– Amikor jó régen először jártam a Magvető könyvkiadó, illetve a Líra cégcsoport Dankó utcai székházában, kissé meglepődtem, akkoriban még lepattant volt a környék. Mi változott azóta? Jobb lett bejárni a kerület „mélyébe”, életközelibb, mint mondjuk egy nagyon belvárosi irodaház?

– 2012 óta dolgozom a Magvetőnél, akkor már a Dankó utcában volt az iroda. Ha tehetem, a kiadóban dolgozom, mert nekem a munkához hozzátartozik a kiadói társaság, a kollégákkal való együttlét, és 2012-ben ugyanúgy kedveltem a környéket, mint most. Az a tapasztalatom, hogy vannak fenntartásai a környékkel szemben, akik nem ismerik, az elmúlt években a Mátyás tér és a Teleki tér rekonstrukciója ezen javított, de igazából én azelőtt is szerettem bejárni. Makón nőttem fel, Szegeden jártam egyetemre, több mint tíz éve Óbudán lakom, és mindig is a kis közösségek otthonosságában bíztam. A Líra irodaépületnek nagy előnye, hogy egymáshoz közel dolgoznak a kiadói csoport munkatársai, közel van az egyik könyvraktárunk. A munkatársakkal mindig közösen ebédelünk, legtöbbször a Teleki térről vagy a Nagy Fuvaros utcából Szemírtől hozzuk az ételt, úgyhogy itthon érezzük magunkat. Ráadásul a környék irodalmi hagyománya is erős: a Teleki tér Bereményi Géza vagy Mándy Iván szellemi otthona is volt.

– Sok ember álommunkának tartaná, ha a könyvkiadásban dolgozhatna. Mennyire élvezhető, illetve megterhelő ez a szakma?

– Abszolút álommunka a gyakorlatban is: nagyszerű társaságban könyveket hozunk létre. Megterhelő eleme minden szakmának van, és persze a Magvetőnek is vannak Érzelmileg megterhelő könyvei, de hát nincs az a könyv, ami olyan megterhelő lenne, mint a valóság. Könyveken keresztül figyelni a világot olyan, mint szkafanderben leszállni és megvizsgálni a Holdat: lehet gyönyörködni a látványban, megrendülni is, de igazából mindeközben védve vagy. És ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy ez egy nagyon alázatos háttérmunka, és mint minden munka, annak okoz örömöt, aki a szöszölős-rakkolós részében is örömét leli.

– Nehéz dolgozni a szerzőkkel? A világirodalom egyes alakjairól azt mondják, nagy írók voltak, de nehéz, esetenként kifejezetten gonosz, rossz emberek, akadt köztük háborús bűnös is…

– Az írók éppen olyan emberek, mint bárki más, se nem jobbak, se nem rosszabbak. Sokfélék. Az írókkal való közös munka leginkább ezt a tapasztalatomat erősíti.

– A munkád mennyi részét teszi ki a lelkük ápolása, meghallgatása, hogyan hat ez rád, miközben te is író, költő vagy? A munkásságod javára vagy kárára megy, hogy egész nap irodalmi közegben mozogsz?

– Nagyon sokféle szerkesztői alkat van, de a szerkesztő és a szerző viszonya alapvetően egy bizalmi viszony, ami nem feltétlenül baráti. A szerkesztő inkább privátbankár, semmint pszichológus. Én a felnőtt emberek partnerségén alapuló közös munkában hiszek. A saját írásaimmal kapcsolatban pedig a kiadói munka – elsősorban nem is a szerzőkkel, hanem a munkatársakkal való munka – nagy önuralomra és alázatra tanít, mert tudom, hogy mennyi ember háttérmunkája kell ahhoz, hogy egy szerző munkája a maga fényében megmutatkozhasson.

– A magyar szerzőitek java „liberális”, jelentsen ez bármit. A politikum hogyan hat a munkátokra?

