Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Évi 50 millió forint bevételtől esik el a kerület

Adókivetési jogot vont meg a kormány

2020. augusztus 01. szombat

Újabb bevételi lehetőségtől fosztotta meg előzetes egyeztetés nélkül a kormány az önkormányzatokat, folytatva a megszorítások sorozatát, amit a felhatalmazási törvényt kihasználva kezdett el a járványveszélyre hivatkozva. Az önkormányzatok július 15-től kezdve már nem vethetnek ki adót a területükön elhelyezett óriásplakátok után sem. A fideszes parlamenti többség által elfogadott, a 2021-es költségvetés megalapozásáról szóló törvény módosította a helyi adókról szóló törvényt, ami 2018-tól lehetővé tette helyi adó kivetését a közterületi reklámhordozókra. Ez a bevétel azóta beépült az önkormányzatok költségvetésébe.

Józsefvárosnak 2018-ban és 2019-ben 52-52 millió forint bevétele származott ebből, és már idén is befolyt mintegy 14 millió forint a tervezett 49 millióból. Ez a döntés most azonnali 35 millió forintos bevételmegvonás jelent. Az adókivetés tiltása főleg a nagyobb önkormányzatokat érinti súlyosan. A józsefvárosi elvonás a vidéki nagyvárosok nagyságrendjében van, de pl. Újbuda évi 200 milliótól esik el.

A döntés ellentétes az önkormányzatok érdekeivel, de kedvező a magyarországi közterületi hirdetési piac két domináns szereplőjének, a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Publimont Kft-nek és a Garancsi István birtokában levő ESMA Reklám Zrt-nek.

A kormány az adórendszer egyszerűsítésével indokolta a módosítást. Varga Mihály pénzügyminiszter a törvény életbelépésekor azt mondta, jövőre 4,8%-os gazdasági növekedésre, és ezért növekvő adóbevételekre számít, ami kompenzálni fogja az önkormányzatok veszteségét. Ennek ellentmond, hogy az önkormányzatok adóbevételeinek jelentős részét már elvonta a kormány, és Varga Mihály épp a napokban jelentette ki, hogy az idei recesszió a vártnál is nagyobb lehet, ez pedig negatívan befolyásolja a következő évi elvárásokat is.

Szöveg: Bányay Géza; Fotó: Huszár Boglárka

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben