Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

ÖZVEGY KIPCSAK GYÖRGY ROVATA

Kinek ér a neve?

2020. július 13. hétfő

Ha már a fél ország a történelmi múltban vájkál, hogy ki mi is volt, hát mi is megtartottuk ad hoc névelemzési ülésünket a Nyúlhoz címzett bisztróban.

A lányok először is örömüket fejezték ki, hogy két újabb tér kap női nevet, Brunszvik Júliáét és Hugonnai Vilmáét. Merthogy eddig a Józsefvárosban a 150 közterületből csak hét viselte nő nevét.

Ami bunkó macsóság. Persze meg kellett guglizni, kikről is van szó – az első magyar bölcsőde alapítójáról és az első magyar orvosnőről. De legalább senki sem kezdett el okoskodni, hogy ő már hallotta e neveket. És ha pici kis tereket is kaptak, talán majd megszokjuk, ha többször halljuk, hogy „találkozzunk a Brunszvikon vagy a Hugonnain”. Ami így borzasztó rondán hangzik, de hát megszoktuk azt is, hogy a Blahára menjünk. Abba viszont beletörik a nyelvünk, hogy „találkozzunk a II. János Pál pápán”. 

Persze, úgymond értjük, hogy a Köztársaság tér név nem maradhatott, szálka volt az előző vezetés szemében. Minden új politikai hatalom mániája, hogy akár a kutyák, bejelöljék saját területüket. Aztán jönnek a botrányok, mint most Újbudán, ahol Mandelából előbb kommunista terrorista lett, majd egy kicsit Mengele, de előkerült Hitler is, hogy 1938-ig milyen stramm gyerek volt, mert munkát adott.

Ha megkurkásszuk az utca- és térnévadók múltját, kevés patyolattiszta múltú embert találunk, magyaráztam, mert magam is e téma tudós művelője vagyok. Itt van Jászai Mari, aki a Kosztolányi szerkesztette Vérző Magyarország címen 1920-ban kiadott kötetbe rittyentett egy-két antiszemita mondatot. Mégse problémázunk a Jászain vagy a Kosztolányin. Ahogy Széll Kálmánon se sokat, mert mindenki a Moszkvára megy ma is, csak a metró áll meg a Széllen.

Még jó, hogy a Rákóczi teret nem kezdte ki még senki. Igaz, azt sem tudjuk, az I.-ről vagy a II.-ról nevezték el, vagy éppen csomagban az egész famíliáról. Reméljük, a családról, mert II. Rákóczi Ferencről azért már kiderült egy-két zavaros dolog, mert hát a kurucok se voltak oly finom úriemberek.

Szöveg: Szerbhorváth György; Fotó: Ványi Ákos

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben