Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

JÖVŐRE LESZ 250 ÉVES A BOTANIKUS KERT, AMELY IGAZI KÖZÖSSÉGI TÉRRÉ VÁLT

Zöldfolyosóval kötné össze a kerület parkjait a Füvészkert

2020. június 20. szombat

Szerencsések a józsefvárosiak, hiszen nincs még egy kerület a pesti oldalon, ahol ennyi egybefüggő zöldterület lenne, mint nálunk. A Füvészkert igazgatója, Dr. Orlóci László szerint ezt ki kellene használnunk, és olyan zöldfolyosókat létesíteni a nagyobb parkok közé, ahol gyalogosan vagy biciklivel biztonságosan és kellemesen átszelhető lenne a kerület külső része.

A Füvészkert – az ELTE Természettudományi Karának botanikus kertje – nem csak a természetvédelemért, edukációért és tudományos kutatásért tesz rengeteget, de olyan zöld foltot, békés szigetet is képvisel a betondzsungelben, amire érdemes vigyáznunk. Ezzel a szomszédos SOTE és az ELTE vezetése is egyetért, de nem volt ez mindig így. A kissé hányatott sorsú, az 1771-es alapítása óta sokszor költöztetett kert csak az utóbbi 16 évben élvez védett szerepet a kerületben. Hiába természetvédelmi terület 1960 óta, 2004-ben be akarta zárni az egyetem, és ez meg is történt volna, ha a hallgatók és a kert támogatói nem mennek az utcára tüntetni a Füvészkert megmentéséért. A bezárás ötlete gazdasági döntés lehetett. Amikor ide költözött a kert, még kaszálónak használták Józsefváros ezen részét, azóta viszont értékes, belvárosi területté nőtte ki magát: így jobban megérte volna mondjuk lakóparképítés céljára eladni ezt a 3 hektárt ingatlanberuházóknak.

Közösségi funkciók

A kert szerencsére megmenekült, és kapott egy új, modern szemléletű igazgatót Orlóci László személyében, aki nyugat-európai mintára kezdte el egyre inkább közösségi térré fejleszteni. Meghozta azt a döntést, amit elődei sosem mertek: igazából megnyitotta a kertet a látogatók előtt. Korábban ugyanis hiába volt hivatalosan látogatható a Füvészkert, valójában mindig gyanakodva néztek a vendégre. Más országokban viszont a legtöbb esetben közösségi szerepet látnak el a hasonló kertek, emberek sétálnak, relaxálnak, sportolnak, vagy éppen a „gyereket szellőztetik” benne, ahogy Orlóci fogalmaz.

Ezért az igazgatóval karöltve az ELTE végre úgy döntött, innentől nem csak a botanika iránt érdeklődőknek áll nyitva, hanem mindenkinek, aki eltöltene 1–2 órát ebben a kellemes környezetben. Azelőtt egyedül az évi egyszeri orchidea kiállítást engedték itt megrendezni, míg ki nem nőtte a rendezvény a Füvészkertet. 2004 óta azonban évről évre nő a lehetőségek és programok száma a kertben és a kastélyban is. Évente nagyjából 60 ezer látogatót fogadnak, ebből tízezren az áprilisi Sakura napokra érkeznek, amikor a virágzó japán cseresznyefák vonzzák a közönséget. (Ez az esemény idén sajnos a járvány miatt elmaradt, és bár a növény- és állatvilág fellélegzett, jelentős bevételtől esett el a Füvészkert.) A Festetics-kastély a kiállítások mellett koncerteknek és zártkörű rendezvényeknek is otthont ad – tervezik az épület leválasztását a kert többi részétől, hogy akár a nyitvatartási időn túl is működhessen a természet megzavarása nélkül.

A kert ilyen jellegű nyitását egyébként hosszas kutatómunka előzte meg. Figyelték a látogatók mozgását, a kert különböző pontjain jeladót helyeztek el, és felmérték, hogy melyek a kert legterheltebb pontjai, majd az évek során úgy rendezték a látványosságokat, hogy egyenletessé válhasson a vendégek eloszlása. 

A kinti sporttevékenységek ma egyre divatosabbak, szép időben szívesebben mennek az emberek a szabadba tornászni, mint egy edzőterembe, ezért Budapestnek lassan nincs egy négyzetméternyi zöldterülete, ahol ne jógázna egy kisebb csoport. A Füvészkert is beengedte a füves részekre heti egy alkalommal jógát tartani az ELTE sportklubját, amely a fizikai munka miatt hátfájással küzdő kertészek számára is gondoskodik gerinctornáról. 

Tanuljunk kertészkedni!

Orlóci László úgy gondolja, aki foglalkozik a növényekkel, megismeri azokat, az később óvni is fogja a természetet, ezért egyik kiemelt célja, hogy a Füvészkert tegyen a „növényvakság” ellen, és megmutassa a gyerekeknek a növényvilág sokféleségét. Szívesen fogadja a kerületi iskolás és óvodás csoportokat, rendszeresen tartanak nekik fitopedagógiai foglalkozásokat, mert azt figyelték meg, hogy hiába látja a gyerek képernyőn, tévében, interneten a természetet, csak akkor tanulja meg igazán értékelni, ha tapinthatja, szagolhatja, saját szemével láthatja azt, és kicsit meg is tanul kertészkedni. De nem csak gyerekeket várnak: vannak városi kertészkedésre nevelő, vagy épp gyógynövények felhasználási, termesztési, ápolási módjait ismertető workshopjaik felnőtteknek is.

Zöldfolyosó, zöldátjáró

Orlóci évtizedeket élt és dolgozott Józsefvárosban, látta a kerületet abban az állapotában, amikor világháborús filmeket forgattak itt, és azt is, amikor megindult a rohamos fejlődés. Azt reméli, ez az irány folytatódik, és úgy látja, a lakókban is megvan az igény egy igazi zöld kerületet létrehozni. 

Ebbe az irányba tett lépés lehetne a Korányi utca forgalomcsillapítása, a teherautók, kamionok tényleges kitiltása, és a kerület zöld kapujának létrehozása a Korányi-Üllői sarkon, hiszen innen minden irányban fás zöldterületek vannak. 

Ennél sokkal izgalmasabb ötlete viszont a Józsefváros külső részének összes parkját összekötő zöldfolyosó, amin keresztül autók kerülgetése nélkül lehetne elsétálni a II. János Pál pápa tértől a Teleki, Kálvária tereken, Fiumei úti sírkerten át a Füvészkertig, Orczy-parkig vagy akár a Népligetig. Ez megoldható forgalomkorlátozással vagy akár olyan zöld felüljárókkal is, mint az autópályák fölött a vadátkelők. A terv jelenlegi állapotában még utópia, de egyes részei megvalósíthatók lennének, ha a Ludovika 2-es projektet illetően megvalósulna az, amit a kormányhatározat ígért, azaz „a campus környezetének rendbetétele”. 

Szöveg: Ádám Judit Fotó: Nagy Dániel és Ványi Ákos

- - -

Három hektáros kertben lakni a város közepén

Hagyományosan a mindenkori kertigazgató lakott a Füvészkertben álló Festetics-kastély felső szintjén. Mára ez rendezvényhelyszín, illetve a dolgozók szállhatnak meg itt ideiglenesen, ha szükségük van rá. 

Ezen kívül viszont három lakóépület is található a bejáratnál, az egyikben a volt igazgató lakik a feleségével, a másikban az előző portás özvegye és a jelenlegi gondnok. Kevesen mondhatják el magukról, hogy Józsefvárosban laknak családi házban, még kevesebben, hogy a kertjük három hektár nagyságú. Az igazgató, Orlóci is lakott itt még főkertészként. Úgy mesél erről az időszakról, hogy megvoltak a maga előnyei és hátrányai. Bár hatalmas élmény egy akkora kert egyetlen „birtokosának” lenni minden nap pár órára, miután hazamentek a látogatók, cserébe hétvégén minden második ember bekopogott mosdót keresve, hiába írták ki az ajtóra, hogy magánlakás.

- - -

A növény, aminek külön házat építettek

Érdekesség a kert történetéből, hogy 1860-as években felépült egy pálmaház a különleges igényű, trópusi növényeknek. Amikor pedig 1893-ban brit kutatók behozták Európába a Victoria Amazonicát, az amazonasi óriás tündérrózsát, a Füvészkert volt az elsők egyike, ahol külön növényházat építettek a botanikai látványosságnak Viktória-ház néven. A kör alakú növényház medencéjében csodálhatták meg az előkelőségek a hatalmas növény virágzását, ami a korabeli társasági élet egyik csúcspontja volt.

- - -

Tíz hektárból három maradt

Bár a belvároshoz ennyire közel három hektár is hatalmas zöldterületnek számít, 1911-ig több mint háromszor ekkora volt a kert, tehát a Pál utcai fiúk még egy egészen más Füvészkertben játszódik. Az akkori egyetem orvosi karának viszont egyre több helyre volt szüksége, így hiába küzdött a kertért a vezetőség, területének kétharmadát klinikákkal építették be. A megcsonkítás okozta, évtizedekig tartó feszültség kitapintható volt a későbbi két egyetem között, mely végül az elmúlt évben az ELTE gesztusával tört meg: a SOTE-emlékév alkalmával az ELTE rektora felajánlotta, hogy az egyetem hallgatói és dolgozói a Füvészkertet ingyen látogathatják.

Válaszul a SOTE orvosai levélben kértek bocsánatot a Füvészkerttől az egykor elvett területekért.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben