lapunknak, hogy a Dankó utcai hajléktalankórházban karantént rendeltek el még a járvány kezdetén, és azóta, 1–2 olyan betegen kívül, akit teszteltek, és nem voltak fertőzöttek, nem vesznek fel új beteget. Akik pedig épp kórházi ellátásban részesültek a karantén kihirdetésekor, azok most is ott vannak, de csak az intézmény udvarára mehetnek ki. Ugyanez várható majd a Városházán is, és a főváros döntése a józsefvárosiaknak is kedvez azzal, hogy az Oltalom ellátottjaiból is kerülnek a Gerlóczy utcába, vagyis a Dankó utcában kevesebb ember marad.

Azt mondtuk, nincs hajléktalan-krízis. De ahhoz, hogy ne is legyen, a kérdést együtt kell kezelni a lakhatási és ahhoz kapcsolódó szociális problémákkal. Félő ugyanis, hogy a járvány okozta munkanélküliség sokakat az utcára sodor, vagyis megnő a hajléktalanok száma. Ennek elkerüléséhez olyan állami szociálpolitika kellene, amelyik segít megakadályozni a (még lakásban élő) szegények lecsúszását, de sajnos ilyen kormányzati szándék nem látszik. Ahogy tizenöt jeles közgazdász a kormány válságkezelési csomagjára reagálva fogalmazott, a kormány „a társadalmi katasztrófával említés szintjén sem foglalkozik”. Nincs szó az álláskeresési járadék időtartamának meghosszabbításáról, a családi pótlék emeléséről és a foglalkoztatás-helyettesítő támogatások kiterjesztéséről sem a nehéz helyzetbe kerülő emberek megsegítésére. A lakhatási válság megakadályozásához a kerületek összefogása is elengedhetetlen, mert egy hajléktalanszálló létrehozását meg lehet ugyan akadályozni petícióval, de a hajléktalanságot még rendeletekkel sem lehet felszámolni, ahogy ezt Kocsis Máté idején a Józsefvárosban élők már megtapasztalhatták. A belvárosban, a külvárosban, és igen, Csepelen is több lesz a hajléktalan, csak nem elkülönítve, hanem az utcákon.

Kíváncsiak voltunk mindezzel kapcsolatban a józsefvárosi Fideszf-rakció véleményére is, de Vörös Tamás frakcióvezető továbbra sem kíván nyilatkozni lapunknak. 

Szöveg: Gaal Ilona; Fotók: Ványi Ákos