Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

A KORÁBBI TULAJ CÉGÉNEK ÉPÍTÉSVEZETŐJE IRÁNYÍTJA A MILLIÁRDOS KORMÁNYKÖZELI PROJEKTET

Perelnek a lakók a Heinrich-udvarra tervezett beruházás miatt

2020. június 19. péntek

Az önkormányzat, az UNESCO, valamint lakók és civilek is vitatják a nemzetgazdasági indokkal kiemeltté nyilvánított Heinrich Passage beruházás jogszerűségét. Nem kaptunk magyarázatot a beruházó cég tulajdonosváltására sem.

Ez nem Illés László telefonja? – kérdeztem, miután elmondtam ki vagyok, honnan vagyok és kit keresek. Nem tudom – válaszolta egy férfi, majd megszakította a hívást, esélyt sem adva további kérdéseknek. Így aztán sem a Józsefváros újságnak, sem a Heinrich-udvar sorsáért aggódóknak nem sikerült megtudniuk a Közbeszerzési Hatóság internetes adatbázisában Illés Lászlóhoz tartozó telefonszámon, hogy miért adta el korábbi tulajdonosa a Heinrich Passage Zrt.-t Illésnek, és neki, az új tulajdonos-ügyvezetőnek mi a terve az ingatlannal.

Amint az Üllői út és a Mária utca egy-egy házát is magában foglaló egykori műemlék épületegyüttes átalakításáról szóló előző cikkünkben írtuk és videóban is dokumentáltuk, Illés Lászlót kerestük már a külvárosi lakótelepen megadott lakhelyén is. Akkor annyit sikerült megtudnunk, hogy tényleg ott lakik. (Miközben egy milliárdos, kormányzati védettséget élvező beruházás fölött diszponál.) Illésnek a cégadatbázis szerint nincs a nevén más cég. Rejtély, hogy a korábbi tulaj, Szabó Zoltán miért adta el a Heinrich Passage-t, miért pont Illésnek, és ha eladta, miért képviselte mégis ő a céget egy tavalyi tervtanácsi ülésen.

Hogy nem pusztán névazonosság van a Közbeszerzési Hatóság adatbázisában fellelt Illés és a között, akinek lakásánál jártunk, az a telefonhívás kurta-furcsa megszakításán túl abból is erősen gyanítható, hogy az adatbázisban szereplő Illés a Garage Kft. kapcsolattartójaként van megjelölve, a Garage tulajdonosa pedig nem más, mint a Heinrich Passage korábbi tulajdonosa, Szabó Zoltán. A Klebelsberg Kastély honlapján pedig Illést, mint a Garage Kft. építésvezetőjét említik. (A Garage a kerület más pontján is működik: a kft. a tulajdonosa a Kőfaragó utca 8. alatt épülő társasház beruházójának, a Rotas K8 Kft.-nek.)

A Heinich-udvar helyiségeit hosszú éveken át bérelték egy spanyol cégtől irodának és raktárnak alkotóművészek, kulturális és egyéb vállalkozások, egész addig, amíg 2018-ban az udvar a Heinrich Passage Ingatlanfejlesztő Zrt.-hez nem került, és az ki nem költöztette a bérlőket. A céget arra hozták létre, hogy a Heinrich-udvarból szállodát és turistáknak kiadható apartmanlakásokat alakítsanak ki, de tavaly ősszel még esélyesnek tűnt, hogy a nagyívű elképzelés (114 szállodai szoba, 216 lakás, passzázs a földszinten, kétszintes mélygarázs a föld alatt) műemlékvédelmi okokból nem valósul meg.

Sokan bíztak a tervek meghiúsulásában, egyrészt a műemléki  védettség miatt, másrészt pedig a környező házak lakói miatt: a tervezett épületegyüttes gyakorlatilag minden teret és fényt elvenne az udvarra néző lakások tulajdonosaitól. Aztán tavaly decemberben a Miniszterelnökség megszüntette az udvar földszintes raktárépületeinek műemléki védettségét, mondván: „szakmailag nem indokolt”. Idén áprilisban pedig Orbán Viktor nemzetgazdasági szempontból kiemeltté nyilvánította a magánberuházást, így az építkezésre nem vonatkozik a kerület építési szabályzata (amely nem engedne túlzott beépítést), és háttérbe szorul a műemlékvédelmi szempont is. (Az utcafronti épületek még védelem alatt állnak.)

Május végén pedig már az udvari épületekre a bontási és építési engedélyt is megkapta a beruházás. Az örökségvédelem nemzetközi szervezete, az UNESCO rögtön lépett: levelet írt a kormánynak, amelyben magyarázatot várnak a műemlékvédelmi szempontok kiiktatására. A lakók is összefogtak: egyikük, Vári Zoltán azt mondja, hamarosan perre viszik a beruházással kapcsolatos problémákat. Indult már egy petíció is, több mint 1400-an (szerk: azóta már több mint ezerhatszázan) aláírták, és a Civilek a Palotanegyedért Egyesület megkezdte egy fórum szervezését, amelyre a lakók mellett minden érintettet meghívnak. Pikó András polgármester a Facebookon biztosította támogatásáról a lakókat. 

Szöveg: Gaal Ilona; Fotók: Tervtanácsi dokumentáció

A cikkben szereplő videónk a májusi cikkünkhöz készült.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben