Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Pikó örömmel avatta fel a Kocsis alatt indult beruházást

Hivatalosan is megnyílt a Bláthy-park

2020. július 19. vasárnap

Július 17-én este hagyományőrző tűzoltózenekar bevonulásával kezdődött a Bláthy-park megnyitója a Tisztviselőtelepen, amit a Tisztviselőtelepi Önkormányzati Egyesület szervezett.

Szemerkélő esőben gyűltek össze a tisztviselőtelepiek és a meghívott vendégek, köztük Pikó András polgármester, Dr. Ferencz Orsolya, Tisztviselőtelep önkormányzati képviselője, Vörös Tamás önkormányzati képviselő, a józsefvárosi Fidesz-frakció vezetője és mások, hogy végre hivatalosan is megnyissák a Bláthy Ottó utca Vajda Péter utcától induló szakaszán kialakított parkot, melynek műszaki átadása már a járvány idején megtörtént.

Reiner Gábor, a Tisztviselőtelepi Önkormányzati Egyesület elnöke elmondta: a parkot, aminek létrehozásában maguk is aktívan közreműködtek, a környékbeliek örömmel vették birtokukba. Az idén 30 éves egyesület életében ez a parkátadó az egyik legjelentősebb esemény, aminek szervezői és házigazdái lehettek most.

Dr. Ferencz Orsolya önkormányzati képviselő (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy 2010 óta azért dolgozott, hogy ebből a kiváló adottságú, de akkoriban elhanyagolt területből egyszer kellemes park legyen. Az egyesülettel együtt álltak neki a szervezésnek, és sokévi tervezgetés, a források felkutatása után 2017-ben jutottak odáig, hogy az önkormányzat ki tudta írni a beszerzési eljárást. A közösségi tervezés elvei alapján dolgoztak, az itt élőket bevonva, sok körben egyeztetve együtt találták ki, milyen legyen a park. 2019-ben végül elkészültek a kiviteli tervek, és elindult a beruházás. „Budapesten sem gyakori, hogy új parkot adunk át. 1365 nm-t adunk vissza közösségi élettérnek: új vízelvezető rendszert, új közvilágítást és térfigyelő rendszert, öntözőberendezést, ivókutat, játszóteret létesítettünk, 16 lombos fát, 1143 cserjét, 1675 évelő növényt ültettünk” – jellemezte számokban a beruházást Ferencz.

Pikó András polgármester ezekkel a szavakkal adta át a teret: „Józsefváros az erős közösségek közössége, ami Tisztviselőtelepre különösen érvényes. Magam is itt élek, és ezen a helyen tanítottam biciklizni a gyermekeimet. Remélem, hogy másoknak is hasonló élményekben lesz része mostantól, hogy a tér a közösségi életre igazán alkalmassá vált. Köszönettel tartozunk a Tisztviselőtelepi Önkormányzati Egyesület tagjainak, Józsefváros előző önkormányzati vezetéseinek, Dr. Ferencz Orsolya képviselőasszonynak, valamint a beruházást támogató Fővárosi Önkormányzatnak, és azoknak a szakmai és civil szervezetnek és lakosoknak, akik részt vettek a tér tervezésének és megépítésének folyamatában.”

A beszédeket követően a Pomázi Önkéntes Tűzoltózenekar adott rövid és igen hangulatos koncertet. Múltszázad eleji piros egyenruhájukkal, békebeli sisakjukkal és a századelő zenéjével megidézték Tisztviselőtelep múltját.

Az eredeti tervek szerint a téren országzászló is lesz majd, azonban annak átadása a járvány miatt tovább késik. A „TÉR-ÉPÍTŐK – Tisztviselőtelep, Bláthy Ottó utcai közterület megújítása és funkcióváltása” című projekt a Budapest Főváros Önkormányzata Fővárosi Városrehabilitációs Keret támogatásával a Józsefvárosi Önkormányzat beruházásában valósult meg, a támogatás mellett 180 millió forintnyi saját forrásból.

Szöveg: Bányay Géza; Fotók: Huszár Boglárka

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben