Egy „normál” nyáron sem egyszerű a szülők élete: míg a gyerekek 10–12 hét szabadságot kapnak az iskolában, 1–4 hetet az óvodában és bölcsődében, a felnőtteknek néhány hetet kell beosztaniuk úgy, hogy pihenésre is jusson idő, és a gyerekek se maradjanak felügyelet nélkül.

Minden családban, minden gyereknél eltérő, hogy hány éves korától és mennyi időre lehet egyedül hagyni, de 14–16 éves kor alatt biztosan nem opció, hogy a kiskorú napokat, heteket töltsön egymagában vagy éppen testvéreire vigyázva. Minden országban másképp határozza meg a jogszabály a gyerekek felügyeletét. Nálunk nincs konkrét életkorhoz kötve, a gyermekek védelméről szóló törvény annyit ír elő, hogy a szülőnek biztosítania kell a gyermek életkorának megfelelő felügyeletet.

A szerencsésebbek általában nagyszülők vagy más rokonok segítségével húzzák ki a nyarat, míg az ovisoknak, bölcsiseknek szoktak fenntartani ügyeletet, de most a többségnek ez nem reális választás. A veszélyeztetett korban lévő vagy tartósan beteg nagyszülőkre a járványhelyzetben nyilván nem bízhatják a kölyköket. Az óvodákban és bölcsődékben az ügyelet ugyan működik – kis létszámmal és szigorított feltételekkel –, viszont érthető, ha valaki nem szeretné most közösségbe vinni a gyerekét, esetleg más okból nem kíván ezzel élni. 

Karola két gyermeket nevelő édesanya. Ő például inkább otthon küzd meg a felügyelettel, mert szerinte így is kínszenvedés volt beszoktatni a kisebb gyermekét a bölcsődébe, az ügyeletet tartó gondozóval pedig nem jön ki jól a hároméves kisfiú. Az ügyeletet egyébként is azon szülők gyermekeinek tartják fenn, akiknek be kell járniuk a munkahelyükre, vagyis máshogy nem tudják megoldani a felvigyázást, és ezt a lehetőséget az otthonról dolgozó szülők nem akarnák elvenni az arra jobban rászorulók elől.

„Főállású háztartásbeli lettem”

Egy ilyen helyzetben, amikor mindenki a talpon maradásért küzd, és örül, ha nem veszítette el a munkahelyét, van hol laknia, van mit ennie, a legtöbbeknek még arra sem jut idejük, hogy elgondolkodjanak azon, eltöltenének pár percet, órát egyedül vagy felnőtt társasággal. Karola egy éve tért vissza a munkába külsős klinikai kutatóként, szeptemberben sikerült a kisebb gyermekét beíratnia bölcsibe, de nem sokáig élvezhette a munkáját, a kórházakból ugyanis márciustól kitiltották a külsősöket, így most újra főállású háztartásbeliként éli az életét.

„Mivel kertes házban lakunk, nagyon jól eljátszanak a gyerekek, de azért elég fárasztó, hogy soha nem tudok kiszakadni a főzés-mosás-pakolás-etetés-játék-ügyintézés mókuskerekéből” – mondja. 

„Minden területen helyt kellene állnom dolgozó anyaként: a munkában, a gyerekkel, anya és óvónő vagyok egy személyben, takarítok, szervezek, intézek” – ezt már Andrea meséli, aki egy 4 éves kisfiú anyukája. „Magamra egyáltalán nem jut időm, hátra sorolódott a fontossági listán, annyit azért kitaláltam, hogy legalább hetente egy vagy két alkalommal elmegyek reggelente futni, akkor kicsit egyedül lehetek. Nagyon nehéz a munkában tartani a színvonalat, mert a gyereket nem ültethetem egész nap a tévé elé. Nem tudom, hogy ezt meddig lehet így csinálni. Lehet hajnalban kelni két hétig, egy hónapig, de fél évig nem, és egyelőre nincs hír arról, hogy mikor nyit ki ismét az ovi” – sorolja a nehézségeket.

Andrea is szerencsésnek mondja magát, ugyanis férjével mindketten tudják otthonról végezni a munkájukat, bár a férjének folyamatosan online meetingjei vannak napközben, így főként ő vigyáz a fiukra. Minden nap hajnali 4-kor kel, hogy munkájának érdemi részét el tudja végezni a kisfiú ébredése előtt, így napközben már csak a visszajelzésekre kell reagálnia. Amíg a gyerek alszik, mesét néz vagy eszik, Andrea minden pillanatot kihasznál, hogy egyéb teendőivel haladjon.

Evelin egy 5 és egy 9 éves gyermeket nevel egyedül, ezért nincs más választása, minthogy a munkába is magával viszi őket a járvány idején: egy idős nénit gondoz főállásban. A legnagyobb kihívást a bevásárlás jelenti, sokszor megróják az eladók, hogy miért „flangál” a gyerekeivel a közértben. A rokonai mind vidéken élnek, a barátok a járvány miatt nem tudnak segíteni, ezért egyedül lát el minden feladatot és próbál megfelelni a tanítónők szerinte néha irreális elvárásainak. „Szinte lehetetlen küldetés ez nekünk, szülőknek. De a csodával határos módon teljesítjük a házi feladatokat, igaz, néha egy-két napos késéssel.” 

Elmarad a nyaralás

Ilyen tavasz után gondolhatjuk, mennyire boldogok a szülők, akiket visszarendelnek a munkahelyükre, míg az iskolák, óvodák továbbra is zárva tartanak, a táborok helyzete pedig bizonytalan. 

Akik megtehetik, maradnának otthon nyáron is, vagy vidéken töltenék a járvány hónapjait, mint például a háromgyermekes anyuka, Rozina. Ők vidékre menekültek a járvány elől, ott bérelnek házat, és úgy gondolják biztonságosnak, ha továbbra sem érintkeznek senkivel.

„Az elején úgy álltunk hozzá, hogy nyaralunk. Nem akartuk megijeszteni a gyerekeket a járvánnyal. De három hét után azért feltűnik egy hatévesnek is, hogy ez nem nyaralás, nincsenek barátok, nagymamánál alvás, játszótér, semmi. Elmeséltük neki, most úgy vigyázunk egymásra, hogy nem találkozunk senkivel.”

A gyerekek nagyon hullámzóan viselik a helyzetet, bár a két kisebb eljátszik egymással, egyre jobban hiányoznak nekik a kortársaik. A középső a lovas tábort várja legjobban a nyárból, ha ez is elmarad, valószínűleg számára „összedől a világ”. Egy aktív életet élő, társaságba és nyaralni járó családnak nagy váltás ez a visszavonult élet.

Andreáéknak a nagyszülők besegítenek majd egy-egy nappal, mert úgy látja, a helyzet tovább nem fenntartható így. „És most nem csak a munkára gondolok, hanem arra is, hogy nem lehet szétszakítani a családot hónapokra. Szerencsére az én szüleim még nem tartoznak a kimondottan veszélyeztetett kategóriába, így inkább vállalják a kockázatot, mint a hónapokig tartó magányt.”

Borókának két kamasz fia van, egy 13 és egy 15 éves, őket pár órára otthon lehet hagyni, de egész napokra, hetekre semmiképp. Aktív, sportos életet él az egész család, különösen nyáron, amikor évente jellemzően 3–7 hetet is eltöltenek különféle sporttáborokban a fiúk. Idén azonban sem a lovas, sem a nomád tábort nem tartják meg, egyedül egy evezős hét esélyes a Szigetközben a nyár második felében. A fennmaradó időben le kellene kötni őket valahogy, ugyanis már most, iskolaidőben is halálra unják magukat, hiányoznak nekik a barátaik, egymás agyára mennek. A szülők túl fáradtak, hogy szórakoztassák őket, ezért sajnos sok időt töltenek a képernyő előtt.

„Próbálom elsózni őket ismerős lovardákba segíteni, csikókat idomítani és más, lovak körüli munkákat végezni, hogy elfoglalják magukat. Van egy gyermek természetjáró sportkör, oda is próbálom elhajtani őket. Közös nyaralást nem tervezünk idénre. Örülünk, ha túlélünk.” 

Szöveg: Ádám Judit; Fotók: Huszár Boglárka és Ványi Ákos

- - -

TÁBOROK A KERÜLETBEN

A kerületből sokaknak, Evelinnek is nagy segítség lenne, ha megtartanák a szokásos önkormányzati szervezésű táborokat: a napközis tábort a Kesztyűgyárban és a káptalanfüredi üdülést. A Józsefvárosi Önkormányzat nyaralóját évek óta felújítják Káptalanfüreden, ezért az utóbbi években a szomszédos telek adott otthont a tábornak, és idén is ez lenne a terv. A Balatonalmádihoz tartozó Káptalanfüreden általában egy nyár alatt 7–800 gyermeket táboroztattak – ilyenkor az étkeztetést és szállást az önkormányzat szervezte és fizette, a felügyeletet, a programok lebonyolítását, a kirándulások vezetését pedig a helyi iskolák pedagógusai vállalták. Idén a kevés érdeklődő miatt ez a tábor biztosan elmarad. Viszont ha nem is a Balatonnál, hanem a Börzsönyben, a Verőcéhez tartozó Magyarkúton még szervezhetnek nyári táborokat, ha lesz elég jelentkező és a járványhelyzet is megengedi. Itt ugyanis szintén van egy gyermeküdülője az önkormányzatnak, ősszel itt szokták tartani az erdei iskolás hétvégéket.