– A szerzőink, mint minden választópolgár, sokfélék, de az tény, hogy a szépirodalom jellemzőn egy autonóm és szabad terület, a jó irodalom pedig a szerzője pártállásától függetlenül emancipatórikus. A politikát igyekszünk minél távolabb tartani a szakmai életünktől, a szerzőinket pedig felnőtt embereknek gondoljuk, akiknek joguk van megszólalni közéleti kérdésekben, néha mi is azt tesszük. De a mi munkánk kereteit alapvetően a könyvvásárlók határozzák meg, a velük való párbeszéd fontosabb és életbevágóbb nekünk, a munkánk autonómiáját az általuk biztosított gazdasági önállóság határozza meg.

– A járványt követő válság egyik áldozatának a könyvkiadás számít, de segítség nemigen érkezik. Másfelől maga a könyvkiadás lassan permanens válságban van a digitalizáció korában, legalábbis ez a közvélekedés is. Ez így igaz?

– A vírus okozta gazdasági krízis egész Európában érzékenyen érintette a könyvkiadást, de a könyves világ nagyon sok válságot túlélt már, remélhetőleg ezzel is így lesz. Egy-egy új médium megjelenése pedig mindig megváltoztatja az addigi mediális környezetet, de nem szokta leváltani.

– Szintén általános vélemény, hogy a fiatalok nem olvasnak, csak a telefont nyomkodják. Mintha a Nyugatnak nem csak ötszáz előfizetője lett volna. Mi lehet a megoldás?

– Sokkal nehezebb eligazodni az információk áradatában, ez tény, most nagyon sok egymással versengő Nyugat működik párhuzamosan. De a fiatalok épp azért nyomkodják a telefonjukat, mert sokat olvasnak rajta: ez lehet egyfajta lehetőség is.

– Járvány ide vagy oda, az írók írják remekműveiket, hisz ez a dolguk. Rengeteg írást olvashattunk a témában. Jelentkeztek már szerzők, hogy megírták az új, az Albert Camus-féle A pestist? Néha úgy éreztem, hogy na, valaki úgy érzi, megtalálta élete nagy témáját, és megírja a nagy művét, hisz mégis egy abnormális életszituációba kerültünk…

– Bár sok olvasó elővett ilyen tárgyú könyveket, például García Márquez Szerelem a kolera idején című könyvét, nem hiszem, hogy magának a járványnak lenne irodalma. Tóth Krisztina írta az izolációról, hogy „zárójelben élünk”, szerintem ez a kifejezés nagyon pontos: 2020 tavasza egy furcsa zárványtapasztalat. A modern nyilvánosság hajlamos monomániás lenni, egyszerre csupán egy történetre koncentrálni, ugyanakkor Én például az az olvasó vagyok, aki a bezártság alatt is azokat a könyveket kereste, amelyek legalább szellemi értelemben utazások, vagy saját szempontjaim átértékelésére késztettek.

– A könyvkiadók főszerkesztői, legalábbis van egy ilyen képem róluk, pipás vagy szivarozó öregemberek, igen szigorúak, élet és halál urai. Te viszont igen fiatalon kerültél a szépirodalmi könyvkiadás egyik csúcspozíciójába, és egyre több nőt is látunk e funkciókban. Mi a változás oka?

– Bármilyen pozíció nem hatalom, hanem felelősség, és a könyvkiadás jellemzően nőies szakma volt eddig is. Ami változott az elmúlt években, az valóban az, hogy a döntéshozók között egyre több a nő – például a Magvető jelenlegi igazgatója Dávid Anna. Ez a váltás egyrészt természetes emancipatórikus következmény, másrészt egy nagyobb folyamat része, eredménye is. Szeretném azt hinni, hogy az együttműködés „nőies” stratégiái kezdik felváltani a versengő, uralomra törő „férfias” stratégiákat a társadalom egyéb színterein is.

– Milyen új műveket várhatunk a Magvető „író-istállójából”?

– Online megrendezett könyvhetünkre jelentkezett új könyvekkel Szilasi László, Nádasdy Ádám, Krusovszky Dénes vagy Spiró György, a Hős utcáról pedig egy nagyon szép és erős képes-verseskönnyvel jelentkezett Erdős Virág. Ősszel többek között Kiss Tibor Noé vagy Závada Pál új regényei jelennek meg, miközben a világirodalmi jelenlétünket is szeretnénk erősíteni.

Szöveg: Szerbhorváth György; Fotók: Ványi Ákos