A Szent József plébániatemplom mögött, a Tavaszmező utca és a Horváth Mihály tér sarkán állja a sarat több mint félszáz éve a családi vállalkozásként működő Hámori Cukrászda. Az üzlet eredetileg Arany Balázs cukrászmesteré volt, Hámori Antal 1992-ben vette át, majd 2002-ben, egy családi tragédia után adta át a stafétát unokáinak, Kiss Zoltánnak és húgának, Viktóriának. Azóta ők viszik a bizniszt, de a sütés-főzésből is jócskán kiveszik a részüket a pult mögötti cukrászműhelyben. Zoltán kedvese kiszolgál, Viktória párja pedig a habverők bűvölője.

Oroszlánkrémes van?

A rokokó szeletet többen rokkónak mondják, az oroszkrém tortát gyakorta oroszlánkrémesre keresztelik a vendégek. Itt nem csak a süteményeknek, de a vendégeknek is megvan a saját kis történetük. Csepelről jön minden szombaton egy bácsi, aki rendre 12 krémest visz. Egy másik törzsvendég mindig hat rétest kér, egyszer pedig betelefonált egy hölgy, hogy a lánya férjhez megy, rendelne egy tortát, kifizetni ugyan nem tudja, de küldi Bangó Margitot, hogy leénekelje az árát.

Fagylaltárusból cukrászmester

Hámori Antal a Nógrád megyei Salgótarján szülötte. Gyerekként fagyit árult, amikor még bádog hengerből mérték a száraz jéggel hűtött, fagyos édességet. Elvégezte a cukrászképzőt, és a fővárosban próbált szerencsét. Szorgosan dolgozott, és sikerült megvennie a Szerdahelyi utcában működő cukrászda bérleti jogát. A boltot aztán a saját receptúráját alkalmazva fel is virágoztatta. Hámori lánya, Klára a kereskedelemben dolgozott, de fel-feltűnt a cukrászdában, segédkezett édesapjának, és egyre jobban kiismerte magát a mini cukrászbirodalomban. Idővel az unokák is megérkeztek, Zoltán inkább csak megfigyelőként, Viktória viszont szívesen volt a vendégek körül is. Végül mindketten cukrásziskolába mentek. „Lett volna más választásom is, de adott volt az utam” – emlékszik vissza Zoltán. Eleinte ódzkodott, volt is kedve a szakmához, meg nem is, aztán végül beleszeretett a vanília illatú miliőbe. Viktória számára is egyértelmű volt az irány, soha fel sem merült benne, hogy mással foglalkozna.

Barátok közt

Közben a nagypapa eljárt besegíteni a Horváth Mihály téri Arany Cukrászdába, Arany Balázshoz. A tulajdonos nagyon elégedett volt Antal munkájával és barátságot is kötöttek. Balázs bácsit egyre jobban fárasztotta a cukrászda körüli pörgés, tervbe vette, hogy eladja az üzletet. Hámori az elsők között jelentkezett vevőnek, de nem volt elég pénze. Bár érkeztek Balázs bácsihoz módosabb ajánlattevők is, akik egy összegben és készpénzben vírították volna a milliókat, de az idősödő úriember mégis inkább a barátját látta érdemesnek üzlete továbbvitelére. Hámori a vételárat mintegy két év alatt részletekben fizette meg Balázs bácsinak, aki visszavonulása után házi készítésű nápolyi gyártásába fogott saját otthonában.

Amikor Hámori úr 1992-ben átvette a templom mögötti cukrászdát, a Szerdahelyi utcai bolt vezetését lányára bízta. Az unokák is cseperedtek, mindkét üzletbe jártak gyakornokoskodni, később pedig már munkába is álltak.

A múlt íze

Hámori Antal nem csak az üzletet vette meg, de a korábbi receptúrát is megtartotta, ugyanis nem akarta egy új ízvilággal elveszíteni a kuncsaftokat. A cukrászda süteményei annyira népszerűek voltak, hogy olykor a Baross utcáig állt a sor. „Kisebb volt a választék, mégis több vendég volt” – meséli Zoltán.

Manapság többféle süteményük van, ám ha valami újdonsággal próbálkoznak, az sosem kelendő annyira, mint a már megszokott, hagyományos édességek. Kuriózumnak számít a krémesük, amit igazi békebeliként emlegetnek a vásárlók. Hogy mi a titka? Zoltán szerint csupán annyi, hogy a krém még mindig az előírt mennyiségű tejből és tojásból készül, persze egy fél évszázados kis titokkal fűszerezve. A folyton változó világban jól esik egy kis szelet a múltból – nyugtázza.

Szöveg: Kolonics-Imre Zsófia; Fotók: Huszár Boglárka