Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

EGÉSZSÉGES ÉLETMÓD, FENNTARTHATÓ MÓDON

Tudatos vásárlás a Szatyorboltban

2020. június 22. hétfő

Ha almaecetes oldatba áztatjuk az epret, aztán tesszük hűtőbe, napokig friss marad. Ilyen és ehhez hasonló tippeket, tanácsokat kaphatunk, ha betérünk a Gyulai Pál utcában lévő Szatyorboltba, miközben egészséges, friss élelmiszerek között válogatva túlthetjük meg a szatyrunkat, de akár a kosarunkat is. Sőt: itt találkozhatnak is egymással a gondos termelők és a tudatos vásárlók.

A termőföldtől az asztalig

A korát megelőzve, mintegy 12 évvel ezelőtt alakult meg a Szatyor Bevásárló Közösség, majd a Szatyor Egyesület, aminek tagjai már akkor is fontosnak tartották, hogy minőségi alapanyagokból készült élelmiszer kerüljön az asztalukra. Felvették a kapcsolatot a helyi kistermelőkkel és összekötötték őket a vásárlókkal, így a fogyasztók szezonális, vegyszermentesen termesztett zöldséghez és gyümölcshöz juthattak.

Eleinte úgy működött az adásvétel, hogy a közösség tagjai összegyűjtötték a termelőktől az eladásra szánt élelmiszert, majd szétosztották a vásárlók között. Az Egyesület létrejöttével párhuzamosan, közel nyolc éve nyitott meg a Szatyorbolt, ami már valódi piactérként üzemel. A termelők ide hozzák a friss árut, aminek egy részét a bolt dolgozói az online megrendelések alapján szatyrokba porciózzák, a többi termék pedig az üzlet polcaira kerül (az előrendelést le nem adó) vásárlók számára.

Kéz a kézben

Az egyesület és a bolt egymást kiegészítve, társadalmi vállalkozásként működik együtt azóta is. Az egyesület kiemelten foglalkozik a fenntartható életmódra vonatkozó szemléletformálással, környezettudatosságot erősítő és fenntarthatóságra törekvő programok, workshopok szervezésével, a bolt pedig megtestesítője mindannak, amit képviselnek. Összekötik a termelőt a vásárlóval, fórumot biztosítanak a találkozásra, ugyanakkor a vásárló is ellátogathat a termelőhöz, meg tudja nézni, milyen körülmények között termesztik, nevelik, hogyan készítik azt, ami a tányérjába kerül. „Egyre több embernek számít az, hogy egészséges legyen az étel, amit fogyaszt, sőt, az is, hogy tudja, milyen forrásból származik – számol be tapasztalatairól Szalai Zita, az egyesület elnöke, egyben a bolt képviselője.

Az vagy, amit beleteszel

A „szatyrosok” szlogenje: az vagy, amit beleteszel. „Hogy mit eszünk, nem csak a saját egészségünkre, de a másik emberre is hatással van. Hogy honnan vásárolunk, az hat a társadalom más szereplőire is, ezért is valljuk többek között, hogy a kereskedelmi lánc lecsökkentésével szolidaritást vállalunk a termelőkkel” – mondja az egyesület elnöke. Többnyire Budapest környéki termelőkkel dolgoznak együtt, de távolabbról is érkezik áru, és arra figyelnek, hogy az méltányos kereskedelemből származzon. Olyan termékeket is forgalmaznak, melyek társadalmi vállalkozások keretében készülnek – ilyen lehet, amikor például a beszállító hátrányos helyzetűeket foglalkoztat.

Az egészség erőforrás

„Egyre inkább elérünk olyan városlakókhoz is, akik számára korábban ismeretlen volt a szemléletünk” – mondja Zita. Vásárlóik jobbára a fiatalabb, 20 és 40 év közötti korosztályból kerülnek ki. A legjellemzőbb, hogy akkor válik valaki tudatos vásárlóvá (ha korábban nem foglalkoztatta, milyen élelmiszert és honnan szerez be), amikor újdonsült szülőként arra kezd törekedni, hogy a kisbabájának minél jobb minőségű alapanyagokból készítsen ételt. De nem ritka az sem, hogy egy életmódváltásra ösztökélő betegség ébreszti fel a tudatosságot a vásárlóban. Az árakat illetően nincs kirívó különbség a boltjukban kapható és a nagyobb kereskedelmi láncok üzleteiben kínált termékek között – mondja Zita. „Ráadásul nálunk lehet kóstolni, és őszintén véleményt mondani.” A termelők kiválasztásánál is fontos szerepe van a vásárlói visszajelzéseknek.

Dorina a kezdetektől a Szatyorboltban dolgozik, de már régen nem munkahelyként tekint rá: „Ismerjük egymást személyesen a termelőkkel és a vásárlókkal is, egy nagy család vagyunk. Itt a Szatyorban szeretetből, egymásért tesszük a dolgunkat.” 

Szöveg: Kolonics-Imre Zsófia; Fotók: Huszár Boglárka

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben