Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Két keréken

Teszteltük a kerület új bringasávjait

2020. július 25. szombat

A Nagykörúton Józsefváros teljes hosszában, a Baross utcán pedig a Harminckettesek tere és az Orczy tér között festettek fel bringasávokat az utóbbi hetekben, hónapokban. Megnéztük, hogy mennyire praktikusak, biztonságosak, és a rajtuk közlekedők betartják-e a KRESZ szabályait.

Óriási szüksége volt a kerületi bringásoknak egy biztonságos(abb) útvonalra a Baross utcán, a Nagykörút biciklisávja pedig akár életmentőnek is nevezhető a szempontjukból. Bár az autósok panaszkodnak, hogy kevesebb hely jut nekik, és emiatt dugók alakulnak ki, egyik világvárosban sem azzal indult el a nagy biciklis élet, hogy egyszer csak két kerékre váltottak az emberek. Először az autózás alternatíváját kell megteremteni ahhoz, hogy egyre többen kapjanak kedvet a biciklizéshez. Ha ez megvan, akkor egyre kevesebb lesz az utakon az autó, de biztosan hosszú folyamat áll előttünk. 

A bringasávokat már most rengetegen használják, azt hallani, hogy örülnek nekik a biciklisek, és minden hiba ellenére sokkal komfortosabb így végigbiciklizni a forgalmasabb utakon, mint az autók között cikázva – nem mellesleg, ez így nemcsak a kerékpárosoknak, hanem az autósoknak is biztonságosabb. Körüljártuk a témát, szerintünk az alábbi problémákra kellene megoldást találni a későbbiekben.

Mit mond a KRESZ?

A KRESZ kimondja, hogy a kerékpársávon kizárólag kerékpárral lehet folyamatosan haladni, még segédmotoros kerékpárral (robogóval) sem. Ez alól kivétel a parkolás és a jobbra kanyarodás, itt szaggatott vonallal jelzik, hogy a biciklisek zavarása nélkül rá lehet hajtani a sávra, de a biciklis ilyenkor is elsőbbséget élvez. A KRESZ felszólítja az autósokat arra, hogy jobbra a kerékpársávból kanyarodjanak, ez kizárólag így szabályos.

Ezért is érdekes, hogy a Nagykörúton a táblák jelzése szerint az autós és a biciklis sávból is lehet jobbra kanyarodni, ami ellentmond a KRESZ iránymutatásának. Viszont mivel az autós jobbra kanyarodásánál is előbbsége van a biciklisnek, szabálytalan, hogy a jobbra kanyarodó autósok sokszor ezt nem adják meg neki, sőt, még le is dudálják. A tapasztalat az, hogy a biciklisnek kell ilyenkor jobban figyelnie, és adott esetben kitérnie az autós útjából, hiába az autós a szabálytalan. 

Ugyanígy helytelen az is, amikor rakodás céljából megállnak az autók a biciklisávon, és a biciklisnek kell kikerülnie a várakozó kocsit: se hosszabb, se rövidebb időre nem szabad itt megállni. Sok biciklis panaszkodott még arra, hogy motorosok végig a biciklisávban haladnak, hiszen gyorsabb, vagy előzésre használják, ami pedig szintén tilos.

Veszélyek

Az sem veszélytelen, amikor biciklis biciklist előz a sávban, de a Nagykörút biciklisávjában ezt meg lehet tenni anélkül, hogy a záróvonalat átlépnénk, és elvileg nem szabálytalan. Ha az előzés záróvonal átlépéssel járna, például a Baross utcán, akkor tilos, ugyanis a KRESZ kimondja, hogy ha van az út mellett kerékpársáv, akkor a biciklisnek azon kell haladnia. Más kérdés, hogy a bringasávban parkoló autót is ki kell kerülni valahogy, ez szintén szabálytalan, de ha más lehetőség nincs, akkor muszáj megtenni. 

A Nagykörúton elég széles a sáv az előzéshez, nem elég széles viszont a nagy oldaltávval való előzéshez, ezért javasoljuk a csengő használatát, hogy az előttünk haladó biciklist figyelmeztessük, mielőtt megelőznénk.

Az egyik legnagyobb veszélyt mégis a parkoló autók jelentik, sokan még mindig körülnézés nélkül szállnak ki az autójukból rányitva az ajtót a biciklisre. Mind a Baross utcai, mind a nagykörúti bringasávon vannak olyan szakaszok, ahol nem lehet elég távolságot tartani a parkoló autók ajtajától úgy, hogy közben a kötelező jobbra tartásra is figyeljen a biciklis. Ilyenkor mérlegelni kell, hogy a parkoló vagy inkább a haladó autók jelentette veszélynek tegye ki magát a biciklis – egyik sem túl jó megoldás. 

Ha a jelenleg meglévő biciklisávok tartósan megmaradnak, ezekre a problémákra is megoldást kell találni.

Szöveg: Ádám Judit; Fotók: Nagy Dániel

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben