A jó hír, hogy a Blahán, a felújításra váró egykori Corvin Nagyáruház melletti grillsütöde nem emelt árat. Az ikonikus hely a nyolcvanas éveket idézi, de épp lepattantsága, kirívóan oda nem illősége az, amely a vásárlókat vonzza. Noha a nagyobb áruházak kirakatában is forognak a csirke-grillsütők, nem találunk már a belvárosban efféle retró-bódét. Persze a zsír vidéken még mindig jobban serceg.

Csak a nosztalgia vezet ide bennünket, de úgy tűnik, az igénytelenség is tud cool lenni. Sorba sosem kell állni, pedig vevő akad elég, és még a turisták is kerekedő szemekkel bámulják meg. (Nem mintha mondjuk a holland piacokon ne ilyen utánfutós akármikből árulnák a tengeri herkentyűket.)

A grillcsirke nemzeti eledelünk, nincs szebb, mint a fehér kenyeret tépni, a savanyút csapdosni, és tépni a csirkét, tömni be a bőrét, majd cuppantgatni, miközben a csontokat szopogatjuk. Az egész varázsa, hogy frissen kell enni, azon melegében, szétégetve a szánkat is. Elvitelre már nem az igazi, mivel a bőr nem fog kellőképpen ropogni, megszottyad.

A grillcsirkének – bár akad itt más is – nem kell cégér, annyira nemzeti eledelünk, mint a lángos a Balatonon. A KFC se kutya, de a mítosz szerint sajátos íze onnan ered, hogy egy amcsi benzinkutas találta ki, aki sose mosott kezet.

Nemes egyszerűséggel „A grillcsirkés” a neve, és a szlogenjük sem bonyolult: „Az ország egyik legjobb grillcsirkéjét sütjük” – ez épp annyira szerény, hogy a konkurencia ne perelhessen.

Egy egész csirkéért pedig 1790 Ft nem egy óriási összeg, mert a feléből egy munkásember is jól lakik, nemhogy a magamfajta kákabelű.

Igazándiból csak egy dolgot sajnálunk: a nyári kánikulában ott dolgozókat, mert ha benn nincs 70 fok, akkor egy sem.